origo.hu
40 liter benzinnel, a gyalogosok között, a járdán áthajtva parkolt le Magyar Péter - fotó
Kiszállnak az oroszok a Malévből. Lezárják a Malévot érintő eddigi együttműködést, és szakértői tárgyalások során rögzítik a pénzügyi elszámolás módját – állapodott meg Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter, magyar–orosz gazdasági kapcsolatokért felelős kormánybiztos moszkvai tárgyalásain orosz partnereivel a szaktárca közlése szerint. A miniszter az MTI-nek szerdán azt mondta: a két ország közötti kérdések közül többen döntés születhet Orbán Viktor kormányfő jövő heti moszkvai látogatásán, másokban a találkozó során szabják meg a további irányt. Fellegi Tamás Viktor Zubkov orosz első miniszterelnök-helyettessel és Igor Szecsin energetikáért felelős miniszterelnök-helyettessel tárgyalt Moszkvában. Az idén ismét állami tulajdonba került Malév magyar légitársaság ügye 2009-ben is szerepelt a magyar–orosz megbeszéléseken. Ma is jogvita tárgya a 32 millió eurós, az orosz VEB javára bejegyzett viszontgarancia, amely a Malév kötelezettsége lett. (J. Gy.)
Az idén érte el a mélypontját a lakosság fizetőképessége – jelentette ki Szilágyi Zsombor, a hazai gázpiac csaknem ötödét lefedő EMFESZ Kft. kereskedelmi ügyvezető-helyettese tegnap egy budapesti konferencián. Ezt jól mutatja, hogy 2010-ben idáig ötvenezer háztartásban kellett kikapcsolni tartozás miatt a gázszolgáltatást, s ezeknek a fele nem is tud visszatérni a rendszerbe. A szolgáltatóknál a harmincmilliárd forintot is meghaladta a lejárt tartozások mértéke. Szilágyi Zsombor kitért a nemzeti fejlesztési miniszter által nemrég bejelentett új gázárszabályozásra is. – Az egyetemes szolgáltatók egyike sem volt nyereséges az elmúlt időszakban, a gáz elosztását végző társaságok is csak egy százalék körüli nyereséget tudtak elérni – rögzítette. A szolgáltatók jelenleg azon lehetőségeket elemzik, hogy milyen piaci manőverekkel kompenzálhatnák az újfajta árképzés miatti kiesést. (Mint ismeretes, a lakossági gázellátó cégek 15-17 százalékos tarifaemelést szerettek volna januárban, ehelyett a háztartások kétharmadának egyáltalán nem vagy csak alig emelkedik a fűtőanyag ára. A gázelosztó társaságok esetében pedig az új szabályozás megfelezte az egyetemes piacon elérhető tőkearányos megtérülés mértékét.)
Az eseményen azonban kiderült, az elkövetkezendő öt esztendőben szinte biztos, hogy az új struktúra szerint kialakított tarifa kedvezőbben alakul majd, mint a korábbi rendszer alapján számolt ár. Az új képletben ugyanis csak hatvan százalékot képvisel majd az Oroszországból a 2015-ig fennálló hosszú távú szerződés alapján érkező gáz, míg további negyven százalékban befolyásolja majd a számlák végösszegét a holland gáztőzsdén kialakult jegyzésár. Márpedig Orbán Gábornak, az EMFESZ üzletágvezetőjének a számításai szerint ez utóbbi 2015-ig átlagosan tíz százalékkal lesz kedvezőbb, mint a keletről érkező földgáz behozatali díja.
40 liter benzinnel, a gyalogosok között, a járdán áthajtva parkolt le Magyar Péter - fotó
Eltörpül a világrekorder harcsák mellett az orosházi fogás
Egyre több magyar ezt csinálja evés után, nem lesz jó vége
Magyarországot és annak vétójogát megkerülve dönt az EU Ukrajna támogatásáról a héten
A tudósok is zavarba jöttek: furcsa felfedezést tettek az univerzumban
Az idén ketten kapják az orvosi-élettani Nobel-díjat
Böde Dániel meglepetése, Pascal Jansen szerint nem volt igaza a támadónak
Súlyosabb büntetést kérnek az FTC volt futballistájának halálát okozó taxisra
Ukrajna miatt egész Európa bajba sodródhat
Akkora harcsát fogtak egy orosházi bányatóban, hogy még a tógazda is meglepődött
Magyar Péter megérezte a kudarcot? Ezért szálhatott bele az ATV műsorvezetőjébe már tegnap este
Pár hónap alatt varázstalanodott Magyar Péter
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.