Újabb utolsók

A kortárs amerikai irodalom nemrégiben elhunyt egyik legjelentősebb alkotója, Kurt Vonnegut legújabb utolsó, ám valószínűleg még nem a legutolsó könyvét jelentette meg a Maecenas Kiadó. Az író Időomlás című regénye 1997-es megjelenésekor kijelentette: végzett az írással, ettől kezdve hallgat, mint a sír. Döntését azzal indokolta, hogy Amerika férfi regényírói ötvenöt éves korukig megalkották nagy műveiket. Vonnegut ekkor hetvennégy éves volt. Aztán 2005-ben megjelent – részben régebbi elmélkedések felhasználásával – A hazátlan ember című esszégyűjteménye. Keserédes eszmefuttatások, vonneguti gondolatok összefoglalása a szörnyű és csodálatos emberiségről, az utolsó kötet, amelyet maga az író szerkesztett.
Kurt Vonnegut 2007-ben, nyolcvannégy évesen halt meg. 2008-ig úgy tűnt, hogy az életmű valóban lezárult. Ekkor azonban megjelent az Ördögcsapda című tizenkét új vagy kiadatlan írást tartalmazó gyűjteménye: novellák, beszédek, levelek. A Maecenas Kiadó a következő bevezetőt fűzte hozzá: „Kurt Vonnegut hagyatékának kezelője, Mark Vonnegut és kiadójának hivatalos közleménye szerint jelen kötet az író összes eddig még soha sehol nem publikált írását tartalmazza. Ebből következik, hogy jelen kötet Kurt Vonnegut csakugyan legeslegutolsó könyve. Kíváncsian és reménykedve várjuk a folytatást.” Ennek megfelelően kezünkben tarthatjuk az újabb gyűjteményes kiadást, A repülő macskát.
Vonnegut pályája az 1950-es évek elején, a novella fénykorában kezdődött. Kilépve a General Electric cégtől novellaszerzőnek szegődött, színes magazinoknak írta történeteit, akárcsak Ernest Hemingway, F. Scott Fitzgerald, William Faulkner és John Steinbeck, utóbbi az Asszonyok Otthoni Társa című lapnál. Akkoriban meg lehetett ebből élni. A repülő macska tizennégy novellát tartalmaz, többségüknek a keletkezési dátumuk sem ismert. Nem tudjuk, írójuk megfeledkezett-e róluk, vagy nagyon is tisztában volt létezésükkel, és nem véletlenül nem láttak idáig napvilágot. Végrendeletében nem említi ezen írásokat, de nem tiltja esetleg előkerülő szövegek kiadását sem. Ahogy a fülszöveg fogalmaz: újabb tizennégy nyersen is ragyogó gyémánttal bővült az életmű. A novellákat Sidney Offit, Vonnegut barátjának elő- és Szántó György Tibor, a könyv fordítójának és a kiadó igazgatójának remek utószava keretezi. Szántó eloszlatja a hitelesség és az etikusság kételyeit, és amellett érvel, hogy az életmű nem hígul a zsengék és az alkotó szűrőjén fennakadt írások közzétételével.
Akárhogy is: a könyv felidézi a novella hőskorát, amikor egy-egy rövid történet elolvasása a mindennapi szórakozás és kikapcsolódás eszköze volt. Százezrek, sőt milliók így ismerkedtek meg a kortárs irodalom művelőivel. A rádió és televízió robbanásszerű elterjedése azonban megásta a műfaj sírját. A nép más szórakozás után nézett.
Vonnegut szerint létezik valami, amire az írott formák közül egyedül a rövid fikció képes. Amit semmilyen regény vagy vers nem pótolhat. A novella a meditáció legközelebbi rokona. Az alatt az öt-tíz perc alatt, mialatt az ember elolvassa, teste és lelke lehiggad, pulzusa lelassul, légzése egyenletessé válik, idegei megnyugszanak. Megfiatalodva áll fel. Ezt adják össze!
(Kurt Vonnegut: A repülő macska. Maecenas Könyvkiadó, Budapest, 2010. Ármegjelölés nélkül)