Field itt hagyott minket

Richard Fieldnek kívánjuk, ugyanolyan kemény elszántsággal vegye fel a harcot az Amerikában működő fajgyűlölő szervezetekkel is, mint ahogy drámai színészeket lepipálva a mi operettfasisztáinknak is nekigyürkőzött, még mielőtt sietve megcélozta a játékszín vészkijáratát

Mivel nem érezte magát biztonságban a szélsőjobboldali csoportok fenyegetései miatt, a múlt héten csütörtökön elhagyta Magyarországot Richard Field. A gyöngyöspatai romák „evakuációjában” kulcsszerepet játszó amerikai férfi a Budapest Timesnak számolt be döntéséről. Field utoljára még egyet rúgott az általa annyira szeretett országba, gyermekei hazájába, amikor világgá kürtölte, hogy nem érezte magát biztonságban „a szélsőjobboldali csoportok fenyegetései” miatt. Nem tudjuk, Field kért-e védelmet a hazai rendvédelmi szervektől a maga és családja érdekében, kért-e segítséget az amerikai nagykövetségtől, ha valóban érte fenyegetés. Ha kért volna, minden bizonnyal a magyar állam képes lett volna garantálni a biztonságát, tekintettel a kiváló amerikai–magyar – katonai szövetségesi viszonyon is alapuló – kapcsolatokra. Ráadásul Field úr magyarországi jótékonysági célokra létrehozott alapítványának egyik támogatója – a szervezet honlapja szerint – az amerikai mezőgazdasági minisztérium. Már csupán eme amerikai miniszteriális kapcsolata miatt is kijárt volna a megkülönböztetett figyelem az amerikai állampolgárságú Field úrnak, illetve biztonságának. És akkor még nem is ejtettünk szót Oszama bin Laden sikeres likvidálásáról és az ehhez kapcsolódó megerősödő terrorveszélyről – amiről jócskán volt szó a sajtóban –, gondolom, ilyenkor szoktak kiemelt védelmet nyújtani az Egyesült Államokkal szövetséges országok a területükön tartózkodó amerikai állampolgárok számára.
Alaposan gyanítható, hogy hazánkban húsz év alatt szerzett tapasztalatai alapján Field úr is meggyőződött róla, szülőhazájában sem élt olyan biztonságban, mint Magyarországon. Közismert tény, hogy az USA-ban csak lőfegyverrel évente harmincezer ember életét oltják ki, naponta százan halnak golyó általi halált. Szélsőséges csoportok pedig a demokrácia hazájában is léteznek. Vagyis amikor Field azt nyilatkozta, hogy nem érezte magát nálunk biztonságban, a magyar kormányba akart még egy utolsót rúgni, azt sugallva, hogy az nem képes szavatolni a biztonságát. Lehetséges az is, hogy Field urat nem fenyegette meg senki, csak bakot lőtt Gyöngyöspatán, a jótékonykodó tevékenységéről kiderült, hogy annak valami más – ma még pontosan nem ismert – célja is lehetett.
Közvetlen munkatársa, Datki Szabolcs írta róla a gyöngyöspatai riportjában: „Amikor megkérdem, miért csinálja ezt, ennyit mond: majd 20 éve itt élek, a gyerekeim magyar anyától vannak, nem érheti őket inzultus ebben az országban csak azért, mert nem ősmagyar a vezetéknevük. Gyengén fogalmazott motiváció, de értem. Lényének mozgatórugója a lelkébe ivódott igazságérzet és az az amerikanizmus, amely abban a kis pennsylvaniai városban kezdődött (…), ott dördült el a fegyver, és kezdődött egy világot megváltoztató folyamat, ami polgárháború néven íródott be a történelembe. Polgárháború az egyenjogúság nevében.”
Field beteges késztetést érzett arra, hogy a számára utálatos politikusok családnevével foglalkozzon, magánéleti viszonyaikat tárgyalja, vagy eléggé primitív módon családfájukat, magyarságukat elemezgesse. Sőt meglepő vakmerőséggel antiszemitázott, nácizott, fasisztázott le képviselőket.
A jobboldal a messziről jött idegent megillető vendégjogot tiszteletben tartva elég sokáig szó nélkül tűrte Field úr otrombaságait, eleinte ugyanis senki nem kérdőjelezte meg jóhiszeműségét. Ma már inkább úgy tűnik, a rászorultak etetése sokkal inkább a beetetést szolgálta, semmint a jótékonykodást. Field lényének mozgatórugóját az őt legközelebbről ismerő Datki Szabolcs árulta el nekünk: az a fajta amerikanizmus, ami az „egyenjogúság nevében” megvívja a polgárháborút.
Field és a mögötte állók a magyarországi körülményeket felületesen ismerve igyekeztek beavatkozni belügyeinkbe, belpolitikai viszonyaink alakításába. A hátrányos helyzetű cigányság gondjai ugyanis nem abból adódnak, hogy ne lennének egyenjogú állampolgárok, hanem sokkal inkább abból, hogy nem egyenlők az esélyeik. A rendszerváltás óta drasztikusan tovább romlott korábban is hátrányos helyzetük. Köztudomású tény, hogy vannak olyan térségek, ahol a megélhetési bűnözést folytató emberek (köztük cigányok is) és a falvak tisztes szegénységben élő polgárai között éles konfliktus alakult ki a lopási bűncselekmények miatt. Pártpolitikai haszonszerzésből – kihasználva a rendvédelmi erők tehetetlenségét a törvényi korlátok miatt – kiélezni a meglévő konfliktust nem más, mint felelőtlen játék a tűzzel. Igaz ez az egyenruhában masírozó önkéntes csoportokra éppúgy, mint az „evakuációt” szervező erőkre is. Főleg visszás és elítélendő, ha az indokolatlan „evakuáció” megszervezésében – kitapinthatóan a feszültségfokozás végett – egy külföldi állampolgár szerepet vállal, miközben hátrahagyják a roma férfiakat, úgymond takarítás céljából. Field utóbb azzal magyarázta a gyöngyöspatai evakuációban játszott szerepét, hogy „vannak idők, amikor a felelős felnőtt embereknek kötelességük, hogy az óvatosság mezejére tévedjenek”. Nem tudni, hogy Field hirtelen távozásában az állítólagos szélsőjobboldali fenyegetések mellett mennyit nyomott a latban, hogy a gyöngyöspatai eseményeket vizsgáló parlamenti bizottság is szerette volna meghallgatni.
Bár Field amerikai állampolgár, így számára tényleg önkéntes mulatság megjelenni egy magyar parlamenti vizsgálóbizottság előtt, ám sokatmondó, hogy nem vállalta, mondván, szerinte az egy „rendkívüli bíróság lenne”. Field, miközben évekig abban a pózban tetszelgett, hogy segíteni akar ennek az országnak, a magyar Országgyűlést is durván megsértette, amikor rendkívüli bíróságnak titulálta a tények feltárására, így az ő szerepének tisztására is létrehozandó grémiumot. A történész végzettségű Fieldnek nem ártana némi jogi alapismeretekkel is felvérteznie magát, amennyiben a továbbiakban is emberi jogok védelmével akar foglalkozni a világ bármely táján. Példának okáért „rendkívüli” egy „bíróság” akkor, ha a sértett, a vádló, a bíró ugyanaz a személy, vagy ha az állam mindenféle bírósági eljárás nélkül maga végeztet ki bármilyen bűncselekménnyel is gyanúsítható embert; ahol a terrorveszélyre hivatkozva, úgymond, megelőző csapást mérhetnek egy egész országra, egy-egy ilyen demokráciát teremtő katonai beavatkozás után ártatlan civil polgári áldozatok tízezreit hagyva maguk után. Rendkívüli emberi jogi helyzet az, ha egy állam cinikus álszentséggel a határain kívül kínoztatja meg terrorveszélyre hivatkozva idegen államok polgárait, ha bírósági ítélet nélkül évekig tartják őket fogva emberhez méltatlan körülmények között, ha a foglyokat vallásukban, emberi méltóságukban megalázzák egy olyan országban, amelyet a nemzetközi jog durva megsértésével szálltak meg. Furcsa, hogy olyan állam polgára oktatna minket emberi jogokból, ahol még ma is bevett gyakorlat, hogy halálra ítélnek és barbár módon kivégeznek embereket.
Nem tudjuk, melyik országba távozott Field úr. Ha hazament, kívánjuk, hogy ugyanolyan kemény elszántsággal vegye fel a harcot az Amerikában működő fajgyűlölő szervezetekkel is, mint ahogy drámai színészeket lepipálva a mi operettfasisztáinknak is nekigyürkőzött, még mielőtt – ki tudja, valójában milyen okból – sietve megcélozta a játékszín vészkijáratát.