Megkérdeztem egyszer Puszta Sándort, a legendás leányfalui pap költőt, mi volt a legnagyobb virágélménye. A visegrádi templom egyik úrnapi virágszőnyegére szavazott, amelyet nem az utcán, hanem bent a templomban helyeztek el. Erdély visszakapott magyarlakta területei, utcák és terek változtak 1940 szeptemberében virágszőnyeggé, amikor katonáink bevonultak, hogy ismét birtokukba vegyék a két évtizeddel korábban elcsatolt területeket. E bevonulás látványossága és boldogsága lehetett hasonló a visegrádi templom virágszőnyegéhez és pompájához. „Minden házon lobogó leng, az utcákon virágszőnyeg – olvashatjuk az Esti Kurír tudósítójának telefonjelentésében. – Kétoldalt sorfalat állnak Halmi község lakosai. Virágot szórnak a honvédekre, mindenki boldog, ha csak megérinti a magyar katonákat.” Bor Jenő m. kir. altábornagy írja visszaemlékezésében: „Az összes község gyönyörűen kitakarítva, a házak újonnan meszelve, lobogóerdőbe borítva, az országúton a községek bejáratától a kijáratáig virágszőnyeggel várták a honvédeket.”
Hetven esztendővel ezelőtt régóta óhajtott időszak következett be Észak-Erdély és a Székelyföld magyar lakossága számára. A második bécsi döntés értelmében visszakerült Magyarországhoz a trianoni békediktátummal elvett és Romániának átadott területek több mint egyharmada. Az alig kéthetes időszak alatt a Magyar Királyi Honvédség állománya több mint 43 ezer négyzet-kilométernyi területet vett birtokba. Ezernél is több visszacsatolt települést kellett megszállnia Nagykárolytól Zilahig, Nagyváradtól Kolozsvárig, Gyergyószentmiklósig és Csíkszeredáig. Adódik a kérdés: hogyan zajlott le a bevonulás, milyen nehézségekkel és akadályokkal kellett megküzdeniük a honvédcsapatoknak, illetve hogyan fogadták katonáinkat a magyar lakosok?
Illésfalvi Péter és Szabó Péter hadtörténész jó megoldást választott, amikor a dokumentumokhoz nyúlt, és segítségükkel próbálta visszaadni egy euforikus esemény óráit helységről helységre, napról napra. Tábornok és „közvitéz”, miniszter és plébános, közgazdász és újságíró, kormányzó és „felszabadított” vall érzéseiről, gondolatairól. Ezenkívül a Magyar Országos Levéltár és a Hadtörténelmi Levéltár gyűjteményeiben fellelt egykori iratokból is bekerült a kötetbe jó néhány. A fotók és plakátok pedig kitűnően egészítik ki a szavakban megfogalmazott impressziókat. „Nyomatékosan figyelmeztetem a tisztikart és legénységet arra, hogy tartózkodjék a mértéktelen alkoholfogyasztástól, hangos mulatozástól, erkölcstelen tivornyáktól” – rögzítette a megszálló csapatok magatartására utaló irányelveket Werth Henrik, a honvédvezérkar főnöke. „Öregasszonyok, akik nem bírták a gyorsított menetet, letérdeltek az országút mellett, és arcukat kötényükbe rejtve sírtak az örömtől” – írta a 8 Órai Újság riportere. „Tízezrek ajkán csendül fel a Szózat, s mire hangjai elhalnak a kövér esőcseppek kopogásában, megkezdődik a diadalmas felvonulás, amelyhez hasonlót soha nem láttunk” – Jány Gusztáv altábornagy vallott így. „Ismerem az erdélyi fajtát, kemény, ellenálló, küzdőképes tulajdonságait. Ezért teljes bizalommal tekintek az itt felnőtt ifjúságra is. Az új sorsfordulón nagy nemzeti céljaink odaadó szolgálatára hívom fel őket a haza s egész Európa javára. Isten áldása kísérje nemzetünket egy boldog, dicső jövő felé.” Horthy Miklós fejezte be ekképpen Kolozsvárott tartott beszédét.
Hetven esztendővel a bevonulás után jó, hogy elkészült egy ismeretterjesztő, de tudományos igényű munka, amely sok új információval szolgál azok számára, akik tisztábban akarják látni a történelmi múlt elhallgatott és megmásított fejezeteit. A kötet kidomborítja, mit jelentett a visszatért területek lakosainak huszonkét esztendő után ismét megélni, hogy magyarnak születtek. Talán segíthet a könyv abban, hogy azok is megértsék az elszakítottság fájdalmát, a visszatérés soha nem feledhető örömét, akik ma mindezt magyarkodásnak, színpadias, szirupos vagy mesterségesen szított érzelemnek tartják. Segíti a megértést, hogy a szerzők a terjedelem adta keretek között értékelő, elemző bevezetővel igazítják el az olvasót.
(Illésfalvi Péter–Szabó Péter: Erdélyi bevonulás, 1940. Tortoma Kiadó, Barót, 2010. Ármegjelölés nélkül)
origo.hu
Menczer Tamás: Megvédjük Magyarországot a baloldal és a diszkóliberálisok támadásaitól is
