Gasztroharc a tengerentúlon

Jamie Oliver újratöltött, és miután szülőhazájában sikeresen ráirányította a figyelmet az iskolai menzákon fogyasztott élelmiszer-ipari termékek iszonyatára, exportálta a forradalmat az óceán túlsó partjára. Az Egyesült Államok idegen terep, durvább közeg, ugyanakkor még nagyobb médianyilvánosság, ami jót tesz mind az ügynek, mind magának a forradalmárnak.
A Jamie gasztroforradalma című ismeretterjesztő sorozat ezúttal Huntingtonba, az ország legegészségtelenebbnek nevezett városába kalauzolta el a nézőt, ahol a főhős már kirobbantotta a felkelést az iskolai élelmezési rendszer ellen. A település lakói melléálltak, megnyert szülőket és tanárokat, gyerekeket és helyi vezetőket, nyitott egy éttermet, ahol bárki ingyenes főzőleckéket vehetett, és egy fesztivállal ünnepelte az összetartozás örömét, valamint a győzelmet. Ami első nekifutásra pirruszinak bizonyult, mivel természetesen a reakciós erők sem tétlenkedtek, így aztán mire három hónappal később visszatért, a gyorsételek restaurációja már éppen aggasztó méreteket öltött.
Néhány iskola leállította a programot, a vendéglői menü helyére lassan visszaszivárogtak a félkész ételek, a junk food (szemét kaja) gyártói ellentámadásba lendültek, és visszautasíthatatlan, olcsó ajánlatokkal bombázták a helyi elosztókat. Amint azt egy hölgy – akin látszott, hogy nem teljesen vágja a tét nagyságát – a kamerának elmondta, tartalékot is kell képezni. A helyi, friss alapanyagok helyett ismét megjelentek az olajban áztatott chipsek, a színes tejek és a foszforeszkáló zselék, ráadásul a szülők egy része is tetézte a bajt: az otthonról küldött uzsonnásdobozok a vegyipar számos pompás vívmányát rejtették magukban.
Jamie-nek rá kellett döbbennie, hogy Trockijnak mégis igaza volt, egy forradalom vagy permanens, és lövünk az utolsó biorépáig, vagy meszeltek az egésznek. Alapszinten azzal, hogy valamit olcsón ki lehet hozni, és időben el lehet vele készülni, nehéz vitatkozni, így aztán a gerillaharcos bekeményített. Miközben Woody Allen modorában küzdött egy minősíthetetlen állapotban lévő furgonnal, kiképzőtábort szervezett. A bázist egy tökéletes felszereltségű templomban állították fel, így egyszerre biztosították a magas színvonalú technológiát és a szakrális jelleget, ami jelentősen növelte az akció hatékonyságát. Elvégre ha Isten és tíz csúcstűzhely velünk, ki ellenünk?
Jamie előadásokat, főzőbemutatókat tartott és szervezett, győzködött és puhított, hogy eljuttassa a végtelenül egyszerű üzenetet a fejekbe: a mostani gyerekek várható élettartama rövidebb, mint a szüleiké. Teszem hozzá: békeidőben, rohamosan fejlődő orvostudomány mellett. Az ok rendkívül egyszerű: mérgeket esznek. A megoldás is egyszerű lenne, de rendkívül erős érdekekkel megy szembe, amelyek képviselői semmitől nem riadnak vissza. Ül az ember a képernyő előtt, nézi ezt a rokonszenves, hiperaktív fiatalembert, és arra gondol, hogy ha a világ leggazdagabb országaiban ez ekkora háború, hogy legyen nálunk, ahol nem az a kérdés, hogy mit egyen a gyerek, hanem hogy miből. Talán rögtön ugrani kellene egyet, és meghirdetni a főzőfülke-forradalmat.
(Jamie gasztroforradalma, Spektrum, május 15.)