Vászonra skiccelt párhuzamos valóságok

A körülmények néha túlnőnek rajtunk, és mindent megtennénk egy beépített szelepért, csak hogy ki lehessen ereszteni a fáradt gőzt. Dargay Attila meséi szelepként működnek. Filmjeiben megelevenedik a gyermeki álomvilág, amelybe évtizedek múltán is érdemes visszatérni. Szaffi című klasszikusát egy magyar animációtörténeti vetítéssorozat részeként nemrég az Örökmozgó tűzte újra műsorra. A rajzfilmrendező özvegyével, filmjeinek operatőrével, Henrik Irénnel a Dargay-mesék titkáról beszélgettünk.

Látja, ez zseniális! – mutat Henrik Irén az Örökmozgó előterében kiállított skiccekre. – Ez az egyszerű lazaság, amivel Mialkovszky Erzsébet feldobta az alakokat, utánozhatatlan. A rajzok a számítógépes technika precizitásával szemben teret adnak a fantáziának. A skiccelt karakterek sohasem tökéletesek – pont ez mozgatja meg a képzeletünket – folytatja, miközben leülünk a kiállítási térben. Az Örökmozgó Filmmúzeumban szeptember közepe óta vetítéssorozattal idézik fel a magyar animáció hőskorát a János vitéztől a Ludas Matyin át a Macskafogóig; a Zöld Holló filmklub épp találkozásunk napján tűzte műsorra Dargay Attila klasszikusát, a Szaffit.
A digitális habzás korából valószínűtlennek tűnik, ahogy harminc évvel ezelőtt egy generáció fújta a rendező másik klasszikusa, a Vuk főcímdalát. A Dargay-filmek ma olyannak tűnnek, mint a vitrinben őrzött, régi felhúzós karórák. Ha közelebb férkőzünk hozzájuk, hallani a békebeli ketyegést. Ezek a mesék ma is élnek. Nehéz megfejteni a titkukat. Talán a karikatúraszerű figurák, a jellegzetes, kézzel rajzolt világ – vetem fel a rendező özvegyének. – Részben – feleli Henrik Irén. – Művészi igénnyel rajzolták, festették a karaktereiket, s a sikerhez az is hozzátartozik, hogy ezek a filmek elsősorban gyerekeknek készültek. Attila jött rá arra, hogy az animáció a legkisebbek nyelvén beszél. Nagyon jó érzéke volt a gyerekekhez, őket tekintette a filmjei első számú célközönségének. Sokszor kikérte öt-hat évesek véleményét egy-egy figuráról. Attila mindig azt mondta: ha egy gyerek kibámul az ablakon vagy babrál, miközben mesélsz neki, a történettel van a baj, nem a gyerekkel – meséli a rendező özvegye, miközben a mozi körülöttünk lassan megtelik. – Óvodáskorú unokatestvéreim az édesanyjukat a Vuk nyomán sokszor „Anyarókának” szólítják – vetem közbe, s Henrik Irén már folytatja is: – Ezek a filmek olyan húrokat pendítenek meg, amelyeket minden gyerek meghall. A rajzfilmek világát nem a rendező, a gyermeki képzelet festi meg – véli Henrik Irén. – Ott van azért bennük a valóság fonák oldala is – szakítom meg –, Dargay Attila animációs meséi valahogy mégsem hagynak keserű utóízt. Henrik Irén szerint a titok egyszerű. Tiszteld és szeresd azt is, ami nem te vagy! Ha ez a rejtett üzenet célba ér, a mese örök érvényű marad. – A képzelet teszi érdekessé a világot, még ha a valóságban a dolgok másképp történnek is. A mesékben megjelenhet az egyszerű igazság, de drámaiság feszíti őket. Ha hallgatnának a halálról, nem lenne tétjük a meséknek – magyarázza a Dargay-filmek operatőre. Zsúfolt vetítőterem, a gépben a Szaffi szalagja. Henrik Irén belép. Mintha Dargay Attila is itt volna.