Bizonytalanság a piacokon

A bizonytalanság uralta tegnap az európai értéktőzsdéket. A kontinens nyugati felén az indexek egy százaléknál is nagyobb esést mutattak be, de a negatív irány meghatározó volt régiónkban is. Prága 0,4, Moszkva 0,9, Varsó 1,2 százalékkal gyengült. Budapest tartotta a lépést, így végül 0,73 százalékkal került lejjebb a mutató.

Munkatársunktól
2011. 05. 27. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Csak rövid időre tudott kitörni a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX a negatív zónából a globálisan érzékelhető bizonytalan befektetői hangulatban, ám végül a mutató napi minimumán, 22 979,54 ponton zárt. Márpedig ez 0,73 százalékos, vagyis 168,3 pontos esésnek felelt meg. Ehhez rendkívül alacsony, 7,7 milliárd forintos forgalom párosult.
A legnagyobb részt ebből az OTP hasította ki, amely 5,2 milliárd forintos forgalmat generált. A bank papírjai 0,2 százalékkal csúsztak lejjebb. A Mol ezalatt 0,6 százalékot gyengült. A hazai olajcég tegnap válaszolt a horvát tőkepiaci felügyelet kérdéseire (HANFA). Ebben leírta, hogy a Mol négy ügylettel 21 009 INA-részvényt vásárolt a profeszszionális brókereken keresztül. (Ennek előzményeként a HANFA ismét felfüggesztette az INA-részvények kereskedését.) A Magyar Telekom 0,2 százalékot araszolt visszafelé. Zuhantak viszont a gyógyszergyártók: a Richter 1,9, az Egis 3,3 százalékot, miután negatívan befolyásolta befektetői megítélésüket a tegnap bejelentett végleges gyógyszertörvény.
A hétfői lengyel akvizíciós hír után 1,7 százalékot esett az E-Star. Soós Csaba, a társaság elnöke tegnapi sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az idén a cég árbevételének már 24-25 százaléka származik majd Lengyelországból.
Miután a Pannergy hétfőn eladta a Pannunionban meglévő, 95,3 százalékos részvénycsomagját, utóbbi tőzsdei árfolyama tegnap 19,8 százalékkal értékelődött le, míg a Pannergy 0,6 százalékot rontott. Gyimóthy Dénes, a Pannergy megbízott vezérigazgatója a Portfolio.hu-nak azt mondta: a Pannunion-részesedés értékesítéséből befolyó pénz egészét geotermikus projektekre kívánják költeni.
Alig mozdult a hazai fizetőeszköz értéke a bankközi devizakereskedésben. Kora este 268,2 forint körül jegyezték az eurót.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.