Árvízi beruházás indulhat a Beregben

A kormány várhatóan hamarosan elfogadja annak a 26 milliárd forint összegű árvízvédelmi beruházásnak a tervét, amely a beregi térségben valósulhat meg az Európai Unió támogatásával. Az első Orbán-kormány a 2001-es árvíz után hatvanmilliárdot költött a Bereg újjáépítésére.

Kulcsár Anna
2011. 05. 30. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az új védmű megépítését a 2001-es tarpai gátszakadás után kezdeményezték a környék polgármesterei. A határidő csúszott, hiszen az előző kormány valójában levette a napirendről a Vásárhelyi-terv megvalósítását. A pénzügyi fedezet megteremtését a 2010-es választás utáni időkre hagyta. A Vidékfejlesztési Minisztérium tájékoztatása szerint a szakmai bírálóbizottság és a kormány hamarosan pozitív döntést hoz az ügyben, és jóváhagyja a 26,847 milliárd forintos beruházást.

*

Ezt követően, idén augusztusban aláírják a támogatási szerződést, majd megindulhat a közbeszerzés. A munkálatok 2012 második felében kezdődhetnek el. Közben – a nagyprojektről szóló EK-rendelet alapján – tart az egyeztetés az Európai Bizottság jóváhagyó határozatának elnyeréséért. A költségek 85 százalékát az unió viselné.
A csaknem ötven kilométer hosszúságú gát hatvan négyzetkilométernyi mezőgazdasági területet vesz körbe. Rendkívüli időjárás esetén ez az árapasztó tározó fogadja be a Tiszából zsilipen érkező víztöbbletet. A töltések magassága 2,1 méter lesz, szélessége pedig az alapoknál tizenhat méter. A tározót 1,1 méter magasságban tölthetik fel.
A beruházó kétezer környékbeli lakostól vásárol földet a gátépítés céljaira, erre egymilliárd forintot szánnak. A szaktárca közlése szerint az év második felében megkezdődhet a szerződések aláírása, esetleg a kisajátítás. A folyamat jövő év elején lezárul. Az árapasztó területén gazdálkodó tulajdonosok földhasználatuk korlátozásának telekkönyvi bejegyzése miatt egyszeri kompenzációt kapnak, az elárasztások alkalmával pedig kártalanítás illeti meg őket.
Vásárosnamény polgármestere, Filep Sándor lapunknak elmondta: a térség önkormányzatai várják a kedvező kormánydöntést. Koncz Zoltán, Jánd polgármestere azt tette hozzá, hogy az árvízi beruházást a csapadékvíz és a szennyvíz elvezetésére szolgáló csatornarendszer egészíti ki. Ehhez is támogatást vár az érintett kilenc település: Jánd, Gulács, Tivadar, Tarpa, Márokpapi, Hetefejércse, Csaroda, Tákos és Vásárosnamény–Gergelyiugornya. A nagy munkanélküliséggel küzdő térség lakosai és vállalkozásai szeretnének részt venni a kivitelezésben. A 2001-es nagy tiszai árvíz ezeket a településeket érintette. Az Orbán-kormány akkor hatvanmilliárd forintot fordított az újjáépítésre. A beregi árapasztó tározó műszaki átadása a kormányzat elképzelése szerint 2015 első felében történhet meg.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.