Vénülő Európa

A nyugdíjrendszer reformja – legfőképp a riasztó demográfiai tendenciák miatt – az Európai Unió majd minden országában napirendre került az utóbbi években. Összeállításunkban hat tagállam szabályozását foglaljuk össze.

Gyerekjáték – Miért jobbak a francia demográfiai mutatók, mint a német vagy a magyar?

Franciaország helyzete demográfiai szempontból igen kedvező: kiemelkedően magas a várható élettartam, és erős a gyermekvállalási hajlandóság is. Utóbbi a kutatások szerint jelentős részben a családtámogatási rendszernek köszönhető, amelynek alapfilozófiája összefoglalható úgy, hogy minden támogatást meg kell adni a nőknek a munkába való visszatéréshez.
Stefán-Makay Zsuzsanna, Párizsban élő magyar demográfus azt mondja, egyértelműen kimutatható, hogy azokban az országokban magasabb a termékenység, ahol az anyák döntési lehetőséget kapnak: otthon maradnak a gyermekkel, vagy részmunkaidőben visszamennek dolgozni. A 62 millió lakosú Franciaországban jelenleg egy nőre átlagosan közel két gyermek jut, ami jó arány az uniós átlag 1,48-hoz képest, de különösen a nálunk mért 1,32-os magyar értékkel összevetve.
A munkába állás nem csak anyagi szempontból fontos, állítja a szakember, sok nőnek ugyanis komoly pszichikai megterhelést jelent, hogy a korábbi „pörgő” életvitelével szemben anyaként minden idejét otthon kell töltenie. Franciaországban erős ellátórendszert építettek ki, a családok dönthetnek úgy, hogy bölcsődébe adják a gyermeket, s úgy is, hogy hivatalos bébicsőszt alkalmaznak, akinek a béréhez állami támogatást kapnak. Párizsban úgy gondolják, a gyereknek is az a jobb, ha napközben intézményi keretek között minőségi ellátást kap, kora délutántól pedig ismét az édesanyjával lehet. Aki délelőtt négy órát dolgozik, így társaságban lehet, változatosabbá válnak a napjai, s még pénzt is keres. A munkaadónak pedig részmunkaidőben szülés után is kötelessége foglalkoztatni dolgozóját. A bölcsődék alapvetően jó hírűek Franciaországban, népszerűek is, igaz, férőhely nincs elegendő.
Ha az anya otthon akar maradni, akkor egy gyerek után fél, kettő után három évig teheti ezt meg, ekkor ötszáz eurót kap havonta, ez a gyes franciaországi megfelelője. Persze ennyi pénzből megélni szinte lehetetlen Franciaországban, s támogatást is eleve csak az kaphat, aki a szülést megelőzően már munkaviszonyban állt. De ha a gyermek világra jöttét követően az anya idő előtt munkába áll, a gyermekellátási segélyt csökkentett mértékben akkor is megkapja. Évtizedek óta működik a családi adózás is: a Magyarországon most bevezetendő rendszerhez hasonlóan a nagycsaládosok igen jelentős kedvezményeket kapnak, főként a harmadik gyermek megszületését követően.
Stefán-Makay Zsuzsanna szerint tévhit, hogy Franciaországban a magas termékenységi mutató a bevándorlók szaporaságának lenne egyértelmű következménye. Távoli országokból érkezett lakosok szinte minden nyugat-európai országban nagy számban élnek, de a gyermekvállalási statisztikákban ennek mégsem láthatók mindenhol nyomai. Ráadásul a számításokhoz a termékenységi korban lévő nőket kell alapul venni, akik általában kevesebben vannak, mint a férfiak, hiszen a szegény országokból jellemzően a család legerősebb tagjai indulnak el szerencsét próbálni. A letelepedett, másod-, harmadgenerációs bevándorló családokra pedig nem is jellemző, hogy több gyermekük születne, mint a fehér bőrű, őshonos franciáknak.
Ha már a figyelem középpontjában hazánkban és Franciaországban is jelenleg a nyugdíjrendszer átalakítása áll, érdemes megjegyezni, a ledolgozott évtizedek után miben mások az idősek kilátásai. Franciaországban az átlagnyugdíj több mint ezer euró, háromszor annyi, mint Magyarországon. Persze a megélhetés költségei is eltérőek. Franciaországban azonban a várható élettartam jóval magasabb a magyarországinál: nők esetében 84,5, férfiaknál 77,4 év, míg hazánkban 77,8, illetve 69,2 év az átlag az Eurostat adatai szerint. Vagyis – s ez alighanem a kevesebb stressznek és a jó vörösboroknak is betudható – a franciák átlagosan közel egy évtizeddel tovább élvezhetik a nyugdíjas létet. Sőt ők tényleg élvezhetik. Gy. Zs.

Két évvel ezelőtt kontinensünkön két 65 évnél idősebb polgárra négy munkaképes korú személy jutott. Kétezer-ötvenre tíz európaiból három éri el a nyugdíjaskort, vagy lesz annál idősebb. Rá tíz évre egy 65 évnél idősebbre csupán két dolgozó korú marad. Hogyan tudjuk majd fenntartani a nyugdíjrendszert, hiszen addigra ráadásul már több ezermilliárd eurós hiányt görget maga előtt a nyugellátás? Az elkövetkező időszak egyik legfontosabb kérdése ez.
A választható lehetőségek nem valami rózsás jövőt tárnak elénk: vagy a nyugdíjasoknak kell még inkább összehúzniuk a nadrágszíjat, kevesebb ellátást kapnak, vagy a dolgozóknak kell még nagyobb nyugdíjjárulékot fizetniük, esetleg nagyobb számban, többet és még tovább dolgozunk, hogy valamilyen formában fennmaradjon a jelenlegi juttatás.
A múlt század utolsó éveitől napjainkig az európai uniós országok reformkísérletek tömegével próbálnak meg felkészülni a nem várt, de jól kiszámítható gondok korszakára. Ezek közül tekintünk át néhányat.

Svédország. Az északi országban majdnem egy évtizedig tartott a konszenzus keresése, igaz, 1998-ban itt adókból finanszírozott nyugdíjrendszerből kellett átállni társadalombiztosítási, felosztó-kirovó rendszerre. Azóta a svédek jövedelmük 18,5 százalékát fizetik be a nyugdíjalapba, ebből 16 százalék megy az állami nyugdíjpénztárba, 2,5 százalék pedig a járulékfizető által szabadon választhatóan szakmai vagy magánalapokba.
Ezt a hibrid rendszert azóta több állam is magáévá tette: hasonló a nyugdíj Olasz- és Lengyelországban, Portugáliában és Finnországban. Ebben a vegyes formulában megtalálható a tőke nélküli bismarcki felosztó-kirovó elvű társadalombiztosítás, keverve a különböző magánpénztárakban gyűlő felhalmozott tőkével, amely névleges egyéni számlán ellenőrizhető.
A svédek a teljes értékű nyugdíjként a ledolgozott utolsó 15 év átlagmunkabérének 59 százalékát kapják. Szinte felfoghatatlan, hogy milyen hosszú éveken át tartó odafigyelés, gondoskodás, az idősek problémáinak megértése vezetett oda, hogy Svédországban a nyugdíjazásuk után munkát vállalók aránya 70 százalék. Több mint kétharmaduk a munkahelyén maradt – akár csökkentett időben –, átadva tapasztalatait a fiatalabb nemzedékeknek. És a munkaadók részéről is van erre igény.

Franciaország. Szerdán Sarkozy elnök aláírta a francia nyugdíjreformtörvényt, amelynek lényege – nem épp helyesen összefoglalva – az az intézkedés, amely szerint 60-ról 62 évre növelik a törvényes nyugdíjba vonulás korhatárát. Az államfő négy hónapot szánt a „reformok reformjának” társadalmi vitájára, miközben tombolt a nyári szabadság. A bírálók szerint ilyen nagy horderejű kérdés elbírálásához ez az idő kevés.
Frankhonban kétszintű nyugdíjrendszer működik: a munkavállalók és munkáltatók kötelező befizetéseiből, valamint az ágazatonként szerveződő állami és magánpénztárak bevételeiből áll össze a nyugdíj. Ezenkívül a munkavállalóknak lehetőségük van rá, hogy magánnyugdíjpénztárakban tőkésítsék megtakarításaikat, amit kiegészítő nyugdíjként kaphatnak meg. A francia munkavállalók 17 százaléka él ezzel a lehetőséggel.
De vajon miért hőzöngenek olyannyira a franciák egy kétéves nyugdíjba vonulási hosszabbításon, amikor a környékükön mindenhol már rég 65 év a korhatár? A nyugdíjszámítás valóban bonyolult dolog, számos egyéb követelménynek is teljesülnie kell. Ha valaki teljes értékű nyugdíjat akar kapni, akkor például a járulékfizetés hosszának. Franciaországban ennek feltétele 2012-től az, hogy a dolgozó 41 évig fizessen nyugdíjjárulékot az államnak. Ez Svédországban 40 év, Spanyol-, Olasz- és Németországban 35 év, míg Nagy-Britanniában 30. Tehát számos országban el lehet menni teljes jogú nyugdíjba a nyugdíjkorhatár elérése előtt. A valós nyugdíjba vonulási idő az Európai Unión belül átlagosan 61,2, míg a franciáknál 59,3 év.
Ám ezen túlmenően is igen vonzó francia nyugdíjasnak lenni: világviszonylatban kimagasló a születéskor várható élettartam, a nyugdíjazás utáni életkor férfiaknál 17,7 év, nőknél majdnem negyed század. A francia nyugdíjasok borítékja, vastagságát tekintve is, az élcsoportba tartozik: az utolsó tíz év fizetésének 66 százaléka a nyugdíjuk.

Németország. Itt a nyugdíj a minden munkavállalóra kiterjedő, társadalombiztosításon nyugvó bismarcki modellre épül. Három pillére van: az első a járulékbefizetések, a második a vállalati kiegészítő biztosítás, a harmadik a magángondoskodás. A járulékok mértéke 19,9 százalék, amelyből a munkavállaló és a munkáltató egyaránt 9,95 százalékot fizet az államnak, amely a költségvetésből egészíti ki a nem fedezett kiadásokat.
A közelmúltban két nyugdíjreform is lezajlott az országban. Hét évvel ezelőtt arról döntöttek, hogy a teljes nyugdíjat, amely az utolsó 10 év átlagfizetésének 70 százaléka volt, 2030-ra fokozatosan csökkentik 64 százalékra. 2007 tavaszán tovább nőtt a nyomás a munkavállalókon: 2012-től 2029-ig – ugyancsak folyamatosan – 65 évről 67 évre növelik a törvényes nyugállományba vonulás korhatárát.
A németeknél jelenleg érvényben lévő törvény szerint a nyugdíjkorhatár 65 év. Elméletben. Azért arrafelé sem olyan egyszerű, ha valaki elmúlt 55 éves, máról holnapra leakasztani egy munkahelyet. Ilyenkor jön az előrehozott nyugdíj, természetesen kevesebb ellátásért. A 60–64 éves korosztály munkanélkülisége meghaladja a 20 százalékot. Sokan felvetik, vajon miért kell állandóan odébb tolni a nyugdíjkorhatárt, hiszen jelentős tömegeknek már évekkel e korhatár előtt sem tudnak munkát ajánlani.

Spanyolország. Hasonló korhatáremelésen gondolkoznak Spanyolországban is, de itt már 2025-ben el akarják érni, hogy 67 év legyen a nyugdíjkorhatár. Az előnyugdíjba vonulás lehetősége is szigorodna, 52-ről 58 évre, és változna a nyugdíjkiszámítás módja is, ennél az utolsó 15 év keresetét vennék alapul. A szocialista kormány még az idén el akarja fogadtatni a rendelkezést, úgyhogy meleg tél vár a madridi kabinetre. Spanyolországban egész iparág alakult ki a nyugdíjasok álmainak valóra váltására, például az adott ár negyedéért szállhatnak meg tengerparti hotelban.

Nagy-Britannia. David Cameron konzervatív kormányfő kénytelen elfogadni elődje örökségét: 2016-ig 65-ről 66 évre emelkedik a nyugdíjkorhatár, sőt még olyan elképzelések is napvilágot láttak, hogy a jövőben 70 évre emelnék a teljes jogú nyugdíjba vonulás időpontját. A briteknél igencsak csábító az, hogy itt 30 év járulékfizetés után lehet teljes értékű nyugdíjat kapni. De arról nem szólnak, hogy milyet! Az állami minimumnyugdíj 116 euró hetente, ez havonta mintegy 464 euró (130 ezer forint). Ám a jelenlegi reformok értelmében egy férfinak, aki 2046-ban teljes jogú nyugdíjat akar kapni, már 44 évig kell járulékot fizetnie. De addig minden bizonnyal tovább szigorodik a szabályozás.

Ausztria. Az ország valóságos nyugdíjas-paradicsom. A rendszer alapja a kötelező állami nyugdíjbiztosítás: a nyugdíjak 90 százalékát ez fizeti ki. A járulék mértéke 22,8 százalék, amelyből a munkaadó 12,55 százalékot, a munkavállaló 10,25-ot fizet, a rendszer költségeinek 22,8 százalékát az állam állja. A második pillér és harmadik pillér önkéntesen választható: a második a munkahelyi pénztár, amelybe a munkavállaló bérének 1,53 százaléka megy. A harmadik a magánnyugdíjpénztárak, amelyek időskorban plusznyugdíjat biztosítanak a dolgozónak. E két utóbbi változat nemigen hódította meg a szomszédokat.
Az osztrákok továbbra is vezető helyen vannak, ha tekintetbe vesszük, hogy a nyugdíjba vonulás előtti utolsó tíz évben kapott fizetésük 68 százalékát élvezhetik időskorukban. Ám a bőkezű Ausztria is szigorításokra készül: a nyugdíj meghatározásakor a jelenlegi utolsó 15 évi átlagfizetés figyelembevételének rendszere 2028-ra 40 év átlagára változik.
(Körképünkben az MTI októberi elemzésére is támaszkodtunk.)