Kijelölné Palesztina határait Obama

Hírösszefoglaló
2011. 05. 29. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Új fejezet nyílt az amerikai diplomáciában az arab tavaszt követően – közölte a régióban követendő új amerikai stratégia alapelveit ismertetve Barack Obama. Az amerikai elnök a washingtoni külügyminisztériumban elmondott beszédében leszögezte, Izrael és Palesztina határainak az 1967-es vonalakra kell épülniük, amelyeket kölcsönösen elfogadott területcserék által módosítanak. Az MTI által is idézett Barack Obama leszögezte, az izraeli–palesztin béke alapja az, hogy a két nép számára két állam jöjjön létre, egy életképes Palesztina és egy biztonságban élő Izrael. „A demokratikus zsidó államról szóló álom nem válhat valóra tartós megszállás közepette” – mondta az elnök.
Alig burkoltan elutasította ugyanakkor azt a palesztin tervet, hogy szeptemberben az ENSZ közgyűlése ismerje el a palesztin állam függetlenségét. Egyúttal megjegyezte, Izrael jogosan aggódik a biztonságáért, miután a Palesztin Hatóság fő ereje, a Fatah mozgalom nemrég kiegyezett az iszlamista Hamásszal, amely nem ismeri el Izrael Állam létét. Emiatt rendkívüli ülésre hívta össze a Palesztin Hatóság vezetőségét mára Mahmúd Abbász palesztin elnök. Az izraeli miniszterelnök, Benjamin Netanjahu ugyanakkor kizárta, hogy országa visszatérjen az 1967-es határok közé, mert azok szerinte védhetetlenek.
– Az üzenet egyszerű: ha (a térség országai) vállalják annak a kockázatát, amit a reform von maga után, élvezni fogják az Egyesült Államok támogatását – közölte Obama. Az elnök szerint a politikai átalakulás sikere szorosan összefügg a gazdaság állapotával. Ennek kapcsán a tunéziai és az egyiptomi gazdaság stabilizálására és modernizálására irányuló, az IMF és a Világbank bevonásával biztosítandó, egymilliárd dolláros csomagtervet ismertetett. Megjegyezte, Washington elvi alapon továbbra is támogatja a gazdasági reformot és a demokratikus átmenetet a Közel-Keleten és Észak-Afrikában. A szíriai helyzettel kapcsolatban Obama aláhúzta, Bassár el-Aszad elnök vagy álljon a politikai átalakulás élére, vagy „tűnjön el az útból”. Damaszkusz egyébként elítélte a szír elnök, illetve hat másik vezető ellen bevezetett amerikai büntetőintézkedéseket. Iránról szólva Obama megjegyezte, az amerikai diplomácia kitart amellett, hogy a teheráni kormánynak garantálnia kell állampolgárai számára az egyetemes emberi szabadságjogokat. Mint fogalmazott, ezt egyetlen kormány sem fojthatja el. A Bahreinben történtek kapcsán Barack Obama elmondta, a tömeges letartóztatások és a hatalom részéről alkalmazott brutális erőszak ellentétes a bahreini lakosság általános emberi jogaival.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.