Irigyeljük a franciákat! Szétverik az országot, mert a kormány hatvanról hatvankettőre emeli a nyugdíjkorhatárt, nálunk meg már régen annyi, ám egy néhány éve készült felmérés szerint a magyar lakosságnak erről csak 44 százaléka értesült. Ennél is jóval kevesebben tudják, hogy mennyi nyugdíjjárulékot fizet utánuk munkaadójuk, a magánnyugdíj-pénztári tagok közül pedig csak minden nyolcadik sejti, milyen ellátásra számíthat a társadalombiztosítótól. A nyugdíj előtt állóknak csupán 39 százaléka volt tisztában azzal, hogy szolgálati idejének melyik szakasza alapján állapítják meg a járadéka mértékét, a 60 évnél fiatalabbaknak pedig több mint a fele nem gondolkodott el azon, miből él meg nyugdíjaskorában. Ilyen hiányos ismeretanyaggal kell most dönteniük munkavállalók millióinak, hogy maradjanak-e magánnyugdíj-pénztári tagok, vagy visszatérjenek az állami kasszához.
A magánnyugdíj-pénztári befizetések ideiglenes átirányításának kormányzati indoka: ha az unió ragaszkodik az országnak kitűzött hiánycélhoz, és nem hajlandó hosszú távon megtérülő kölcsönnek tekinteni a nyugdíjkassza hiányát, akkor nincs más lehetőség, mint befoltozni a zsákon a lyukat: egy időre elvenni a magánnyugdíjpénztárakba befolyó, az állami kasszából hiányzó pénzt.
Ma még nem lenne hiány a nyugdíjkasszában, ha 1998-ban nem vezetik be a magánnyugdíj-pénztári rendszert, és ha a magyar társadalom jogkövető adófizető lenne – magyarázza Matits Ágnes nyugdíjszakértő. Aktív munkavállaló ugyanis van elég. A Ratkó-generáció még dolgozik, gyermekei pedig már dolgoznak. Vagyis ha minden magyar munkavállaló fizetné a tényleges bevételei utáni járulékot, akkor a nyugdíjkassza nemhogy deficites, hanem szufficites lenne, azaz többletbevétele keletkezne. A következő két évben sem lesz hiány, amíg a magánnyugdíj-pénztári járulékok a tb-kasszába folynak be. A rendszert azonban hosszú távra kell megtervezni, és mai számítások szerint 2050-től kizárólag állami forrásból nem lesz finanszírozható az állam által kifizetendő nyugdíj. A mai munkabér alapján befizetett magas járulék a magánpénztárak működése mellett is csak az állami nyugdíjfizetési kötelezettség kétharmadára lenne elég.
Kinek érdemes most visszalépnie, és kinek jobb maradnia a magánkasszáknál? Matits Ágnes szerint ez nehéz kérdés, mert kor- és élethelyzetfüggő is, továbbá nem ismerjük azt a majdani törvényi szabályozást, amelyik segítene a helyes döntésben. Ezért csak általánosságokat lehet mondani. Például ha valakinek tíz évnél hosszabb munkaviszonya volt már akkor, amikor belépett a magánnyugdíjpénztárba, nagy valószínűséggel nem éri meg ott maradnia. A magánnyugdíjpénztár-tagok közül ugyanis csak kevesekben tudatosodott, hogy ide való belépésükkel elveszítették addigi nyugdíjjogosultságuk egynegyedét, amit, ha visszatérnek az állami rendszerbe, visszakapnak. A jogalkotó akkor azzal indokolta a döntést, hogy a magánnyugdíjpénztárak majd pótolják a veszteséget magasabb járadékaikkal. A hiba vagy inkább bűn beismerése volt, hogy tavaly visszaengedték az állami rendszerbe azokat a generációkat, amelyek bizonyosan vesztesei lettek volna a nyugdíjjog elrablásának. Mérlegelniük kell viszont a maradást magánpénztári számlájuk egyenlege alapján azoknak, akik pályakezdőként keveset kerestek, magánnyugdíj-pénztári tagságuk idején viszont már jól kereső állásba kerültek. Annak is érdemesebb maradnia, akinek a nyugdíjazásig legalább 20–25 éves befizetése lesz a magánnyugdíjpénztárban. De ha valaki az utóbbi évtizedben nem jól keresett, akkor térjen inkább vissza az állami rendszerbe.
Tovább bonyolítja a képet, hogy egy 1997-es törvény szerint 2013-tól új nyugdíjszámítási rendszer lép hatályba, amelyben a legfontosabb változás, hogy a nyugdíjat a korábbitól eltérően a bruttó keresetből számolják ki, viszont adóköteles lesz. Továbbá: lineáris lesz a nyugdíjskála, ami azt jelenti, hogy egységnyi szolgálati időért mindig ugyanannyival több nyugdíj jár. Ám ehhez a csaknem tizenöt éve alkotott törvényhez máig nincs meg a végrehajtási utasítás, ennek ismerete nélkül pedig ma nem lehet racionális döntést hozni, csak érzelmi alapút. Ha valaki jobban bízik az állami nyugdíjban, mint a magánpénztáriban, akkor úgyis visszalép mérlegelés nélkül.
Mára nyilvánvaló, hogy nem jó döntést hoztak, akik 20 évnél rövidebb időre léptek be a magánnyugdíjpénztárakba, a többiek jövője pedig azon is múlik, hogyan alakul a hazai nyugdíjpénztárak további működését meghatározó törvényi környezet. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter minapi bejelentése szerint a kormány kétpilléres nyugdíjrendszerben gondolkozik, mert a három pilléren nyugvó rendszer bevezetése hiba volt.
Hogyan képzelhető el az átalakítás? A konkrét kormányzati tervek ugyan nem ismertek, de a végrehajtás nem bonyolult: meg kell szüntetni az önkéntes és a kötelező magánnyugdíjpénztárak közötti megkülönböztetést, véli szakértőnk. Ha nem lesz kötelező a pénztári tagság, akkor mindenki dönthet arról, hogy a nyugdíjjárulékát csak az államnak vagy egy részét egy magánpénztárnak fizeti. Igaz, ezzel tudomásul veszi azt is, hogy a magánnyugdíj-pénztári befizetéseire nem lesz állami garancia, ahogy eddig volt.
A magánpénztári tagok levélben kapnak majd személyre szóló tájékoztatást arról, milyen feltételekkel térhetnek vissza a tisztán tb-nyugdíjhoz. A kormány azt ígéri, hogy bevezeti az állami rendszerben is az egyéni számlát, amelyen azonban nem pénzkezelés lesz, hanem a nyugdíjjogosultság vezetése, tehát nyugdíjígéret. Ha viszont a kormány valóban egyéni pénzszámlák vezetésén gondolkozik, akkor feltehetően az állami nyugdíjrendszer működtetése is drágább lesz a jelenleginél.
A tisztán tb-nyugdíjrendszerbe 2011. december 31-ig lehet visszatérni, s a menő és maradó emberek száma alapján határoznak a jövőről. Selmeczi Gabriella, a kormányfő nyugdíjvédelmi megbízottja a Heti Válasznak adott nyilatkozatában azzal nyugtatta a kivárókat, hogy egyetlen pénztár sem élheti fel a tagok egyéni számláján levő összeget az átmeneti időben hiányzó tagdíjak miatt. A működési költségek pótlására gyors és korrekt megoldást keres a kormány. A nyugtatásra valóban szükség van, mivel nem tudható, mi lesz a magánnyugdíjpénztárak sorsa. Költségeiket ugyanis csak bevételeikből fedezhetik, ám ha ezek tizennégy hónapig elmaradnak, akkor nem lesz miből. Viszont kötelezően el kell intézniük a visszalépők nem csekély költséggel járó adminisztrációját, működtetniük kell a céget, fizetést kell adniuk. Ezért jelenleg csak a pénztárak tisztességén múlik, hozzányúlnak-e a hozamhoz.
Az 1997-ben a Horn-kormány által véghezvitt nyugdíjreform nem volt sem átgondolva, sem tisztességesen előkészítve. Nem tisztázták a magánnyugdíjpénztárak tulajdon- és felelősségviszonyait, magasak és szabályozatlanok voltak éveken keresztül a pénztárak működési költségei. Nemzetközi környezetben rendszeridegen elem a nálunk működő önkormányzati forma is, tehát hogy a pénztáraknak maguk a tagok a tulajdonosai. A kis pénztáraknál ez a konstrukció még csak-csak működőképesnek bizonyult, a nagyok esetében azonban csupán formalitás. A járulékfizetők többsége nem is tud arról, hogy beleszólhatna például pénztárának befektetési politikájába. A pénztárak többsége mögött nagy bankok és biztosítótársaságok állnak, és ezek kezelik a portfóliót. De mivel a kapcsolatnak nincs jogi alapja, a háttérintézmények valójában nem vállalnak felelősséget a hozamért.
Egyre égetőbb és a bizonytalanságot fokozó probléma az is, hogy máig nincsenek tisztázva a járadékfizetés, vagyis a magánpénztárakból érkező nyugdíjak kiszámításának szabályai. Senkinek sem lehet fogalma arról, mi alapján állapítják majd meg magánpénztári járandóságát. A nyugdíjkorhatárt most elérő – évi mintegy kétezer ember – ezért csak egy összegben tudja felvenni a számláján levő pénzt. Tizenöt év tagsági jogviszony után azonban már nem lesz lehetséges az egyösszegű kifizetés. Tévhit terjed a magánnyugdíj örökölhetősége körül is. Az ugyanis csak akkor száll a kedvezményezettre, ha a járadék kifizetését még nem kezdték meg.
Matits Ágnes a legutóbbi Hitelintézeti Szemlében elemezte a magánnyugdíjpénztárak hozamteljesítményét. 2008 a gazdasági válság miatt volt fekete év, 2009-ben pedig annak ellenére éreztették hatásukat az előző évi veszteségek, hogy a hozamok elég magasak voltak. A 2008. és 2009. évet együtt nézve az 54 magánpénztári befektetési portfólió közül csak 11-nél volt pozitív reálhozam, és csak öt olyan pénztár akadt, amelyiknél egyik befektetési csomagban sem volt kisebb a kétéves hozam, mint a kétéves infláció. De az idén jól alakultak a hozamok, így várható, hogy mára a portfóliók döntő része ledolgozta a 2008. évi hatalmas veszteségeket. S talán éppen ebben lehet a magánpénztárak hosszú távú előnye, hogy a piac nemcsak veszteség, hanem jelentős nyereség elérésére is esélyt adhat.
A kérdés az, mennyire szeretjük és viseljük el ezeket a nagy ingadozásokat, ráadásul a közelmúlt sok keserű tapasztalattal is szolgált.
A magánnyugdíj-pénztári vagyon 30 százaléka olyan pénztárak kezelésében van, amelyek az utóbbi tíz évben még az inflációt elérő hozamokat sem tudtak felmutatni. A gondot részben az okozza, hogy sok esetben a pénztár háttérintézményéhez tartozó vagyonkezelők kezelik a vagyont, akiknek nem kell tartaniuk attól, hogy leváltják őket esetleges rossz teljesítményük miatt. Verseny tehát nincs, pedig a magánszférában éppen a piaci verseny előnyeit kellene kamatoztatni.
Miközben az emberek általában érzékenyek, ha a zsebüket közvetlenül érintő kormányzati döntések születnek, most alig tiltakoznak a bizonytalanság miatt. Ennek oka a szakértő szerint az, hogy nincs bizalom a magánpénztárak iránt, amiért ők maguk is sokat tettek. A bizalomvesztés talán akkor vált a legnyilvánvalóbbá, amikor egy évvel ezelőtt kísérlet történt arra, hogy a pénztárakat részvénytársasággá alakítva a tagokat kiszolgáltatott ügyfelekké tegyék. Talán ezért is érzik úgy sokan, hogy mégis jobb, ha a nyugdíjukat teljes egészében az állam kezébe helyezik.
origo.hu
Rázáródott a kocsiajtó egy pár hónapos csecsemőre Mátészalkán
