Hiába várták utolsó bérüket

Hajdú Péter
2011. 05. 30. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem tudni, mikor jutnak járandóságukhoz a Photo Hall dolgozói, akik ezen a héten kapták kézhez felmondásukat – mondta el lapunknak Kosza Yvette ügyvéd, akit egyre több állását vesztett dolgozó bíz meg a képviseletével. Elgondolkodtató, hogy a felmondáskor a kilépőpapírokat sem kapták meg az érintettek, és utolsó havi fizetésüket is hiába várták. Pedig a vonatkozó jogszabályok szerint ezt rendezni kellett volna.
A dolgozók kálváriáját jól érzékelteti, hogy május első hetében e-mailt kaptak a boltok, hogy zárjanak be, és pakolják össze az árukészletet. Ezzel párhuzamosan május 4-én ügyvezetőt és székhelyet változtatott a cég, majd 10-én elhatározta jogutód nélküli megszűnését és bejelentette a végelszámolását, amit a bíróság 17-én jóvá is hagyott. Ettől a naptól kezdve kézbesítették a felmondóleveleket, amelyeken 12-i dátum szerepelt, aláíróként pedig az új ügyvezető – fejtegette lapunknak az ügyvédnő. Kétséges, hogy jogszerű-e ez a megoldás, hiszen a végelszámolónak is ellen kellett volna jegyezni a felmondásokat.
Kérdésünkre Kosza Yvette elmondta, életszerű volt ugyan a cég tájékoztatása, amely szerint a dolgozók legrosszabb esetben a bérgarancia alapból kapják meg a pénzüket, de ehhez arra van szükség, hogy a végelszámolás felszámolásba forduljon át. Ez akkor esedékes, amikor kiderül, hogy nincs elég vagyona egy cégnek a hitelezők kifizetésére. A másik gond, hogy a bérgarancia alapból legfeljebb kilencszázezer forintig kaphatnak pénzt a dolgozók, de a Főfotó alkalmazottai között olyanok is vannak, akik 26 évig voltak a cég alkalmazásában, s ennél az összegnél több járna nekik.
Feltehetően nem tud minden hitelezőt kifizetni a cég, hiszen a beszállítók is keresik a pénzüket. A Napi Ász cikke szerint május 18-án, amikor a vállalat árukészletének raktározásával megbízott Sprinter Futárszolgálat a náluk tárolt áruból „foglalta le” a neki járó kétmillió forintnyi értéket, más hitelezők is megjelentek jussukat követelve, de hiába, mert a Főfotó elszállította maradék árukészletét. Az Index információi szerint a cég tulajdonában lévő Fehérvári úti ingatlanát az OTP mintegy félmilliárdos kölcsöne terheli, de az Erste Banktól is vett fel hitelt. Az ingatlant 700 millióra becsülték a válság előtt, de azóta csökkentek az árak.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.