Méregdrága szerzett jogok

Jó néhány éve a finanszírozhatatlanná vált szerzett jogok hálójában vergődik Magyarország. A kétharmados törvények meghozatalára is felhatalmazott kormány egyre vakmerőbben nyúl hozzá az eddig érinthetetlennek tekintett jogokhoz. Korábban a pofátlan végkielégítések megadóztatása érdekében még a jogállamban tabunak számító visszaható hatályú törvényalkotással is mert élni a kormánytöbbség a parlamentben.
Most, hogy a rendvédelmiek kiváltságait visszanyeshessék, még a pár héttel ezelőtt megszavazott új alaptörvényt is módosítanák. A rendőrök, a tűzoltók és a vámosok főként szerzett jogaik megvédése, a számukra nagyvonalúan megszabott kedvezményes nyugdíjkorhatár megőrzése érdekében vonultak utcára. Szerzett joghoz csak rendkívül nehéz helyzetben szoktak hozzányúlni. A parlamenti többség nem csupán a most pályára lépő, évtizedek múlva nyugdíjba vonuló rendvédelmiekre hozna új szabályt, hanem a már több évet, akár két évtizedet is leszolgált rendőrök, tűzoltók nyugdíjához is hozzányúlna. Sőt a már évek óta korkedvezményes nyugdíjukat élvező életerős tiszteket is visszaterelné a kötelékbe. Az 57 év alatti volt rendőrök nyugdíját egyfajta szociális ellátmánnyá, segéllyé alakítanák. A kormány az előző évtizedekben rokkantnyugdíjas-ellátásra jogosultságot kapott dolgozók egészségi állapotát is felülvizsgáltatná, ily módon szűrve ki azokat, akik indokolatlanul lettek rokkantnak nyilvánítva.
A tüntetésekkel együtt járó konfliktusokat is vállalta a Fidesz, hogy javítson a tarthatatlan helyzeten. Mára ugyanis odáig jutottunk, hogy az államtól független piaci szférában dolgozó másfél millió ember tart el több mint nyolcmilliót, ha figyelembe veszszük, hogy a közszférában dolgozók bérét is a központi költségvetésből, ama másfél millió teljesítménye után befizetett adóból fedezik. Kérdés, hogy hol az állami szférán kívül – ahova most viszszaterelnének néhány ezer életerős nyugdíjas rendőrt – az az egymilliónyi munkahely, ahol az állástalanok százezrei mellett még a rokkantnyugdíjból visszairányítottak is munkát kaphatnának. Akik lehet, hogy fizikailag talán alkalmassá váltak időközben a munkára, de a fásultságot, a kiégést, az idegrendszer tönkremenetelét nem biztos, hogy hibaszázalék nélkül kimutatják majd a műszerek a felülvizsgálatkor. Aki nem követett el semmilyen szabálytalanságot, nyugodtan várhatja az értesítést az ellenőrzésre. Kérdés, hányan élik majd meg megalázó eljárásként ezt a bizalmatlanságot. És a végén elmondható lesz-e, hogy megérte gazdaságilag is, morálisan is? Mindazonáltal a csalás az csalás. Ha valaki csalással szerzett rokkantnyugdíjas-ellátást, azonkívül, hogy viszszafizettetik vele, csukják börtönbe is az orvosi bizottság korrupt tagjaival együtt.
El kell ismerni: bátor lépéssorozatra szánta el magát a kormány a rendteremtés és a puritán szigorral végrehajtandó megtakarítás érdekében. Azt azonban nem kellene elfelejteni, hogy a nagy privatizációk idején, amikor százezrek munkahelye szűnt meg, a társadalmi béke megőrzése végett a hatalom beleegyezésével százezrek menekülhettek korkedvezményes, illetve rokkantnyugdíjba. Mint ahogy azt sem kellene szem elől téveszteni, hány életerős, több nyelven beszélő, diplomás fiatal keresi a boldogulását külföldön itthoni tisztességesen megfizetett munka híján.
Ha akkora a baj, hogy szerzett jogokat kell megnyirbálni, akkor talán ideje lenne a társadalmi igazságosság és a közteherviselés magasztos eszméjének szem előtt tartásával a vagyonadó bevezetésén is elgondolkodni.