Menyhe Szent Ilona-temploma

Zoboralja – más szóval a Zoborvidék –, amint sorozatunk múlt heti részében is olvasható, a Nyitra fölötti Zobor hegy körül az Árpád-házi uralkodók idején keletkezett falvak gyűjtőneve. Tizennégy települését tartjuk számon, amelyeket három kisebb tájegységre oszthatunk. A déli, hegyaljainak nevezett kilenc község, Alsóbodok, Alsócsitár, Barslédec, Gímes, Kolon, Nyitrageszte, Nyitragerencsér, Pográny és Zsére kisebbségi lakói közt találjuk a legnagyobb számban magyarul beszélőket. A Nyitra folyón túli, úgynevezett vízmegi részen fekvő Egerszegen és Vicsápapátin mindössze két-három száz magyar ajkú él. Az 567 méter magas Zobor és a tőle északra fekvő Zsibrica hegy közötti völgyben megbúvó Béd, Szalakusz és Menyhe magyar lakosaival – a hegymegiekkel – együtt ez a legészakibb egybefüggő nyelvsziget Szlovákiában, egyben a legészakabbra található magyar etnikumú közösség az egész Kárpát-medencében.
A középkorban a nyitrai hercegi vár, a Szent István király alapította püspökség és a Zobor hegyi Szent Hippolit bencés rendi apátság környezetében, egyházi birtokokon alapított falvak legtöbbje már a XII. században egyházas hely volt. Korai templomaik áldozatául estek a tatárjárásnak. Az 1240-es évek derekán IV. Béla király parancsára megkezdődött „országos újjáépítési program” során a legtöbb helyen egy második, de még román stílusú, félköríves szentélyű egyház épült. Ilyeneket találunk a hegyaljai Alsóbodokon, Pogrányban, a szomszédos, szlovákok lakta Családon és a múlt héten bemutatott Kolon községben. A XIII. század végére megépült gímesi és apponyi királyi várak magánkézbe adásával a várföldek új birtokosai folytatták a templomépítéseket: jobbágyfalvaikban a templomhajók nyugati oldalához készített karzatok – Kolon, Gímeskosztolány és a Nyitra melletti Darázs –, majd a XIV. század eleji, már a gótika jegyében végzett átalakítások, bővítések – a koloni és családi torony, Pogrányban a csúcsíves hajó és szentélyboltozat – tanúsítják kegyúri gondoskodásukat.
Nyitráról ősrégi út vezet a folyó bal partján északra, Tapolcsány felé. Néhány kilométer megtétele után keletnek térünk le róla, a 628 méter magas Zsibrica alatti szépséges völgybe. Az egymástól pár száz méterre fekvő Béd, Szalakusz és Menyhe falvak egyesítésével keletkezett, szlovák nevén Podhorany (Hegyalja) község felvégén található Menyhe településrész neve 1113-ban szerepel először írásban Mechina formában, a zobori apátság birtokait megerősítő okiratban. A patakot követő főutca mentén található, kőfallal kerített templom a XIII. század második felében épült Szent Ilona bizánci császárné tiszteletére. Legrégebbi része a kelet felé néző, félköríves, kupolaboltozatú szentély, tengelyében román stílusú tölcsérablakkal. Arányai alapján szintén középkori a téglány alaprajzú hajó, amelyet diadalív kapcsol egybe a szentéllyel. Még az északi oldalon lévő kései keresztboltozatú sekrestyéről sem tudható bizonyosan, hogy melyik évszázadból való, mert az épület régészeti vizsgálatára eddig nem került sor. A Görföl–Kovács-féle Középkori templomok – Mátyusföld és Zoborvidék szerint a szentélyben középkori freskótöredékek voltak láthatók, de bemeszelték őket.
Menyheként 1357-ben bukkant fel a település oklevélben. Egymásnak ellentmondó forrásadatok szerint valamikor a XV. században találkozni a cseh hangzású Mechenice névalakkal, ami talán az 1427-ben megkezdődött, hosszan tartó huszita háborúkkal függhet össze. Nyitra vármegye monográfiája (1898) szerint a község a zobori bencések tulajdonából 1409-ben került a nyitrai püspökség, majd a XV. században az elefánti pálos rendház birtokába egy malommal együtt. A következő évszázadban a gímesi vár tartozékai között szerepelt; a török háborúk idején több ízben érte támadás Menyhét. 1579-ben négy jobbágytelket írtak össze a községben, száz évvel később 44 család lakott 33 házában, pedig 1663–1664-ben a törökök megsarcolták a települést. 1715-ben alig egy tucat jobbágyporta volt a faluban. Menyhe birtokosai a XVIII. században a Bartakovich, Keresztury és más nemesi családok voltak, segítségükkel 1794-ben renoválták a templomot, megújították a nyugati homlokzatot, és ekkor készítették az egyszerű, késő barokk stílusú harangtornyot.
1910-ben 523, túlnyomórészt magyar lakosa volt Menyhének, 2001-ben a három községben 1395 lelket számoltak össze, ebből 123-an vallották magukat magyarnak. Az egész Zoboralján összesen mintegy 10-11 ezerre teszik a magyarok számát; a 2009–2010-es tanévben hét faluban összesen 13 gyermeket írattak be a magyar tagozat első osztályába; 2010-ben a gímesi iskolába két új tanuló érkezett, és 14-en távoztak az intézményből. A Zoborvidék magyarsága, a magyar államhatártól nyolcvan kilométerre, az etnikai beolvadás küszöbére lépett.