Miközben a magyar imahelyeket eladják, felszámolják, a románok nagy számban nyitják hagymakupolás hajlékaikat Észak-Amerikában: Washington legdrágább körzetében ortodox katedrális épül a közeljövőben több millió dollárból. Ez lesz a harmadik az amerikai fővárosban, miközben a magyar katolikusok már csak egy hétvégére bérelt kápolnában tartanak misét ugyanott. Eltérő nemzetstratégia, vagy egyszerűen csak életerősebb a román emigráció?
Nem csak a zárt kapuk jelzik, hogy elhagyott templom lett a Szent Imre. Az egykori magyar szentegyház kertjében pár hónapja még gyönyörű rózsabokrok, hortenziák virágoztak, most mindent felvet a gaz és a szomszédos piacról a szél által odasodort szemét. Az ajtón és az ablakokon feliratok figyelmeztetnek, hogy elektronikus riasztóberendezés védi az épületet, de embert ritkán látni errefelé. Péntek este viszont megélénkül a környék, a parkolóba újra autók érkeznek, a múlt héten száznál is többen, vagyis a szokásos létszámban jöttek el a magyar cserkészek a heti foglalkozásra. A fiúk a plébánia melletti épületben, az egykori istállóból átalakított cserkészházban gyűltek össze, a lányok viszont bemehettek a templom alagsorába. Senki sem tudja, hogy ők meddig lehetnek még itt, mert a püspök június végén a hívek tiltakozása ellenére bezárta a templomot, és többé semmiféle vallásos tevékenység nem folytatható benne. A cserkészek húsz éve bérelik a templomhoz tartozó, ám különálló épületet (a nyolcvanas évek végén százezer dollárnál is többet fektettek be a felújításába), de a szerződésük áprilisban lejárt, és a püspökség nem újította meg. Azt mondták nekik, most csak addig maradhatnak, amíg a Vatikán dönt a hívek fellebbezéséről. Ha elutasító a döntés, akkor nincs többé hol tartani a hétfői magyar iskolát, a keddi néptáncot és a pénteki cserkészfoglalkozást. Fél éven át kerestek új helyet maguknak, de nem találtak megfelelőt, s most a hívek egy része árulónak tartja őket, mert miközben a templom bezárt, ők még maradhattak.
Washington külterületének legdrágább körzetében, a Potomac nevű településen keressük a River Road 9111. számot. Álomszerű villák mellett hajtunk el, kísérőm arról beszél, hogy itt a legkisebb telek ára is meghaladja az egymillió dollárt. Megtaláljuk a címet, a szám fölött hatalmas tábla jelzi, hogy hamarosan építkezés kezdődik a 313 acre-s (1,27 hektáros) telken. Egy ideiglenes kápolna már áll, az ajtó előtt Dumitru Păun atya fogad. Az ortodox pópa boldogan meséli, hogy alig kétszáz családot számláló gyülekezete nagy terveket dédelget: a másfél millió dolláros telken jövőre négy hónap alatt felhúzzák az új katedrálist.
Az épület egy moldvai templom, a Stefan cel Mare fejedelem által Sucevitán felépített szent hajlék pontos mása lesz, és a „pirosban lévő” állapotig, vagyis az alap, a falak és a tetőszerkezet megépítéséig kétmillió dollárba kerül. Ez lesz a harmadik román ortodox templom Washington környékén, miközben az amerikai fővárosban a nagy hagyományokkal rendelkező magyar katolikusok annyira megfogyatkoztak, hogy templomukat is elveszítették. Most egy pár órára kibérelt kápolnában tartják a misét vasárnaponként. Az itteni magyar cserkészeknek sincs helyük. Épp a napokban folyt adománygyűjtő akció új imahely és cserkészház megvásárlására, de a teljes magyar közösségtől mindössze ötezer dollárnyi támogatást sikerült összekalapozni.
Tavaly ősszel még Clevelandben is három magyar katolikus templom működött, és egyik közösség sem küszködött anyagi gondokkal. Amerika legelső magyar katolikus templomát is itt alapították 1882-ben a magyarok lakta munkásnegyedben. A katedrális nagyságú, ezerháromszáz ülőhelyes Szent Erzsébet-templom ma is várja a híveket, de a neki helyet adó városrész nagyon lecsúszott az idők folyamán. A magyarok régen elköltöztek a lepusztult Buckeye Roadról, és most már vasárnap délelőtt sem szívesen mennek vissza a rossz hírű környékre.
*
Az innen negyedórányi autózásra lévő Szent Imre-templom 2004-ben ünnepelte fennállásának századik évfordulóját, de a száztizediket már nem érhette meg, mivel az egyházkerület püspöke a bezárás mellett döntött. Az igazsághoz tartozik az is, hogy ez volt az utolsó azon az ötvenes listán, amely az ebben a kerületben bezárásra ítélt nemzetiségi és más templomokat tartalmazta. A listán szerepelt még egy magyar: az Árpád-házi Szent Margitot (amelyet 1921-ben alapítottak, és szintén magyar családok pénzéből építettek fel) már egy éve, tavaly novemberben bezárták minden különösebb hírverés nélkül. Ez utóbbi sorsáról éppen az amerikai időközi választással együtt tartottak népszavazást, és a helyiek, vagyis Orange Village választójoggal rendelkező polgárai úgy döntöttek, a város megvásárolhatja a püspökségtől az épületet. A tervek szerint úgynevezett „service building” épül a helyére, vagyis a város itt fogja tartani a hókotróit, dömpereit és egyéb nagy járműveit, de az is előfordulhat, hogy meghagyják az épületet, és drogrehabilitációs centrumot alakítanak ki belőle.
Tavaly a román egyházak fejlődtek a legjobban egész Észak-Amerikában, újságolja jogos büszkeséggel a hangjában Dumitru Păun, aki a kontinensen lévő két román ortodox püspökség egyikének az esperese (a főpapok székhelye Chicago, illetve Detroit). A plébániáik száma egy év alatt 124 százalékkal emelkedett, vagyis több mint a duplájára nőtt, miközben a görög nemzetiségűek vallási közösségeinek száma stagnált, a szerbeké és a lengyeleké pedig csökkent, hogy a magyarok tragikus gyorsaságú elolvadásáról ne is beszéljünk. Jelenleg kétszáznegyven ortodox parókia van az Újvilágban, de számuk napról napra nő. Az anyaországból érkező pópák plébániájuk elfoglalása előtt Detroitban, egy román ortodox kolostorban akklimatizálódnak pár hónapig, hogy megismerkedjenek az itteni mentalitással, az amerikai törvényekkel és szokásokkal. Érdekes Păun atyának az egyházban megtett útja is: Kanadában először a magyarok fogadták be kisközösségüket, az ő templomukban tarthatták istentiszteleteiket, amíg megépült a sajátjuk. Dumitru Păun azóta már három másik templomot épített, a dallasit például négy hónap alatt! Észak-amerikai pályájának indulási helyén, a kanadai Ontario London nevű városkájában azóta úgy megváltoztak a viszonyok, hogy a magyar hívek a templom villanyszámláját is csak nagy nehézségek árán tudják előteremteni. „Mi talán életerősebb közösség vagyunk” – fogalmaz óvatosan a pópa.
Clevelandet valaha a második legnagyobb magyar városnak mondták, ám ez csak mítosz, hiszen fénykorában, 1910 környékén az itt élő hatvanezer magyarral a hetedik-nyolcadik legnagyobb „magyar” város lehetett Budapest, Pozsony, Szeged, Debrecen, Temesvár, Nagyvárad és Kolozsvár után. Az tény, hogy magyar iskolái voltak itt nyomtatott magyar nyelvű tankönyvekkel, a Szabadság címmel megjelenő napilap 1942-ben negyvenezres (!) példányszámban fogyott, és amikor az első magyar érkezésének századik évfordulóján, 1980-ban a jubileumi bálon Somogyi F. Lél számba vette az örökséget, három római és két görög katolikus egyházközséget, két-két református és evangélikus, valamint egy-egy presbiteriánus, adventista és baptista egyházat talált a zsinagóga mellett, és mindegyikben magyarul prédikáltak. 1985 óta működik itt a gazdag gyűjteményű Magyar Múzeum, most épp egy művészeti plázában, összevonva a magyar könyvtárral és egy magyar termékeket árusító bolttal.
Csaknem épp hatvan éve, 1951-ben megszervezték a cserkészetet, amely ma is a város egyik legerősebb társadalmi szervezete. 1973-ban hatszázötven oldalas könyvet adtak ki Küldetés – A magyarság története címmel. Négy éve kinyomtatták a clevelandi magyarság vázlatos történetét is, ebből tudom, hogy a kézirat lezárásakor öt cukrászda, hat újság, hét magyar tulajdonú csemegeüzlet, tíz étterem volt a városban, és tíz templomban tartottak vasárnap (vagy szombat) délelőtt magyar nyelven istentiszteletet. Az egyik kötetben találtam egy idézetet Siklódi Sándor atyától, a Szent Imre plébánosától (őt annyira méltatlan körülmények között mozdították el júniusban, hogy egyik híve megjegyezte: a katolikus egyház még pedofil tagjait is jobban védi, mint a hívek mellett a végsőkig kitartó szolgát): „Nem tudjátok, hogy Isten temploma vagytok, s az Isten lelke lakik bennetek? Aki lerontja Isten templomát, azt Isten elpusztítja. Isten temploma ugyanis szent, s ti vagytok az!”
Megkérdezem az ortodox pópától, kaptak-e az anyaországból állami támogatást a telekvásárlásra és a templomépítésre. Azt mondja, el sem fogadták volna, hiszen ők Amerikában élnek, ezért inkább nekik kell segíteniük az otthoniakat, mint fordítva. Ekkor megemlítem neki, hogy Erdélyben állami támogatásból szaporodnak gombamód az ortodox templomok, így akár az is logikus volna, ha lenne központi pénz a nemzetközi terjeszkedésre. Erre is van válasz: Amerikába nem eperszedő románok jönnek, hanem magasan képzett, jól kereső értelmiségiek, akiknek van elég pénzük arra is, hogy támogassák egyházukat.
– Tudja, mi nem vagyunk túlzottan összeborulós nemzet – meséli –, nem törvényszerű, hogy egy sikeres román munkát ad honfitársainak, de vannak alapértékek, amelyekben nincs vita. Ilyen az egyház és a hitünk: ezt mindenkinek fontos támogatni. Az én közösségem többsége intellektuális munkát végez, minden harmadik-negyedik tag rendelkezik legalább egy doktori fokozattal: agysebészek, ügyvédek, egyetemi tanárok, kutatóvállalatok mérnökei. A templomunk mellett hétvégi iskola is lesz, hogy a másodgenerációs gyermekek is megtanulják a nyelvet, a történelmünket. Nagyon sok egyetemista is jár a templomba, ők többnyire otthonról ösztöndíjjal kijött doktoranduszok. Hétköznapokon este héttől van az istentisztelet, ez kilencig-tízig tart, de utána éjfélig beszélgetünk vallási és más kérdésekről. A végén úgy kell hazaküldeni őket, mert olyanok, mint a száraz szivacs, nagyon fel kell készülnöm nekem is, hogy értékes szellemi táplálékot tudjak adni nekik.
Egy elejtett mondatból kiderült, hogy a pópa megpróbálkozott a román politikával is: az 1996–2000 közötti ciklusban pár hónapra szenátornak választották a román törvényhozásba. Megkérdezem, milyen színekben jutott be, mire hosszas magyarázkodásba kezd, hogy ő nem is akarta ezt az egészet, a barátai kampányoltak helyette. Függetlennek indult volna, de azt akkor – állítása szerint – nem lehetett, ezért Iliescu elnök egykori pártja, a PSD színeiben jutott be.
Mivel a beszélgetésünk alatt többször, néha fölöslegesen is bizonygatta, hogy a magyarokkal semmi baja, utánanéztem a történetnek, amely kapott egy vajszínű árnyalatot: a lelkész „rosszul” emlékezett, hiszen 1996-ban még csak nem is a kommunista utódpártnak számító PSD, hanem a hírhedten magyargyűlölő politikai formáció, az egykori (és mai) szekusoknak is helyet adó PUNR, vagyis a Román Nemzeti Egységpárt színeiben került a szenátusba. A pártnak akkor épp Gheorghe Funar, Kolozsvár egykori hírhedt polgármestere volt a vezetője. Tény, hogy a lelkész pár hét után lemondott mandátumáról, de azt is jó tudni, hogy a rendszerváltás utáni Romániában a tömbmagyar vidékeken az ortodoxia államilag támogatott előrenyomulását, az úgynevezett „hagymakupolás honfoglalást” ennek a pártnak a képviselői szorgalmazták a legjobban, és kormányra kerülésükkor (1994 és 1996 között) e cél érdekében keményen dolgoztak is.
A clevelandi egyházmegye megyés püspöke, Richard G. Lennon 2009. március 12. keltezésű levelében rendelte el a Szent Imre római katolikus templom bezárását az úgynevezett „Hungarian Cluster” egyhangú álláspontja ellenére. Peller Miklós gondnok az egyházi törvénykönyv 1734. kánonja alapján a Szent Imre közösségének nevében benyújtotta a püspöki rendelet visszavonását kérő fellebbezési okmányt. Ezt a püspök visszautasította, ezért a fellebbviteli hatósághoz, a vatikáni Papi Kongregációhoz fordultak.
Elgondolkoztató tény, hogy a kongregáció még soha nem másított meg templombezárást meghozó püspöki rendeletet (a katolikus egyházi törvény kizárólag a püspöknek tartja fenn az egyházközségek megalapításának, átalakításának és megszüntetésének a jogát, minden további megkötés nélkül, így a püspök a legéleterősebb, legbiztosabb alapokon álló közösséget is megszüntetheti, ha ez a döntés az egyházmegye javát szolgálja). Az talán bizakodásra adhat okot, hogy a Vatikán többször elhalasztotta a magyar hívek kérésének elbírálását (miközben elutasította tíz másik bostoni templom bezárásának a fellebbezését), így a most élő utolsó határidő november 30.
A Szent Imre-egyházközösség június 27-én tartotta utolsó vasárnapi szentmiséjét. A június harmincadikára kitűzött zárómisére nem került felolvasó, ministráns, orgonista és egyéb liturgikus feladatok betöltésére jelentkező személy, ezért a püspök lemondta megjelenését. A templom egy könnyekkel teli és meghitt szentségimádással fejezte be 105 esztendős életét, a zsúfolásig megtelt padsorokban a többi bezárt amerikai templom képviselői is jelen voltak. A mise után egy elkeseredett és elszánt csoport nem ment haza, hanem eltorlaszolta magát a templom épületében, így másnap a püspök emberei nem tudták kicserélni a zárakat. A tüntetők azt kérték a püspöktől, hogy üljön le képviselőikkel tárgyalni, és amikor erre ígéretet kaptak, elhagyták a templomot. (A tárgyalás később megtörtént, de nem zárult eredménnyel.) A Szent Imre azóta zárva van, huszonöt éve ott szolgáló plébánosát azonnal elmozdították állásából, így ma már más püspökség fennhatósága alatt, Chicagóban dolgozik.
Bezárása óta minden vasárnap körülbelül húsz-huszonöt hívőből álló csoport imádkozik egy órán át a templom előtt. A többieket egy más templom ír plébánosa fogadta be, aki a kedvükért magyarul tanulja a miatyánkot, és bármikor engedélyezi magyar mise tartását is, amennyiben akad vállalkozó pap a celebrálására.
Számtalan mendemonda kapott szárnyra a clevelandi magyar közösségben. Sokak szerint a püspökségnek azért kell eladnia ötven templomot, hogy az így befolyó pénzből orvosolhassa a súlyosan eladósodott egyház anyagi gondjait, és jusson a pedofil papok áldozatainak megítélt kártérítések kifizetésére is. Logikusnak tűnik az a vélemény is, amely szerint a cserkészek is csak azért maradhatnak a vatikáni fellebbezés eredményéig, hogy addig se kelljen a püspökségnek ingatlanadót fizetnie az épület után, hiszen a cserkészet is jótékonysági, ezért adómentességet élvező intézménynek számít. A püspök tehát jó üzletember, pontosabban jó adóelkerülő: a többi bezárt – és a döntést megfellebbező – templomnál élt ezzel az eszközzel, vagyis ideiglenesen a cserkészek mögé bújt, a „tiszta” ingatlanokat pedig azonnal árulni kezdte.
Négy napig tartózkodtam
origo.hu
Menczer Tamás: A magyar álláspont változatlan, azonnali és feltétel nélküli tűzszünet és béketárgyalás
