A két tanárból, művészettörténészből, kutatóból, újságíróból, tájépítészből összeállt kis csapat olyan különleges sétákra invitál, amelyekkel nem találkozunk az útikönyvekben. Gondolnánk-e, hogy egy sugárút mögötti jelentéktelen utca kopott homlokzatú háza valóságos botanikus- kertet rejt? Hogy a „nyócker” némelyik lakóépületén, lépcsőházában pazar díszítések találhatók? De indulhatunk velük „toronyiránt”: a belvárosi templomokhoz kapcsolódó, eddig kevéssé vagy egyáltalán nem ismert történeteket, neveket, eseményeket idéznek meg kísérőink.
E kétórás időtartamú, fizetős, hétvégi, tematikus sétáknak már kialakult a felnőtt törzsközönsége, elsősorban egyetemisták, fiatal diplomások, értelmiségi családok, akik nemcsak lakni, hanem ismerni, szeretni is készek a várost, ahová születtek vagy különféle előzmények után kerültek. Káldi Emese az Imagine Budapest cégvezetője és egyik túravezetője. Eredeti foglalkozását tekintve könyvtár– magyar szakos tanár. Mint említi, férjével sokat barangoltak Európában és a tengerentúlon. Mindig kezében volt az útikönyv, de hiányolt belőlük valamit. A művészettörténeti és építészeti ismereteken túl azt is szerette volna maga elé idézni, vajon milyen lehetett a hétköznapi élet a bemutatott fényes palotákban vagy a mellékutcák kopottságukban is sokat sejtető épületeiben? Így kezdett formálódni benne a gondolat, hogy jó lenne felfedezni és minél többeknek megmutatni Budapest kevéssé ismert negyedeit, szerényebb külsejű, de történelmileg és építészetileg sokat mondó középületeit, lakóházait.
Első programjuk volt a Toronyiránt
– A szokványos ismereteknél mélyebben meg szeretnénk ismertetni az érdeklődőkkel, hogyan alakult ki a mai nagyváros szerkezete, milyen életforma jellemezte különböző negyedeit, kik voltak neves tervezői és kevéssé ismert mesteremberei? Kiknek köszönhetjük mindazt, amiben ma is gyönyörködhetünk? E gondolatkör alapján dolgoztuk ki a koncepciónkat, amely a felfedező sétáink alapjául szolgál – mondja Káldi Emese. Nem azon szeretnénk keseregni, hogy mennyi minden pusztult el a háborúkban, vagy az ötvenes években és később, hisz ezen már sajnos nem tudunk változtatni. Ám sokat jelenthet, ha a múltbeli és megmaradt értékekre egyre többen lennének kíváncsiak. Ez elvezethet addig, hogy büszkeséget és felelősséget, kötődést érezzenek épített környezetünk iránt, tette hozzá. Erősen hagyatkoznak azokra az elgondolásokra és tervekre, amelyek a ma is szolgáló városszerkezet alapjait megteremtették. Nagy hangsúlyt fektetnek a fotográfiai anyagokra, a képzőművészeti és irodalmi alkotásokra.
Arra a kérdésre, volt-e olyan elképzelésük, amelytől el kellett állniuk, mert ma már nincs mit mutatni az eredeti épületekből, a túravezető elmondta: szerették volna Krúdy Gyula kóborlásait követni, a műveiben szereplő helyszíneket felkeresni. Sajnos ez megvalósíthatatlan volt, hisz ma már mindezeket csak az írásai őrzik. Az első programjuk viszont 2008-ban remekül sikerült. Ez a Toronyiránt című, amely a belvárosi templomokat mutatja be. – Mint más sétáinkon is, itt is arra törekedtünk, hogy ne csupán az épületek keletkezésének történetéről legyen szó, hanem egy időutazásról is az adott korszakba. Fontos, hogy megérintsen minket annak hangulata, megismerjük meghatározó alakjait – véli Káldi Emese.
Kószáló napok
Programjaik tematikájának és útvonalainak kidolgozása előtt úgynevezett „kószáló napokat” tartanak. Különleges díszítéseket, motívumokat keresnek az épületek homlokzatain, bejáratain, majd az adott ingatlannal összefüggő kortörténeti és egyéb kutatómunka következik. Mindez nekik is élmény, s szinte hihetetlen, meséli a túravezető, hogy mennyi évszázados, fémből, fából, üvegből, kőből készült díszítőelemre bukkannak. Némelyikből csak egy részlet maradt meg, van, ahol gondos munkával újjá lehetne varázsolni egy frízt, kovácsoltvas díszt, márvány díszítőelemet. Miközben mindezt fel is térképezik, bizakodnak, hogy a felújításuk, restaurálásuk előbb–utóbb megtörténik. A csoporthoz tartozik Horváth Gergő és Wekerle Szabolcs újságíró, továbbá Szekeres Júlia tájépítész is.
Utóbbi sétánk során értelemszerűen arra törekedtek, hogy bepillanthassunk a város belső negyedeiben, lakóházaiban lévő mutatós udvarokba, kertekbe. Szép számmal vannak ilyenek. Tágasak és virágokban, fákban bővelkedők, szerényebbek, márvány díszkúttal ékeskedők, és csupán hajdani szépségüket őrzők. A legnagyobb csoda az, ha egy olyan házban bukkanunk ilyen kincsre, amely kívülről roskatag állapotban van. Sajnos, a belső negyedekben lévő nagy kerteknek csupán kis részét sikerült a rendhagyó séták során bemutatni. Noha jelentős energiákat fektettek a tulajdonsokkal való tárgyalásokba, a bizalmatlanság miatt a kapuk zárva maradtak előttük. Ez a kissé kellemetlen reakció viszont egyáltalán nem törte le őket, megpróbálják majd a külső kerületek házainak belső udvarait is felkutatni.
Vadászlesen a Terézvárosban
A tudásszomjnak, a kreativitásnak, a szeretetből táplálkozó nyitottságnak, amely az említett társaságot jellemzi, hamar híre megy még egy nyüzsgő nagyvárosban is. A közelmúltban Constantin Tamás, a
SOTE II. Gyermekklinikáján működő reumatológiai részleg vezetője kereste meg Káldi Emesét. Kérdezte, támogatnák-e ingyenes sétával a Rosszcsont Alapítványt, amelynek ő szaktanácsadója. Természetesen igent mondtak. Így találkozott egy csípős, őszi reggelen orvos, egészségügyi asszisztens, számos szülő és gyermek, no meg Káldi Anna művészettörténész a fővárosi Operaház előtt. A Vadászlesen a Terézvárosban című programot a hét és tizenhárom év közöttieknek dolgozták ki, bár ezúttal kisebb gyerekek is eljöttek.
Az ingyenes séta a Hajós utcából indult, áttértünk az Ó utcába, majd a Nagymező és a Király utca egy része következett. A Liszt Ferenc tér után ráfordultunk az Andrássy útra, s a Divatcsarnok Lotz-termében lévő kávézóban kötöttünk ki. A csaknem kétórás program és a magyarázatok alatt egyetlen unatkozó arcot sem láttam. Nem volt nyafogás, rendetlenkedés, panasz, hogy „fáradt vagyok”. Ez azért fontos, mert a sétán részt vevő gyerekek többsége krónikus reumatikus gyulladásban szenved. De ezúttal a látvány, a történetek, a feladat kötötte le figyelmüket. A séta címe arra a vezérfonalra utalt, hogy a gyerekeknek, akár a vadászoknak, nagy figyelemmel és némi segítséggel kellett felfedezniük a különböző épületeket díszítő mitologikus vagy valós állatfigurákat. Felszerelésként kis távcsövet, papírt és ceruzát is kaptak Káldi Annától, no meg meseszerű elemekkel átszőtt, mégis tényeken alapuló magyarázatokat. Szó esett az Operaház tervezőjéről, a szfinxről, az ablakpárkányok alatti játékos delfinek szimbolikus jelentőségéről, a díszes csatornafedél kapcsán a városi kanalizáció létrejöttéről. A Nagymező utcában, a Mai Manó Háznál a szecesszió került szóba, az Ernst Múzeumban pedig a híres festőművész, Rippl-Rónai József és az üvegkészítő mester, Róth Miksa neve. A feltett kérdésekre adott válaszokból kitetszett, hogy némelyik gyermek igen tájékozott, ismerik a múzeumokat, sokat olvashatnak otthon. A szülők pedig arról beszéltek egymás között, milyen kár, hogy a hétköznapokban rohanniuk kell, s legfeljebb a kutyapiszkos járdákon boszszankodnak, a szépet észrevenni nincs idejük.
Kinőni nem lehet
Voltaképp mi a Rosszcsont Alapítvány? És mi az oka, célja, hogy éppen egy ilyen programot szorgalmazott? – kérdezem Constantin Tamás doktort, mellé szegődve.
– A reumatikus betegségekkel kapcsolatban a közvéleményben az a tévhit él, hogy az csak az idősebb emberek betegsége. A valóság az, hogy ma Magyarországon a krónikus reumatikus gyulladás két–háromezer tizennyolc éven aluli gyermeket és fiatalt érint. Olyan autoimmun betegségről van szó, amelyet „kinőni” nem lehet, meg kell tanulni együtt élni vele – magyarázza a doktor. Viszont ma a diagnosztikai eljárásoknak és a gyógyszerfejlesztésnek köszönhetően a kezünkben van a lehetőség, hogy segíteni tudjunk az érintett gyerekeken. – Az első jelek két–három éves korban jelentkeznek, s nagyon fontos, hogy a szülők időben felismerjék a tüneteket és szakorvoshoz forduljanak. Ha ez megtörténik, és közösen gondolkozunk, kialakul az együttműködés, lehetőség nyílik arra, hogy a betegek komolyabb fájdalom nélküli, egészséges társaikhoz hasonló életet élhessenek – hívja fel a figyelmet Constantin Tamás. Ami pedig a Rosszcsont Alapítványt létrehozását és célját illeti, tisztában van azzal, hogy a családokra ezekben az esetekben milyen terhek hárulnak. A törekvésük az, hogy ezeken könnyítsenek, és megtalálják azokat a megoldásokat, amelyek abban segítenek, hogy a betegség ne rombolja emberi kapcsolataikat és ne irányítsa életüket. Egy hétvégi, közös kószálás vagy egy ilyen tematikus séta is sokat segíthet ebben – véli Constantin doktor, aki egyébként a világ egyik legszebb fővárosának tartja Budapestet.
origo.hu
Rejtélyes fertőzés terjed a gyerekek között
