Egy árulkodó fényképet vesz elő, amely Melbourne-ben készült: Rozsnyói Sándor, a háromezer méteres akadályfutás későbbi ezüstérmese olimpiai egyenruhában feszít, mellette Földessy Ödön nyakkendőben és melegítőben. Ismeretes, hogy a magyar csapat több tagja egyenruha nélkül szállt repülőre, és az ausztráloktól kapott öltönyt (vagy kosztümöt), amely később kedvenc ruhadarabjuk lett. A két sportember mellén a forradalom címere és a fekete gyászszalag.
– Ha Melbourne jut eszembe, felötlik egy másik kép is – mondja. – Ereszkedett le a gépünk a betonra, amikor feltűnt egy nagy feketeség. Magamban azon morfondíroztam, mi a csoda lehet ez? Kiderült, hogy ötezer magyar sziluettje volt, akik vártak minket. Nagy hatással volt rám a zászlóerdő, a felhangzó Himnusz, a fogadtatás melegsége. Az olaszok hajóval utaztak ki Melbourne-be, s a tengerészeik felállva tisztelegtek a megnyitóünnepségen, amikor a magyar küldöttség elvonult a dísztribün előtt. Ezeket a perceket nem lehet elfelejteni. A kint élő magyarok majdnem összevesztek rajtunk, hogy melyikünket hívják el vendégségbe.
Földessy Ödön röviddel az elutazás előtt került be a csapatba, miután jó néhány politikai kísérőt töröltek a névsorból, és versenyzők léptek a helyükre. Így kívánta a népakarat is. Csakhogy a kihagyott edzésnapok megbosszulták magukat. Ráadásul távolugrónk 1955 őszén mellhártyagyulladást kapott, leállt a tréningekkel, majd a gyógyszeres kezelés eredményeként felszedett öt-hat kilót, és nem vett részt a téli alapozáson sem. Az 1956 tavaszán összehívott konzílium azonban kimutatta, semmi baja, csak egy régi meszes gócot találtak…
– A történtek után már nem tudtam az lenni, aki voltam korábban – mondja lemondóan. – Kiestem a selejtezőben.
Pedig ha a realitásokat nézzük, ott lehetett volna a legjobbak között. Hiszen 1952-ben a helsinki olimpián, első magyar dobogósként, 7,30 méterrel bronzérmet szerzett. Egy évvel később négyszer ugrott 7,57-nél nagyobbat, mint amivel az amerikai Jerome Biffle nyert Helsinkiben. Háromszor javított magyar csúcsot. 1954-ben főiskolai világbajnok volt, 7,51-gyel Európa-bajnok. Melbourne-ben az amerikai Gregory Bell 7,83-mal lett aranyérmes. A jó formában lévő Földessy ismét elcsíphette volna a harmadik helyet. Az elutazás körüli huzavona, a kényszerű nymburki edzőtábor sem tett jót versenyzőinknek.
Földessy Ödön 1950 és 1959 között kilenc magyar bajnoki címet szerzett. 1956-ban is győzhetett volna, de az ismert okok miatt nem állt rajthoz. (A 4x100 méteres váltófutásban is kétszeres magyar bajnok.) Bajnoki címei közül az 1953-as siker számára a legkedvesebb, amikor Gyuricza István rekordját adta át a múltnak. Ebben az évben érte el élete legjobbját, a 7,76 métert.
– Egy Budapest–Párizs versenyen, 1955-ben a Népstadionban nagyot ugrottam, de nem akarták lemérni – emlékezik. – A közönség azonban balhézott, ilyen sincs ma már, és kénytelenek voltak lemérni. Utána aztán bemondták, hogy Földessy Ödön belépett, ugrása 7,97 volt.
Újabb kép villan elő, ezúttal 1952-ből: a Parlamentben kitüntetéseket vesznek át. Rákosi fontosnak tartja, hogy kezet fogjon minden érmessel.
– Milyen volt a kézfogása? – kérdezem.
– Puhány – mondja mosolyogva.
A helsinki bronzéremért háromezer forintot, egy ezüst cigarettás dobozt és egy rádiót kapott. (A győztesnek nyolcezer, az ezüstérmesnek ötezer forint járt.) Mennyit ért ez a pénz akkoriban? Két évvel később a rokonság egyik tagja tízezer forintért vett egy háromszobás, kertes házat Rákospalotán. Egy jó rádió 1952-ben nyolcszáz-kilencszáz forintba került. Melbourne-ből érem helyett egy kis selyemsálat őriz, amelyet egy kivándorolt családtól kapott, minden jót kívánva a karácsonyi ünnepekre és az újévre.
Melbourne magyar olimpikonjaira akkoriban rá is fértek a jó kívánságok. Hisz akár hazatértek, akár nem, a bizonytalan felé indultak el.
origo.hu
Az egész internet Magyar Péteren nevet - mutatjuk a legjobb mémeket!
