Higgye el, nem tesz neki jót azzal, ha kikapkodja az ágyból, neki most alvási ideje van! – egymásra nézünk az ügyeletes gondozónővel a pécsi Fecskefészek csecsemőotthonban, ahol most kilenc pici gyerek lakik. Végtelenül kedves, barátságos hely, jó ide belépni, érezhetően derűs a hangulat. Akik már tudnak járni, vigyorogva kapaszkodnak a gondozó nénik térdébe, és szigor ide, szigor oda, néha azért sikerül cipeltetniük magukat egy kicsit, kapnak puszit és babusgatást is. De annak a gondozónőnek, akinek kilenc gyermek mellett kell megállnia a helyét egyedül, nem lehet állandóan egy ölbebaba a kezében.
Ami az ágyból kikapkodást illeti, a gondozónő továbbra is határozottan néz. Én esdeklőn.
– Na jó – egyezik bele végül, mert nálam az igazság: lehet, hogy most aludnia kéne, de ez a tízhetes kislány sír.
Amint megérzi az ölelésemet, azonnal kisimulnak a ráncok a pici babaarcon.
– Akkor most próbáljunk meg valakit a kendőbe kötni! – javasolja Szentendrei Judit, aki maga is kétgyermekes anyuka, és itt most a pécsi Hurcibaba Klub önkénteseként tanítja a kendőben hordást a gondozónőknek. Mivel én nem adom ki a babámat a kezemből, a többi pici meg szendereg, egy ugribugri másfél éves kislány lesz a próbababa.
A gondozónő már tudja, miről van szó, mert ameddig a babák délutáni pihenésüket töltötték, a pécsi Hurcibaba Klub önkéntesei előadást tartottak a csecsemőotthon és az intézményhez tartozó bölcsőde dolgozóinak a babahordozás, vagyis a szoros testkontaktusban gondozás számtalan előnyéről. A rövid tanfolyamon már tanították a – többnyire nem túl fiatal és más szellemű hozzáálláshoz szokott – gondozónőket a hordozókendő helyes kötésére.
Bármennyire egyszerűnek tűnik a hordozás, mikor fent van a kendő az ember testén, valójában sok gyakorlás kell a helyes felkötéséhez. Pontosabban rá kell érezni a nyitjára. Sokféle kötési forma és hordozóiskola létezik, de a többség egyetért abban, hogy a legkisebbeknek is az a legegészségesebb, ha békapozícióban, arccal az anyai (apai, gondozónői) arc felé fordulva odabújnak a felnőtthöz, és átélik azt a megnyugtató, biztonságos érzést, hogy ölelésben ringatják őket, a felnőtt lépéseinek ritmusa felidézi bennük magzati koruk boldogságát.
Néhány napos babát is be lehet kötni a kendőbe, míg a kenguru nevű hordozót nem ajánlják az ortopéd orvosok a nyeklő gerincű újszülötteknek. Azoknak a babáknak, akik valamilyen ok miatt intézményben nevelkednek, és nem kapják meg sem a szoptatás, sem a ringatás testi örömét, egészséges mentális fejlődésük érdekében életbevágóan fontos, hogy egy kicsit átéljék az elveszett boldogságot. Örökbe fogadó szülőknek pedig azért javasolják a hordozást, mert a hasukra kötött édes teherrel a várandósság érzéséből kaphatnak ízelítőt.
A pécsi kislány, aki végül az első próbababa lesz, bár valójában másfél éves nagylány, alig fél kilóval született. Az anyja elhagyta. Egyedül küzdött meg az életéért, hatalmas akaraterővel és rengeteg fejlesztés árán mára többé-kevésbé be is hozta lemaradását. Jár, beszélget, és bár egész rövid életét ilyen intézményekben töltötte, ragyog róla a derű és jókedv, látszik, hogy itt mindenki imádja. Nem a pici babákhoz hasonlóan előre, hanem a gondozónő hátára kötik. A kislány kacag, annyira élvezi. A gondozónő meg elcsodálkozik, hogy ő bizony nem is gondolta volna, hogy ez ilyen kényelmes, és a kendő ennyire stabil.
A Hordozókendőt a szülészetekre! mozgalom igazi magyar sikertörténet, néhány hét alatt egész Magyarországot behálózta az internet segítségével: már rég nemcsak a szülészetek, hanem a csecsemő- és anyaotthonok is a hordozást hirdető és tanító, kendőket adományozó anyukák „célpontjai lettek”.
E sajátos mozgalom úgy indult, hogy márciusban egy szekszárdi kismama szülés után a városi kórháznak ajándékozta babahordozó kendőjét, hogy ebben ringassák a nővérek azokat a babákat, akiket az anyjuk a kórházban felejtett. Szekszárdon olyannyira volt erre fogadókészség, hogy a csecsemős nővérek hamarosan kértek a mamáktól még egy kendőt. Minderről hírt adott a Babaszoba című internetes portál. Aki olvasta a szöveget, azonnal fellelkesedett, s egy édesanya pár óra alatt megalakította az említett csoportot a Facebookon.
A csoport megalakulásának napján kezdtek özönleni a csatlakozók meg a kendőfelajánlások, és néhány nap alatt a módszertant is kidolgozták a kismamák: hol csak néhány mama, hol a környéken működő hordozókendős klubok vezetői megkeresik az intézmények vezetőit, és átadják a szülészeteken a kendőket.
Olykor nyitott kapukat döngetnek. „Semmi ellenállás! – írta az egyik anyuka. – Biztos, hogy Nyíregyházán vagyok?” Aztán egy másik: „Debrecent megnyertük! A debreceni klinika neonatológiáján kedvesen fogadtak minket. Vittünk egy felajánlott kendőt és egy hordozót. Három csecsemős nővérnek is megtaníthattam a kötést. Már az esti műszakban ki is akarják próbálni.”
De miért is hasonlítják a szülők hadjárathoz az ölelésben nevelés, gondozás elterjesztését? Talán azért, mert az utóbbi évtizedekben az volt a helyesnek tartott nevelés, ha a szülők potenciális kis bűnözőknek tekintették a csecsemőket, akikkel első perctől fogva meg kell értetni, hogy nem az fog történni, amit ők akarnak. Arra volt szokás hivatkozni, hogy régen is így csinálták, pedig ez nincs így. Szoptatós dajkát, nevelőnőt tartani nagyon kevés családnak volt módja, a babakocsi, a fodros gyerekszoba is csak a biedermeier kor családkultusza idején terjedt el, és akkor is csak a tehetősök körében. A parasztasszony magára kötötte a gyermekét, maga mellé vette az ágyba, és amint nyekkent egyet, rögtön megszoptatta, mert tekintettel kellett lennie a vele egy szobában alvókra.
Ma ezt a fajta ösztönös hozzáállást kötődő nevelésnek (attachment parenting) nevezi a pszichológia. Alapelve, hogy a kisbaba és a növekvő kisgyerek érzelmi szükségletei éppolyan fontosak, mint a testiek. A testkontaktusra, hordozásra, szeretgetésre irányuló igényt éppolyan lényeges kielégíteni, mint megetetni a babát, ha éhes, fölöltöztetni, ha fázik. Csak így tud egészségesen fejlődni: ha a korai szakaszban nincs kielégítve a biztonságigénye, ha túlságosan korán önállóságra van kényszerítve, amikor erre még nem érett meg, akkor jóval tovább fönnmarad az érzelmi-értelmi függése, sőt az is előfordulhat, hogy sosem szűnik meg.
Ráadásul az a gyermek, akinek az üzeneteire nincs válasz, egy idő után feladja, és közönyössé válik a környezetével szemben. Vagyis „jó” lesz. Súlyosabb esetben hospitalizálódik. Ezt a kórképet huzamosabb ideig kórházban kezelt vagy intézeti körülmények között élő gyermekeknél figyelték meg, innen a kórházra utaló elnevezés is. Az ilyen gyermekeknél a kötődés és az elégséges érintés hiánya, valamint az ingerszegény környezet miatt veszélyes testi-lelki romlás jelei mutatkoznak, egészen súlyos esetben annyira közönyössé válhatnak a világgal szemben, hogy élni sem lesz kedvük.
Az egész világ felháborodását kiváltó, iszonyatos romániai árvaházakból a rendszerváltozás után örökbe fogadott gyermekek utókövetése és pszichológiai vizsgálata során kiderült, a szeretetlenségben töltött idő nem múlik egy nyomtalanul. Az egykori romániai árvák közül sokan ma is viselkedési zavarokkal küzdenek, nem képesek szorosan kötődni, és többnyire a tanulással is nehézségeik vannak.
Hazánkban az állami gondozás évtizedeken keresztül Pikler Emmi elvei szerint zajlott, aki úgy tanította, hogy nagyon kiszámítható gondozási műveletekkel kell foglalkozni a kisgyermekekkel, mert ha „csak úgy” ölelgetnék, ölbe kapnák őket a gondozónők, az egyebek mellett azért sem volna jó, mert az a hamis illúzió alakulna ki a gyerekben, hogy a gondozónő az anyja.
– Azóta már tudjuk – magyarázza Bogár Zsuzsa pszichológus, az örökbe fogadó szülőket segítő Ágacska Alapítvány az Örökbefogadásért és a Családokért szervezet munkatársa –, hogy bármilyen nagy fájdalom is elszakadni egy szeretett gondozónőtől, ez kiheverhető, feldolgozható, és sokkal kisebb sérülést okoz, mint az, ha a gyerek úgy érzi, senki sem szereti.
– Először a mi csecsemős nővéreink is úgy gondolták, hogy valami újabb munkát akarnak a nyakukba varrni a kendős anyukák – ismeri el Tolnai Anikó, a Kaposi Mór Oktatókórház vezető védőnője, aki sietve hozzáteszi, hogy náluk az árván maradt babák mindig is megkülönböztetett figyelemben, extra dajkálásban részesültek. Mióta van kendő a szülészeten, olyan édesanyáknak is ajánlja, akiknek nagyon sírós vagy rosszul eszik a babája, nehezen tud összehangolódni a mama és a baba. Néhány nap összesimulás, és minden rendbe jön, visszaáll a születés utáni harmónia.
Eddig Eger, Mosonmagyaróvár, Zalaegerszeg, Pécs, Debrecen, Nyíregyháza, Kaposvár intézményeiben vették át a kendőket, aztán Kiskunhalas, Győr, Szombathely, Székesfehérvár, Baja, Cegléd, Kistarcsa, Siófok, a budapesti Jahn Ferenc Kórház, majd Mátészalka következett.
origo.hu
Hadházy Ákos: Magyar Péter fél egy választási vereségtől
