Az esztergomi cigánypasztorációs nemzetközi konferencián áttekintették a nyugat- és közép-európai országok romahelyzetére vonatkozó legfontosabb kérdéseket és stratégiákat. Balog Zoltánt, a Közoktatási és Igazságügyi Minisztérium felzárkóztatásért felelős államtitkárát – a konferencia egyik főelőadóját – az új ösztöndíjprogramról kérdeztük.
– Mi a program lényege?
– Ha a kormány és a frakció javaslatát a parlament is elfogadja, jövőre mintegy hárommilliárd forint áll majd rendelkezésre arra az ösztöndíjprogramra, amely a hátrányos helyzetű gyermekek – ezen belül a romák – helyzetét javítja. Az eddigi gyakorlat ugyanis az volt, hogy az ösztöndíjat a jó tanulmányi eredményhez kötötték. S miután egyre kevesebb lett a pénz, az utóbbi időszakban ez az átlag 4,5-re emelkedett, ami roma, illetve nem roma hallgatók számára sok esetben elérhetetlen volt, s ma is az. Célunk, hogy a cigány, aki tanulni akar, tanulhasson, aki pedig nem, annak ne legyen lehetősége arra, hogy ne akarjon. Bízom abban, hogy ösztöndíjprogramunk ösztönzőleg hat a cigány diákokra.
– Ezután az oktató is beletartozik az ösztöndíjprogramba?
– Igen. Programunk azért is helytálló elképzelés, mert a tanár a diák mentoraként dolgozik. Ez azt jelenti, hogy anyagi érdekeltsége van, ami természetesen teljesítményfüggő. Az oktató tehát figyeli és segíti a diák teljesítményét. Az is nagy eredmény, ha a diák önmagához képest fejlődik, tehát ha például fél év alatt 2,1-es átlagról 2,6-os átlagot tud elérni. Itt a felzárkóztatás a lényeg, ezért is adtuk a programnak az Iskolaháló nevet; a háló megvédi a romákat attól, hogy kiessenek a rendszerből.
– Amihez hozzákapcsolódik a tehetséggondozás is…
– Természetesen, hiszen programunk fontos eleme a kitűnő teljesítményű és tehetséges hallgatók támogatása is. A többlettudást, a különlegesen tehetséges diákokat is támogatjuk ezzel a programmal.
– Cigánytanár-képzés?
– Inkább óvónő- és védőképzéssel foglalkozunk. Emellett azt reméljük, hogy sok olyan kitűnő eredménnyel érettségiző roma diák lesz majd, aki a tanári pályát választja, s így egyre több lesz a cigány tanár. Az ő munkájukat szakkollégiumi rendszerben szeretnénk támogatni az egyházak segítségével.
Beköszöntött az igazi őszi időjárás