Végigdolgozott életek

A nők, akik túllépték az ötödik ikszet, sok ígéretet kaptak már. Egyenlő munkáért egyenlő bért, esélyegyenlőséget, családbarát munkahelyeket, pénzt, paripát, fegyvert, hogy vállalkozzanak, és a sornak nincs vége. A nők köszönik szépen, álmukból felverve is felmondják a régi-új ígéreteket. Akik még emlékeznek rá – mert koruknál fogva gyakorta felidézik a múltat –, olykor viszszagondolnak a néhai szakszervezeti és pártbizottságok vegykonyháiban kifőzött nőpolitikai határozatokra, a nőnapi köszöntőkre és a virágcsokrokra, a főnökök hamiskás mosolya mögé bújtatott parancsszavakra; jól emlékeznek mindenre. Arra, hogy miközben látványtervek készültek a helyzetük javítására, szép csendesen egyre több teher került a vállukra. És ebbe bizony belefáradtak. Azok mindenképpen, akik negyven évet leszolgáltak.
Az év elején újabb biztató ígéret híre érkezett. A Fidesz még a választások előtt tudatta, hogy negyven év szolgálati idő után életkortól függetlenül is lehetővé teszi a nők teljes összegű ellátásra jogosító nyugdíjazását. De az új kormány nem hazudta el ígéreteit – mint elődei annyiszor tették –, nem dugta terveit az asztalfiókba. Tegnap pedig döntött a negyven évet ledolgozott nők kedvezményes nyugdíjba vonulásáról. A javaslat a forrásokat is megjelölte: a fedezetet a biztosítottak és a nyugdíjas vállalkozók által fizetendő nyugdíjjárulék 9,5-ről 10 százalékra emelése teremti meg, ami csaknem 40 milliárd forinttal növeli a költségvetés bevételeit. Ettől már csak egy lépés, hogy – ha a parlament rábólint – jövő januártól nyugdíjba mehessenek a nők, ha ledolgozták a negyven évet.
No, lett is ebből felbolydulás. Az ellenzékiek aggodalmaskodnak: a szocialisták nem értik, hogy miért nem a különadókból teremtenek forrást a nők nyugdíjára, a Jobbik azért mérges, mert gyáva lépésnek tartja, hogy a kormánypártok újabb salátaindítványba rejtették javaslatukat, a Lehet Más a Politika pedig azzal érvel, hogy e lépés elveszi a tervezett személyijövedelemadó-mérséklés jelentős részét az adófizetőktől.
Az érintett asszonyok hallgatnak – és örülnek. Nincsenek sokan. Noha a lehetséges kérelmezők köréről eltérők a becslések, egyesek évi hat-, mások évi 11-12 ezerre teszik a számukat. Ahhoz képest, hogy jelenleg mintegy hárommillióan részesülnek valamilyen nyugdíj jellegű ellátásban, ez a kör szinte elenyésző. Ellenben ezek a nők megdolgoztak e kedvezményért. Nem ajándékot várnak és kapnak. Negyven év munkában töltött idő önmagában is sok, és ne feledjük, hogy milyen körülmények között teltek a szolgálat évtizedei. Fiatal életüket a szocializmus nyomorgatta, aktív, még sok szép reményre jogosító éveiket a rendszerváltozás súlyos terhe és következménye szorongatta. E korosztálynak sok minden kijutott, kevésbé a jóból, mint a rosszból. A rendszerváltozás előtt, a szomorú barakkba bezárva még álmaikat is visszafogták, igaz, idejük sem volt arra, hogy a jobb életről ábrándozzanak. S aztán elérkezett a rendszerváltozás, de legtöbbjüknek akkor sem lett jobb. Jött a rettegés a munkahely elvesztésétől, majd a felismerés, hogy a megélhetés gondjai még fenyegetőbbé válhatnak.
S lám, most egyesek azoktól féltik a nyugdíjrendszert, akik leszolgálták a négy évtizedet. Ez már csak azért is méltatlan, mert ha mindenki ennyi év után fizetett volna járulékot, akkor e rendszer szilárd lábakon állna. Az aktív életből kivonulók munkahelyeket hagynak maguk után, ha pedig állástalanok, akkor a segélyek terhétől szabadul meg a közös kassza. Jól járhat tehát mindenki. S talán el lehetne feledni a mostoha időket is.