Akadálymentesíteni kell a fejekben is

Kézzel készített bőrfocik, csinos női kabátok, karácsonyfára akasztható, horgolt angyalok – néhány azon termékek közül, amelyeket a hét végi Segítő vásárlás nevű kiállításon vehettek meg az oda látogatók. A kitűnő minőségű magyar árukat megváltozott munkaképességűek és fogyatékossággal élők készítették. A hét végén a fogyatékossággal élők bebizonyították: bár életük nehezebb, ugyanolyan hasznos tagjai a társadalomnak, mint bármelyikünk.

Megnyílt az Angyalok erdeje. Vasárnap megnyitotta az ötszáz, feldíszített karácsonyfából álló Angyalok erdejét a fővárosi Felvonulási téren a rendezvény fővédnöke, Schmitt Pálné Makray Katalin. A tízezer négyzetméternyi területen felállított fákat Magyarországon működő vállalkozások és magánszemélyek vásárolhatták meg 115 ezer forintért, és díszíthetik fel azzal a feltétellel, hogy pártfogásukba vesznek egy-egy támogatandó ügyet. A leginkább támogatott ügyre egyébként normál díjas SMS-en keresztül lehet szavazni. A december 5. és január 6. között a térre látogatóknak az adományozásra a helyszínen vásárolható „angyaltallérokkal” is van lehetőségük. Az egy hónapig tartó rendezvénysorozaton a díszbe és fényekbe öltözött fák mellett ünnepi kulturális programok, tánc- és zenei fellépések, előadások is várják az adakozásra és az ünnepi hangulatra vágyókat. A programokról, a támogatható ügyekről és egyéb részletekről bővebb információ a www.angyalokerdeje.hu oldalon olvasható. (MTI)

Így nincs betegségtudatuk. Ezzel indokolja Sárai Rita, a helyszínen fellépő Gördülő Tánccsoport vezetője, miért fontos kerekes székes tánccsoportja számára a rendszeres szereplés. Az előadás után Sárai Rita elmeséli, a tánc testi és lelki rehabilitációt jelent mindanynyiuknak. – A fellépések, gyakorlások kitörlik az életünkből a mindennapi gondokat – tudom meg a sugárzó arcú fiatal nőtől, aki egy balesetet követően kényszerült kerekes székbe. Szerinte egyre nyitottabbak az emberek, nem csodabogárként tekintenek rájuk. Ehhez persze Sárai Rita szerint elengedhetetlen, hogy minél többször tűnjenek fel közöttük. – Muszáj kilépnünk a négy fal közül, hisz a fejekben is akadálymentesíteni kell – mondja mosolyogva. Határozottan állítja, ha akadálymentes a környezetük, és van egy jó minőségű kerekes székük, ugyanúgy tudnak élni, mint bárki.
A kiállítást számos, kiváló minőségű árutól roskadozó stand teszi színessé. Közelebb lépve jól látszik: tökéletes, kifinomult technikával készített termékekről van szó. Néhány standnál a készítőik bemutatják a tudásukat. Az apró mécsestartótól kezdve a cirokseprűn át a bőrtáskáig számos termék megtalálható a hatalmas teremben. A szorgalmas dolgozókat foglalkoztató cégek vezetői mind azt mondják, bármire meg lehet tanítani őket. Hűséges, kitartó munkatárssá válnak, és rengeteg szeretetet képesek adni. A cégvezetők azonban arra panaszkodnak, nehéz piacra vinni termékeiket kis- és középvállalkozóként. Reményeik szerint azzal, hogy az árukat ellátják a Segítő vásárlás logóval, többen vásárolnak majd, hisz a logó egyben garancia is. Garancia arra, hogy jó minőségű, magyarok által készített árut tartanak kezükben a vásárlók, és segítik a megváltozott munkaképességűeket.
A hatalmas teremben sárga pólós fiatalok dekáznak a focilabdákkal. Megtudom, ők a 2009-es siketolimpiai vízilabdacsapat bajnokai. Mivel kevés a siketcsapat, mára megszűnt ez a sportág, de kézilabdázni, focizni még ma is összejárnak a társaság miatt. Gábor Áron, a csapat edzője, leküzdve a kezdeti kommunikációs nehézségeket, gyorsan megtanult „konyhanyelven jelelni”. – Annyi vicces történet köt minket össze, hogy fájna, ha itt kellene őket hagynom – meséli elérzékenyülve. A különleges miliő, a vidámság és egymás folyamatos heccelése miatt amikor csak teheti, a fiúkkal van. Munkájáért egyetlen fillért sem fogad el. Az azonban még mindig élesen él bennük, hogy a 2006-os európai bajnoki aranyérem megszerzése után az akkori szocialista kormányzat néhány száz forintos ajándékcsomaggal szúrta ki a szemüket, s ezért máig nem kért bocsánatot tőlük senki. Gábor Áron elmeséli, mindannyiuknak megalázó volt, hogy a sportminiszter helyett az akkori szociális államtitkár fogadta őket. – Ezeket a fiúkat nem szociális alapon kell kezelni – szögezi le határozottan. És valóban: miért is kellene rájuk másként tekinteni, ha – nem is minden téren ugyan, de – ugyanolyan teljesítményre képesek, mint ép embertársaik? Ebben erősít meg a színpadra lépő Nemadomfel együttes is. Miközben hallgatom őket, becsukom a szemem, és rádöbbenek: ha nem látnám a szintetizátoron játszó srác mellett fekvő vakvezető kutyát vagy egyikük-másikuk bicebóca járását, nem tűnne fel, hogy nem egészségesek zenélnek. Árad belőlük a szeretet és a vidámság. A látássérült énekes viccet csinál saját fogyatékosságából: a nagy sztárokat idézve feje felett tapsolva feláll, és azt mondja biztatva: „Nem látom a kezeket!” Pólójuk hátuljára csupán ennyit írtak: „Jobb velünk a világ.” Kétség nem fér a mondat igazságához: senkitől nem tanulhatunk annyi emberséget és kitartást, mint sérült honfitársainktól. Tényleg jó, hogy köztünk élnek.