Bosszú

Simor András, akit a Global Finance Európa legrosszabb jegybankárának választott hétfőn, ismét bebizonyította, hogy személyes sérelmei és politikai megfontolásai neki többet nyomnak a latban, mint a nemzeti bank hitelessége. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) legutóbbi, indokolhatatlan kamatemelése a jegybanktörvényben leírtakkal leplezetlenül szembemenetel, és semmiféle szolidaritást nem mutat a kormány gazdaságpolitikájával. A bank monetáris tanácsa – amelynek tagjai Simorhoz hasonlóan még Gyurcsány Ferenc jóvoltából üldögélnek a testületben – alaptalanul és szakmailag megkérdőjelezhető módon emelte fel az alapkamatot. Tették mindezt a megnyugtató inflációs kilátások ellenére, egy viszonylag nyugodt, csendes globális pénzpiaci hangulatban, amely a forint árfolyamát is stabilan tartotta. Simor András nehezen vagy egyáltalán nem képes a kormány és a személye közötti feszültségeken túllépni, kerül, amibe kerül. Márpedig az MNB-re vonatkozó paragrafusok neki is együttműködést írnak elő, éppen azért, hogy a gazdaság szekerét ne lehessen két különböző irányba húzni.
Nem véletlen, hogy hazai és külföldi elemzők a kamatemelést megrovó lépésként értékelték, amely feszültséget szít a kabinet és a jegybank között, és keresztbe tesz a kormányzati politikának. Kisstílű bosszú, amely a lakosságnak és a vállalkozásoknak egyaránt sokba kerül. Elsősorban növeli a kamatköltségeiket, vagyis drágábban juthatnak kölcsönhöz, ami már önmagában is gátolja a gazdasági kilábalást. Simor Andrásék célt tévesztettek: ma már nem a már amúgy is megtorpant infláció elleni küzdelem a feladatuk, hanem a fellendülés elősegítése. A szigorítás ráadásul zavart kelthet a pénzpiacokon, és az amúgy is ingatag nemzetközi hangulatban erre a legkevésbé sincs szükségünk. A gyenge érvekkel alátámasztott döntést követően gyengült a forint, és még többe kerül az államadósság törlesztése, hiszen növekedett a magyar államkötvények hozama is.
Úgy látszik, Simor András olyan politikai játszmát űz, amely mindegyikünk zsebére megy. A kamat megemelése egyedül a bankoknak kedvező, az MNB-kötvényeikben fialtatott pénzük ugyanis ezentúl még többet hoz a konyhára.
A jegybankár nyolcmilliós havi fizetésének leszállítása miatti sértődöttsége akár érthető is lehetne, ám semmiképp nem gyakorolhat befolyást a monetáris politikára. A bank jövő évi több tíz milliárdos veszteségeit figyelembe véve ráadásul még a kétmilliós havi bére is magas juttatásnak tűnhet sokaknak. A kicsinyes viszszavágás a monetáris tanács egészére is rossz fényt vet. Ugyanolyan hiteltelenül távozhatnak márciusban, mint ahogy kinevezésükre is sor került 2005-ben. A jegybanktörvény többször is kifogásolt módosításával ugyanis Gyurcsány Ferenc éppen azért emelte fel a testület tagjainak létszámát, hogy saját jelöltjeit juttathassa hat évre a testületbe.
A „gyurcsányista bábszínházként” emlegetett grémium és az egész jegybank hitelességét csorbítja, hogy ismét beigazolódott: az MNB egyik keresztje a bankhoz mindenféle pályáztatás nélkül leszerződtetett Braun Róbert, aki Gyurcsány Ferenc politikai főtanácsadója volt, épp abban az időszakban, amelyet a bukott kormányfő úgy jellemzett, hogy „végighazudtuk az elmúlt másfél-két évet”. Az SZDSZ volt kabinetfőnöke, aki most Simor András bizalmasa, már a választások után újundokoknak nevezte az ország vezetését, amelynek később – álszent kommunikációs fogásként – együttműködési nyilatkozatot postáztak.
Vajon nem ugyanott tartanánk, ha hivatalosan sem működnének együtt?