Vannak a kiállításon látható művek között olyanok, amelyeket a hetvenes évek elején készített a fény városában, és vannak olyanok is, amelyek a legutóbbi években születtek ugyanott – a tárlat alcíme tehát, Negyven év Párizsban, korrekt. Mégis többről van szó, mint amit a cím ígér. Hiszen a művek sora a hatvanas évek végén Magyarországon, jelesül Debrecenben készült képekkel, a Mandulás, illetve a Korsós csendélettel kezdődik, és azt is tudjuk, hogy 1990 óta, azaz a rendszerváltozás utáni időszakban, Kádár József, Le’ Kadar, miközben továbbra is párizsi művész maradt, egyre több időt tölt itthon is. Sőt nemcsak kiállítóként van jelen a művészeti közéletben, de különböző események szervezőjeként is.
Az első párizsi évtized szürrealista művei, az Elmúlás vagy a Via Dolorosa mellett kiállít ebből az időszakból linómetszetet, kollázst, olaj monotípiát és művészpénzt is, amelynek motívumaival kit is idézhetne a művészet egyik fővárosában a hírnevet és gazdagságot – de legalábbis a saját helyét – kereső művész, mint Picassót?
A nyolcvanas évek termését elsősorban az Indiában 1984-ben készült fotók képviselik, mellettük egy 1986-os felvétel André Kertészről, amely torzított formáival Kertész Torzulások című női aktsorozatára utal. Ez a mű egyrészt akkoriban készített Hommage-sorozatának más darabjaival (Hommage ŕ Kassák, Hommage ŕ Le Corbusier) van szoros kapcsolatban, részben pedig a kerékpár formáit megkettőző montázzsal együtt azt a folyamatot érzékelteti, amely a látott valóság megörökítésétől vezet olyan vizuális effektusok létrehozásáig, amelyeknek az itt és most látott világ képeihez nincs vagy csak áttételesen van közük; a fotogramokhoz, az elektrografikákhoz. Az eltérő minőségek, motívumrendszerek találkozásának eredményei az úgynevezett dualista kompozíciók, amelyekben a geometrikus és figurális vagy a szürrelista és geometrikus elemek találkoznak. A montázstechnika sajátos, egyszemélyes művészi irányzattá lényegített változataként is felfoghatók ezek a művek, utalnak arra a párhuzamosságra is, amely Le’ Kadar művészetét jellemzi, s amely a legutóbbi évtized kollázsaiban, például az 1956-ra emlékező 2006-osban is jelentkezik.
A kilencvenes évektől újra elsősorban a festészet képalkotó lehetőségei foglalkoztatják. Az utóbbi évek műveiből készült összeállítás jól érzékelteti, hogy a teljesség, az univerzum törvényszerűségeire figyelve hogyan mozdult el a plasztikus forma, a gömb, majd a mozgáshoz, dinamikához kötődő ellipszis, illetve ellipszoid, a derékszögben találkozó geometrikus elemektől az átlósan futó erővonalak felé. Legutóbbi festményein újabb elemekkel gazdagodik a kompozíció. Egyrészt különös mikrovilágok jelennek meg az alapkompozíción belül, másrészt feltűnik az óramotívum, az idő dimenziója. Ha a negyven év párizsi tapasztalatait megidéző tárlaton ennek a motívumnak a jelentését kutatjuk, remélem, nem járunk messze az igazságtól, ha azt mondjuk, ez a képi kronométer és Le’ Kadar belső órája újabb termékeny évtizedeket ígér.
(Joseph Kadar: Negyven év Párizsban, Fény Galéria, 2011. január 30-ig.)
origo.hu
Többszörösen bűntetett előéletű Magyar Péter agresszív akciócsoporjának vezetője
