Galgóc Szent Mihály-temploma

Anonymus írja Árpád fejedelem három vezérének, Hubának, Kadocsának és Zovárdnak a harcairól, amelyeket a Nyitra környéki szlávokkal vívtak 897 és 902 között: „Soká küszködtek egymással. A magyarok nyíllal sokat megöltek a csehek és szlovánok közül, akik, amidőn látták a magyarok vakmerőségét és a nyílzáport, már nem bírták tovább és megfutamodtak. Hogy életüket mentsék, nagy rettegve bezárkóztak Nyitra városába, azon föld valamennyi népe meghódolt a magyaroknak egész a Vág folyóig. Mivel pedig Isten kegyelme járt előttük, nemcsak a lakosokat hódították meg, hanem elfoglalták egytől egyig a váraikat is, melyeknek most is Sempte, Galgóc, Trencsén, Bolondóc és Bán a nevük. Árpád örömében Nyitra és egyéb várak ispánjává tette Hubát, földet adott neki a Zsitva folyó mellett.” A honfoglaló magyar vitézek emlékét a Galgócon talált országos hírű palmettadíszes ezüst tarsolylemez őrzi a budapesti Nemzeti Múzeumban; az ősi galgóci földvár – a Vág bal parti dombhátán – a germán kvádok és markomannok földjét védte a hunoktól az V. században. Amikor a helység neve először szerepelt írásban – 1113-ban, Golguz alakban –, fegyveres királyi szolgák őrizték a népvándorlás kori erődítményt. Ez volt Szolgagyőr várispánság központja, és maradt a XIII. század végéig. (Galgóc ma 22 ezer lakosú város; 1920 után kreált szlovák neve: Hlohovec.)
Nagy csapást mért a földvár és a folyó közötti lankán kialakult településre az 1241. évi tatárjárás, az újjáépítéshez és az emberveszteség pótlására IV. Béla szászokat hívott be, akiket adómentességgel és más kiváltságokkal ruházott fel. A telepesek szabadságát hirdette Galgóc akkor keletkezett német neve, Freistadtl. A XIV. századtól négy ezüst- és négy vörös sáv, a pajzs fölött a királyi korona díszelgett a mezőváros címerében; tágas, négyszögű piacterén évente több országos és rendszeres hetivásárt tartottak. 1242-ben – Béla király anyagi támogatásával – megkezdték a lerombolt főtéri plébániatemplom renoválását, akkor még a román stílus jegyében.
Az őskori erődítmény még az Árpád-ház alkonya előtt elveszítette jelentőségét, egy 1294-ben kelt levél elpusztultként említi. Galgócot nem sokkal később – 1307 előtt – a trencséni oligarcha, Csák Máté csatolta felvidéki birodalmához. Befolyásának csökkenése után (1312) a vár tulajdonjoga és a város kegyurasága visszaszállt a koronára. I. (Nagy) Lajos királytól bizalmas embere, Hédervári Kont Miklós nádor kapta meg e jogokat, ő építette 1349 és 1369 között az új, gótikus várat a Vág fölé magasodó dombon és az ispotályt a folyó partján. A Zsigmond királyhoz hűtlenné vált Kont lovag és családja helyébe a délvidéki Garaiak és Újlakiak léptek. Garai Miklós – 1402-től 1433-ig nádor – még 1456-ban is Galgóc földesura volt, az általa vezetett bandérium szórta szét a közeli Illava melletti csatában a huszitákat 1341. november 9-én, majd ő takarította ki a cseh rablókat a Vág völgyéből. Hunyadi Mátyás uralkodása idején Újlaki Miklós, II. Ulászló alatt Újlaki Lőrinc volt a vár és a város ura, végül II. Lajos király Thurzó Elek bányagrófnak adományozta Galgócot 1523-ban.
A XVII. századi háborúk megtépázták a jómódú kereskedővárost. 1644-ben I. Rákóczi György serege és a császári hadak egyaránt fosztogatták, 1663-ban a törökök sarcolták meg, két évvel később fel is gyújtották. A Rákóczi-féle szabadságharc befejezése után az udvarhű Erdődy famíliáé lett Galgóc; gr. Erdődy György építtette a pompás barokk kastélyt 1715-ben a várhegyen. Alatta, az enyhén lejtős piactér közepén áll az impozáns templom, amely a román kori plébániai egyházból „nőtt ki” a XIV. és XVII. század között. Titulusa: Szent Mihály arkangyal. Hatalmas nyugati tornya mögött széles gótikus hajó és félnyolcszög-záródású szentély látható, a külső támpillérek jól mutatják az eredeti csúcsíves boltozat rendszerét. A háborúk során több ízben megsérült épületet reneszánsz és kora barokk formában átépítették, ám a Mátyás uralkodása végén, az 1480-as években fénykorát élt Galgóc temploma ennek dacára méltó társa a felvidéki szabad királyi városok – Szakolca, Selmec-, Körmöc- és Besztercebánya, Zólyom – reprezentatív középkori egyházainak. A legszebb látványt négyemeletes, vaskos harangtornya nyújtja: 1610-ben készült körerkély alatti szakasza középkori; a rendkívül értékes, gazdagon díszített portálé tisztán gótikus, két oldalán a négy evangélista XV. századi szobrait csodálhatjuk meg (a csúcsíves, domborműves timpanon az 1880-as években készült, ma divatos szóval: „remake”). A templom betlehemoltáráról került az Erdődyek gyűjteményébe az a körtefából faragott gótikus Madonna-szobor, amely az egyik legszebb magyarországi alkotás a maga nemében.
Közel a Szent Mihály-templom szentélyéhez a nyolcszög alaprajzú, barokk stílusú Szent Anna-kápolnát, az óváros északi szélén a középkori alapítású Szent Ferenc-rendi kolostort érdemes megtekinteni. A rendházban kapott helyet a városi múzeum. A Kont Miklós által az 1350-es években alapított és épített Szentlélek-ispotályt a folyó hídjához vezető utcában találjuk. Évtizedekig tartó, keserves romladozása után végre restaurálták 2000 és 2002 között. (A különleges műemléki értékű gótikus kórházról és kápolnáról a Magyar Nemzet 2003. április 19-i számában jelent meg írás.)