Késik a mentesítés

Nem teljesíti egy törvény előírásait számos önkormányzat és az állam, ha két héten belül nem sikerül akadálymentesíteniük közhasználatú létesítményeiket. Erre a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium szerint sincs reális esély. A csúszást egyebek mellett az előző kormány mulasztásaival indokolták.

Nagy Áron
2010. 12. 30. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Átfogó felmérést készít a kormány 2011-ben, így akarja tisztázni, hol tart jelenleg a közintézmények akadálymentesítése, és hogy mi valósult meg az erre a célra eddig kiosztott támogatásokból – tudtuk meg a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumtól (KIM). Emlékezetes, hogy a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége elnöke nemrég egy interjúban igyekezett felhívni a figyelmet az általuk tapasztalt jelentős elmaradásra. Mint Hegedűs Lajos elmondta: az állami, önkormányzati közhasználatú létesítményeket 2010. december 31-ig kell átalakítani úgy, hogy fogyatékkal élők is használni tudják azokat. Ugyanez a közszolgáltatást nyújtó szervezetek és a közösségi közlekedés eszközeinek, illetve fel- és leszállóhelyeinek esetében 2013.
Megkeresésünkre a KIM kormányzati kommunikációért felelős államtitkársága leszögezte: az előző kormány nyolcéves időszakának mulasztásai, így a támogatások nem kellően átgondolt felhasználása is közrejátszott az akadálymentesítés elmaradásában, illetve jelentős késedelmében. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az új adminisztráció ne tudna eredményeket felmutatni. Az államtitkárság beszámolt róla, hogy a helyi és helyközi közlekedési feladatokat egyaránt ellátó Volán-társaságok számos olyan lépést tettek már, amelyek a vakok és gyengénlátók közlekedését segítik. Így egyebek mellett rendszerbe állítottak hangosbemondókat, piktogramos és kontrasztos információs táblákat, a pénztáraknál, illetve információs ablakoknál átbeszélőkészülékeket.
Hegedűs Lajos ellenben lesújtó számokat közölt. Szervezetük úgy becsüli, hogy a közszolgáltatást nyújtó intézményeknek alig húsz, a BKV-buszok esetében mintegy harminc, míg a vasúti közlekedésben a szerelvényeknek szintén csak körülbelül húsz százaléka akadálymentesített. A civil szervezet elnöke szerint a villamosközlekedésben a legrosszabb a helyzet; egyedül Budapesten, a négyes-hatos vonala felel meg a kívánalmaknak.
Azt, hogy Hegedűs Lajos peszszimista helyzetértékelése menynyiben felel meg a valóságnak, egyelőre a kormányzat nem képes megítélni. A KIM-nél kérdésünkre csak tavalyi adatokkal tudtak szolgálni. Noha ezek szerint a MÁV-csoport, a GYSEV Zrt. és a huszonnégy Volán-társaság is folyamatosan akadálymentesíti járműveit, állomásait és megállóhelyeit, s utóbbiak esetében a buszállomások több mint fele, a járművekből pedig közel ötszáz darab már a mozgáskorlátozottak számára is könnyen igénybe vehető, az állam és számos helyhatóság is mulasztásos törvénysértővé válhat két héten belül. Ismert, hogy december elején Szabó Máté ombudsman úgy fogalmazott: „Nem az a kérdés, hogy van-e jogszabályi kötelezettség, hanem az, hogy elérjük, a fogyatékossággal élők esélyegyenlőségét mindenki, minden élethelyzetben önként és magától értetődő módon tiszteli.”

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.