Apokalipszis lóval és bátor divatfotóval

A XX. századi fotográfia történetét sohasem lehetne megírni úgy, hogy legalább féltucatnyi magyar származású alkotó neve ne kerüljön bele. Mára azonban az is nyilvánvalóvá vált, hogy jó néhány itthon maradt fotográfus teljesítménye sem marad el a külföldön befutott nevekétől, legfeljebb kevésbé ismeri őket a világ.

Hiányos FOTÓTámogatás. Bár a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) bizottsága elé csak december 16-án kerül az NKA fotóművészeti kollégiumának középtávú stratégiája, a grémium már a napokban nyilvánosságra hozta: hiánypótló monográfiák megjelentetésével, kutatói, kurátori programok finanszírozásával, új alkotói támogatásokkal kíván lendületet vinni a kortárs magyar fotográfiába. Tudományos igényű magyar fotográfiatörténeti monográfia íródik, befejeződött a rendszerváltás sajtófotóinak feldolgozása, és elkezdődhet Gadányi György több ezer darabos fototechnikai gyűjteményének katalogizálása is. A fotóművészeti szakkollégium új stratégiája több fotográfusnak szán fejenként kevesebb pénzt, Budapest mellett a vidékre és a határon túli területekre is nagyobb figyelmet fordít. Horányi Attila kollégiumvezető szerint a kortárs magyar fotográfia helyzete nemzetközi összehasonlításban nem rossz, ám messze van a tökéletestől. A magyar fotográfia elvileg megfelelő intézményrendszerrel rendelkezik, ám a kecskeméti Magyar Fotográfiai Múzeum, a Magyar Fotográfusok Háza és a Magyar Fotográfusok Szövetsége is alulfinanszírozott. A kecskeméti múzeum javára a Ludwig Múzeumban ma este hat órakor leütéses aukciót és a www.vatera.hu oldalon internetes árverést is rendeznek. (Tölgyesi)

Londonban jelent meg 1931-ben a Modern Photography című magazin, amely a világ legjobb és legismertebb modern fotóművészeinek száz válogatott munkáját tartalmazta. Munkácsi Márton fényképe volt a kötet „vezérképe” és a reklámfüzet „dísze”, Escher Károly pedig öt fotóval szerepelt a kötetben. Hogy az érintett fényképészek mit szóltak a dicsőséghez, arról nem szól a fáma. Ami Eschert illeti, kisebb gondja is nagyobb lehetett: épp 1931. szeptember 12-ről 13-ra virradó éjszakáján végezte egyik legfontosabb fotóriporteri munkáját, amikor a lehető legegyszerűbb felszereléssel fényképek tucatjait készítette „a borzalom völgyében”, a biatorbágyi vonatrobbantás helyszínén. A „vezérkép” készítője pedig épp a nagyvilágban utazgatott, miután 1928-ban pesti fotóriporteri állását berlinire cserélte (Az Est Lapoknál éppen Escher Károly foglalta el a helyét).
Szó szerint párhuzamos életrajzok képei jelennek meg tehát Escher Károly (1890–1966) és Martin Munkácsi (1896–1963) kiállításának látogatói előtt, s noha nagyon eltérő egyéniségek voltak, jelentőségük is hasonlónak mutatkozik. Ha Munkácsi azt vallotta, ahogy tárlatának a címe mondja, Think while you shoot!, azaz Gondolkozz, miközben exponálsz!, akkor nyilvánvaló az is, hogy Magyarországon Escher az elsők között volt, aki valóban képekben beszélt és gondolkodott.
Munkácsi egy olyan Long Islanden készült fotográfiája mellé írta a mondatot, amelyen úszómedencében saját magát fotózta, amint kezében a géppel lebeg a vízen, Escher viszont a budapesti bankigazgatót fényképezte le, amint a hátára fekve relaxál a medencében, mintha sejtelme sem lenne arról, hogy csak néhány év, és jön az özönvíz. Munkácsi pályája alakulásában kulcsszerepe van a víznek: 1933-ban a tengerparton futó Lucille Brokaw-ról készítette azt a divatfotót, amelynek köszönhetően majd másfél évtizedig a leghíresebb New York-i divatlapok, közöttük a Harpers Bazaar sztárfotósa lett. A boldogság, az öröm, a női szépség szeretete sugárzik Munkácsi 30-as években készült képeiről, pocsolyán átugró nője nemcsak Richard Avedont ihlette egy hommage-kép megalkotására, de Henri Cartier-Bressont is.
Eschernek, aki mélyen beleérezve fotózta a megalázottak és megszomorítottak világát, szintén született néhány dinamikus képe ezekben az években, az egyik épp saját magát ábrázolja, amint fényképezőgépét arca elé emelve akcióba lendül. Vagy például Az apokalipszis lova 1937-ben, amely a tornyosuló felhők alatt úgy vonszolja maga után gazdáját, ahogyan az országot sodorta egyre beljebb és beljebb a katasztrófába a történelem.
Nem sokkal később, 1945-ben mindkettejük számára megváltozott a világ. Munkácsi nem tudott megújulni, az általa kialakított spontán képi világ elemeit már nála is tehetségesebb fiatalok százai használták. Sztárszerződését felbontották, egyre lejjebb és lejjebb csúszott, de talán kezdte megérteni, milyen is a világ. És itthon? Escher drámai felvételei csak manipulációval lettek volna jók a diktatúra számára, így hát lassan átváltott az építészeti fotográfiára. 1957-ben azért még egyszer megmutatta itthoni és távolba szakadt kollégáinak, milyen mestere maradt a dinamikus mozgás megörökítésének: az A csodálatos mandarin című felvétel kettőse (Lakatos Gabriella és Fülöp Viktor) szépnek nem szép ugyan, groteszk drámaiságában mégis lenyűgöző.
(Az ismeretlen ismerős – Escher Károly, Mai Manó Ház, 2011. január 16-ig, Martin Munkácsi – Think While You Shoot, Ludwig Múzeum, 2011. január 9-ig.)