A tehetség faktora

Bevallom, nagy rajongója vagyok a két kereskedelmi televízióban futó tehetségkutató műsoroknak, az X-Faktornak és a Megasztárnak. Nem mulasztanék el egy adást sem. Sőt az is szokásommá vált, hogy a neten újranézem kedvenceimet, az általuk előadott dalokat meghallgatom az eredeti előadóikkal is, és ilyenkor dagad a keblem a büszkeségtől. Rúzsa Magdit, Caramelt, Bartók Esztit, Tóth Verát is ezeknek a versenyeknek köszönhetően ismerhettem meg, azóta is figyelemmel kísérem pályájukat. Példát mutatnak arra, hogy ha a tehetség kitartással párosul, az ilyen versenyek képesek a „csillagokba” emelni a tehetségeket.
Most vannak kedvenceim, akikért szurkolok, néha szavazok is. Sajnos, az én szavazatom se segítette hozzá a versenyben maradáshoz a pici lányt, a tizenegy éves Patai Annát, aki angyali mosollyal repítette nézők millióit hétről hétre a művészetének arra a magaslatára, ahol már csak felhőtlen boldogság, tisztaság és szeretet uralkodik. A zsűriből Mester Tamás volt az a zeneművész, aki tudatosította is bennünk, hogy mindannyian jól látjuk, jól halljuk a csodát, a Jó Isten hordozza tenyerén ezt a gyermeket. Amikor a pici lány nem kapott elegendő szavazatot a nézőktől a továbbjutáshoz, és a zsűri úgy döntött, hogy kiejti őt a versenyből, az ítéletet közlő Presser Gábor megjegyezte, hogy a versenyzők közül tagadhatatlanul ő a legtehetségesebb. Nahát. Kiszavazták a tehetségkutató legtehetségesebb versenyzőjét. És a show folytatódik. Szíj Melinda hétről hétre begyűjti a szavazatokat a továbbjutáshoz. Vajon ha húsz évvel ezelőtt lehetőséget kap ez az érzékeny hangú nő, lett volna-e belőle nagy énekesnő? A csodálatos hang elegendő-e a színpadon a csodához?
Pénteken a vendégként fellépő Dér Heni csillogtatta meg leginkább azt a valamit, amit a konkurens vetélkedőben X-Faktornak neveznek. Mióta nincs a pici lány a Megasztárban és Lakatos Ivette is kiesett, már nincs is igazán kinek szurkolni. Ez a verseny már nem a tehetségről szól. Mintha már fontosabb lenne az, hogy a nézettségi adatokat felturbózzák. Ehhez a versenyzők intim szférájába is igyekeznek behatolni, nézettségfokozó témát szállítva a bulvárlapoknak. Ha lehetne, a mindig a szeretet hangján, szakmai alázattal megszólaló Pressert a zenész Mesterrel együtt átemelném az
X-Faktorba, és más programot keresnék péntek estére magamnak. Az X-Faktor tagadhatatlanul pörgősebb, mint a Megasztár. A zsűri tagjai a jó ízlésen belül „oltogatják” egymást, jó látni, hogy a Nemzet Csótánya vaskos beszólásai ellenére szakmai mentorrá nemesült. Azért a záróbulin a régi ricsések kedvéért lenyomhatná a Nagyvárosi farkas című nótát.
A X-Faktor nagy felfedezettje Király L. Norbi, még ha a szakmai zsűri szerint az összes döntőbe jutott versenyző jobban énekel, mint ő. Itt már hetek óta olyan énekesek esnek ki, akik egy-két éven belül nagy koncerttermeket lesznek képesek megtölteni. Szombaton például a mindössze tizenkilenc esztendős Schodeinde Dorkának kellett távoznia. Szerintem nem sokat tévedek, ha mától az összes hazai hanglemezstúdió azon dolgozik, hogy megnyerje magának az ifjú hölgyet. Egyébként az X-Faktornak köszönhető, hogy megkedveltem Geszti Pétert, aki zenészként nem tartozott korábban a kedvenceim közé. Megható volt a szeretet, amivel a rábízott ifjú tehetségekkel, köztük a műsorfolyam alatt gyermekét megszülő Schodeinde művésznővel bánt.
Vajon az életben megélt fájdalmaknak van-e valami közük a megnyilvánuló tehetséghez? Vagy a tehetséggel megvert emberek sokkal érzékenyebbek, sokkal mélyebben élik meg a megpróbáltatásokat, ezért képesek olyan hangokon szólni, hogy lelkünkig hatolnak?
Vagy csak egy pillanatra elfeledtetik velünk a megbolondult világot?