Csepeli Zuschlag-ügy

Tagadja Császár Mihály egykori kerületi rendőrkapitány, hogy őt hívta fel a csepeli kettős gyilkosság után a feltételezett tettes, Kun Tamás. A volt főrendőr még nem tisztázta azt sem, miért kereste fel a vádlottat később a kórházban. Az MSZP helyi prominensei a másik vádlottal, Deme Gáborral ellentétben tagadják, hogy az iskolából ellopott pénzek a párt kasszájába vándoroltak volna.

Csibra Tibor
2011. 05. 29. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kun Tamás, a két évvel ezelőtti csepeli kettős gyilkosság feltételezett elkövetője valótlannak nevezte azokat a tanúvallomásokat, amelyek szerint az alapítványi intézményként működő Csepel-sziget Általános és Szakképző Iskolát felügyelő kuratórium tagjai nem tudtak a bűncselekményt megelőző csalásokról, sikkasztásokról.
A Fővárosi Bíróságon folytatott büntetőperben tegnap az MSZP volt és jelenlegi prominenseit, az említett kuratórium tagjait és a városrész volt vezetőit kérdezte Németh Nándor büntetőtanácsa. Ismert, 2009. január 7-én az iskolában agyonlőtték az intézetvezető Takács Józsefet és egy vele lévő tanárt, Papp Lászlót. A nyomozók utóbbi zsebében egy diktafont találtak, amely felvette a gyilkosság hanganyagát, a rendőrség ennek alapján fogta el Kunt és Demét.
A Fővárosi Főügyészség vádirata szerint a kettős emberölés indítéka az lehetett, hogy az alapítvány néhai elnöke, Takács József feltárta, hogy az intézmény igazgatója, az MSZP-s Deme Gábor sorozatosan sikkasztott az iskola kárára. Takács a bűncselekmény előtt hetekkel felfüggesztette állásából Demét, előbbi özvegye a napokban többször kijelentette a bíróság előtt, hogy a gyilkosság Deme személyes boszszúja lehetett. Deme Gábor a per kezdetén hangsúlyozta, hogy az elsikkasztott pénzek az MSZP pártfinanszírozását szolgálták, és a csalásokban az iskola és az alapítvány vezetői is részt vettek. A másodrendű vádlottat igyekezett cáfolni tegnap a tanúként nyilatkozó Szenteczky János, az MSZP csepeli elnöke, aki szerint az iskola gazdálkodásának semmi köze nem volt a baloldali párthoz. – Deme Gábor nem engedhette meg magának, hogy az állását elveszítse, mert házvásárláshoz hitelre volt szüksége – mondta Szenteczky. Kitért arra is: Deme nem sokkal a gyilkosság előtt azt hangoztatta előtte, nem fogja hagyni, hogy tönkretegyék, hogy elveszítse az állását. Deme akkoriban Takácsot vádolta az iskolában történt pénzügyi szabálytalanságok miatt, és csepeli Zuschlag-ügyet emlegetett arra célozva, hogy a helyi szocialistákat finanszírozzák alapítványi pénzekből.
A jegyzőkönyvek szerint Takács több helyi MSZP-s politikust is felkeresett az ügy miatt, járt Tóth Mihály egykori polgármesternél és Orosz Ferenc volt alpolgármesternél is. Utóbbiaknál a gyilkosság előtt órákkal volt Takács, és tegnapi tanúvallomásuk szerint azt tanácsolták neki, hogy keresse meg a rendőrséget. Takács azzal távozott, hogy feljelentést tesz Császár Mihály akkori rendőrkapitánynál. Császár tegnap elismerte, hogy Takács járt nála, majd mint mondta, többórás megbeszélésük után közölte, az ügyben még egyeztetnie kell Orosszal. Csakhogy a kijelentés sántít: Takács épp a városvezetőktől ment a rendőrkapitányhoz. Császár belezavarodott abba a történetbe is, amely szerint Kun Tamás a gyilkosságok után közvetlenül őt hívta fel telefonon, a volt főrendőr szerint nem beszéltek a bűncselekmény után. Szavait cáfolja egy másik tanú, aki segített Kunnak tárcsázni a mobiljáról, mert a vádlott saját kezét is meglőtte, miután a vádirat szerint végzett Takácsékkal.
Kun tegnapi felszólalásában úgy fogalmazott: ha a bizonyításban nem sikerülne kideríteni a csepeli kettős gyilkosság hátterét, akkor ő a végén mindent elmond az ügyről.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.