Túl a musicalfellegvárakon

Claude Michel Schönberg zeneszerző és Alain Boublil szövegíró 1980-ban dolgozta át, írta musicallé A nyomorultakat, Victor Hugo 1862-ben világhírű regényét – ők ketten jegyzik egyébként az itthon hosszú évekig játszott Miss Saigont is. A nyomorultak 1987-ben nyolc Tony-díjat zsebelt be, ősbemutatója óta a darabot huszonegy nyelvre fordították le, negyvenkét országban játszották, Londonban mind a mai napig műsoron van. Magyarországon először szintén ’87-ben állította színpadra az egykori Rock Színház. Ezúttal a Kecskeméti Katona József Színház mutatta be Korcsmáros György rendezésében.

Makrai Sonja
2010. 11. 04. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Jean Valjean rögös életének musicaltörténetét a műfajkedvelő hazai nézőnek nehéz elvonatkoztatniuk a Rock Színház Vígszínházzal közös legendás előadásától. Bár azóta több színház is megkísérelte, az akkori élményt senkinek nem sikerült felülírnia. A kecskeméti színház előadásában mintha hasonló energiák mozdulnának meg. Ugyan egyik gyenge pontja a zenekar: a fúvósok és a billentyűsök gyakorta hibáznak, sok a fals hang. Ám a mostoha magyarországi színházi viszonyokat ismerve már az is elismerésre méltó, hogy estéről estére élő zenekar kíséri az énekeseket. Schönberg darabja a legnehezebb musicalek közé tartozik, énektechnikailag és hangszerelésében Steven Sondheim súlyos, sűrű szövésű zenei világához hasonlatos. Dalaira éles-kemény váltások, operai magasságok-mélységek jellemzők, amivel csakis magas kvalitású énekesek képesek megbirkózni.
A Vámpírok báljában debütált Egyházi Géza egybeforr Jean Valjeannal. Egyedül a darab elején bicsaklik meg a karaktere, de Valjean új, Madleine úrként élt éltében magára talál, és hitelesen alakítja a meggyötört férfit. Hangilag egyetlen pillanatra sem hibázik, lelke egészével énekel. Egyházi magára húzza Valjean minden jellemvonását, sóhajában ott érződik a fájdalom, hangjával vív lelki tusát. Ez mostanában kevés musicalénekesnek sikerül: a figura motivációja, múltja-jelene általában lényegtelenné válik, csak a technikai megoldások, bravúrok lettek mérvadók. Sajnos ez ebben az előadásban is tetten érhető. A színészként ugyan most debütáló Tóth Attilából (Javert) hiányzik a robusztus kegyetlenség, baritonja viszont kifogástalan. A női főszereplők közül Molnár Ági is harcol a szerepével, nem találja helyét Fantine-ként. Jelenetei erőltetettek, gyakran kristálytiszta hangja sem menti a helyzeteket. A Thenardiernét alakító Fejes Szandra is ingatag, végletek közt lavírozik: minden mondatával újabb és újabb szerepbe bújik. Mahó Andrea Cosette-ként, Simon Boglárka Eponine-ként viszont mind hangban, mind színészileg azt hozzák, amit a szerep megkíván tőlük. A Megasztárból ismert Puskás Péter kellemes csalódás: Marius szerepében nemcsak énekesként kiváló, de színészként is megállja a helyét.
Korcsmáros György jól ismeri a darabot, kilenc évvel ezelőtt Győrben már megrendezte. Kevéssé tér el az eredeti Broadway-verzió színpadképeitől, hangulatától. Tömegjelenetei erősek, kimunkáltak, csak a néhány szereplős jelenetek érdemeltek volna nagyobb figyelmet.
A díszletek Kentaur munkáját dicsérik: negyvenhét, több irányba mozgatható elemből álló szürke-rozsdabarna enteriőrje impozáns; a kecskeméti színház viszonylag kis színpadán egész Párizs életre kel.
A kecskeméti színház előadása a csiszolatlan színészvezetési problémák ellenére mégis példaértékű: bebizonyították, hogy igenis lehet Magyarországon az agyonreklámozott, fővárosi musicalfellegvárakon kívül is jó előadást létrehozni.
(Claude Michel Schönberg- Alain Boublil: A nyomorultak. Kecskeméti Katona József Színház. Rendező: Korcsmáros György.
Október 13.)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.