Amerikáig elhallatszó siker

Csapatával együtt Pór Péter, az immár háromszoros kosárbajnok Szolnoki Olaj KK edzője is nagy utat járt be a szerdán befejeződött döntő során. A halk szavú tréner megtanulta, néha nem árt, ha kinyitja a száját. Az aranyérem mindenesetre ezt támasztja alá.

Dzunics Braniszlav tizenhét éve már átélte – játékosként – azt a traumát, amit most edzőként. 1994-ben a ZTE legjobbjaként 2-0-s vezetésről bukta el a bajnoki döntőt a Bp. Honvéd ellen, most meg az Albacomp szakvezetőjeként volt kénytelen kapitulálni a Szolnok előtt ugyancsak 2-0-s vezetésről. Hogy melyik a fájdalmasabb, az aligha eldönthető – nyilván a friss seb mindig jobban sajog. „Nehezen feldolgozható, megemészthető az efféle csalódás. Mindvégig tudtam, hogy bivalyerős csapat a Szolnok, 2-0-s vezetésünknél sem dőltem hátra, s a negyedik, fehérvári mecscsen kezünkben is volt a végső győzelem, de a sors másképp akarta. Hibáztunk, vagy ők szigorítottak a védekezésükön, mindegy is, fordítottak, és megnyerték a döntőt” – elemezte a finálét a fehérvári szakember.
Meg bizony, és ezzel a Szolnok is ugyanúgy háromszoros magyar bajnok, mint az Albacomp. Pór Péter a 80-72-es ötödik összecsapás után – öt év óta most először volt szükség a maximális öt mérkőzés kijátszására – arról beszélt, hogy a csapattal együtt ő is kanyargós utat járt be tíz nap alatt. „Sohasem tartoztam a handabandázó, a partvonal mellett ugrabugráló edzők közé, úgy gondolkodtam, amit szép szóval nem lehet elmagyarázni, azt ordítva sem érdemes. Korábbi eredményeimet, a 2007-es bajnoki címet is visszafogott edzői habitusommal értem el. Most azonban, az elvesztett két meccs után úgy éreztem, nemcsak a csapatnak kell váltania, hanem nekem is. A múlt pénteki edzést kihagytam, ehelyett inkább beszélgettünk a játékosokkal, s úgy érzem, akkor kovácsolódott olyan közösséggé az Olaj, amely aztán meg sem állt a klub harmadik bajnoki aranyérméig.”
Pór szerint két tucat aranyat kellett volna osztani a magas színvonalú döntő után, s e véleményt Horváth Ákos, a bajnok egyik vezéregyénisége is osztotta. „Életem első bajnoki címe a mostani, nem is találok szavakat boldogságom leírására – taglalta a korábban a Pakssal is a csúcs közelébe ért bedobó. – Kalapot emelek az Albacomp előtt, átérzem fájdalmukat, nem könnyű így veszíteni. Mi viszont olyan közösséget alkotunk, amilyenhez hasonlónak hosszú pályafutásom alatt még sohasem voltam tagja. Az ilyen pillanatokért, az ilyen sorozatmeccsekért érdemes kosárlabdázni.”
Obie Trotter, a döntő MVP-je, legértékesebb játékosa a lefújás után szinte megtanult repülni, annyit tartózkodott a levegőben. „Majdnem leejtettek a szurkolók, de aztán szerencsésen talajt értem – mondta mosolyogva az alabamai kosaras. – Nekem is ez az első trófeám, odahaza, az Államokban sem nyertem még semmit. Fogalmam sem volt, hogy én lehetek az MVP, meg sem fordult a fejemben. Hihetetlen: korábban hosszú éveken át semmi, aztán most pár perc alatt két serleg is!”
Trotter honfitársa, Ivory Clark félelmetes New Orleans-i tájszólásában méltatta a – szerinte – Amerikáig elhallatszó sikert. „Ember, ha hazamegyek, mindenkinek elmesélem ezt a döntőt! És ez az ünneplés, nálunk, az Egyesült Államokban ilyesmi elképzelhetetlen! Rátettünk egy lapáttal a védekezésben, és azt már nem bírta az Albacomp. Remekül érzem magam Szolnokon, de tudod, ez üzlet, és ha jön egy jobb ajánlat, akkor azt el kell fogadni. Már csak ilyen a profi élete…”
Az bizony ilyen, ami viszont örvendetes, hogy ezúttal már – annak ellenére, hogy egy amerikai kosaras lett az MVP – a magyar válogatott játékosok vitték a prímet. A döntő legjobbja címért Trotterrel versenyt futó Báder Márton, Hanga Ádám – aki napokon belül spanyol vagy olasz élvonalbeli klubhoz igazol –, Horváth Ákos, Fodor Márton, a Hangával egyidős, 22 éves Keller Ákos egyaránt remekelt, szóval van remény a közelgő Eb-pótselejtező előtt.
A semleges szurkolónak ez a döntő legörvendetesebb hozadéka.