Rögvalóság

Magyarországon egy hektár termőföld ötöd-, néhol tizedannyiba kerül, mint Ausztriában, Hollandiában, Dániában vagy épp Szlovéniában. A külföldi gazdálkodók és befektetők ugrásra készen várják a minap meghosszabbított földvásárlási moratórium három év múlva esedékes lejártát. Ha okosak vagyunk – hiába állítják egyesek, hogy ma egymillió hektáron termelnek nyugat-európaiak –, megakadályozható a tulajdonossá válásuk.

Mi, hol, mennyi?
Az OTP Jelzálogbank ingatlanértékesítési főosztálya által május kilencedikén közzétett értéktérkép szerint az ország 83 százaléka, csaknem 7,7 millió hektár áll művelés alatt. Ennek 59 százaléka szántó, negyede erdő, 13 százaléka rét és legelő, az egyéb művelési ágak – szőlők, gyümölcsösök, halastavak – aránya viszont nem éri el a négy százalékot. Ami a föld értékét illeti, 2008 és 2010 között harminckét kistérségben csökkent a hektáronkénti ár, hatvan helyen átlag alatt, nyolcvanegy kistérségben pedig átlag feletti növekedést regisztráltak.
A legalacsonyabb hektárár százötvenezer forint, ám a legmagasabb ennek tízszerese is lehet. A szántóterületek nyolcvanöt százalékát adó Békés megyében 574, Fejérben 638 ezer forint az átlagár, a külföldiek általi felvásárlásban leginkább érintett három megyében – Győr-Moson-Sopronban, Vasban és Zalában – átlagosan 581, 478, illetve 386 ezer forintot ér tízezer négyzetméter. Néhány kilométerrel arrébb, Ausztriában a föld minőségétől függően négy-öt vagy akár hatmillió forintnak megfelelő eurót kell leszurkolnia egy gazdának, ha növelni kívánja területét.

Ennek az osztrák vircsaftnak, ami itt folyik, véget kell vetni, minden osztrák gazda, aki Magyarországon földet vásárolt, örüljön, hogy ezt ép bőrrel megússza – fogalmazott meglehetősen nyersen Orbán Viktor tíz évvel ezelőtt, még első miniszterelnöksége idején. A kormány 2001 júliusában Kálócfán tartott kihelyezett ülésén többek között a mezőgazdasági családi vállalkozások megsegítéséről, a zsebszerződésekről, a birtokrendezésről és a Nemzeti Földalap felállításáról tanácskozott.
A kis Zala megyei településnél jobb helyszínt nem is választhattak volna e témák taglalására, hiszen abban a nyugati határ mentén húzódó sávban található, amely már akkoriban is roppant vonzó célpont volt a tőkeerős, odahaza azonban a piac telítettsége miatt terjeszkedni képtelen EU-s gazdálkodók számára. Akik, igaz ugyan, hogy földet hivatalosan sem akkor, sem most – a földmoratórium meghoszszabbításának hála egészen 2014-ig – nem tulajdonolhatnak, a törvényesség határát súroló módszerekkel – leginkább zsebszerződésekkel – azonban kváziföldbirtokosokká válhatnak.
A miniszterelnök szavai 2011-ben éppoly aktuálisak, mint tíz éve. Sőt: ha ma adna hasonló nyilatkozatot, az osztrák mellett bátran beszélhetne német, holland, szlovén, olasz, angol vircsaftról is, miközben gazdáink szemernyivel sem erősebbek és versenyképesebbek az európai színtéren, mint akkor. Bár könnyen lehet, hogy ma célszerűbb lenne kevésbé erős szavakat használni, földmegtartó törekvéseink sikere ugyanis valószínűleg nem a magyaros virtuson, sokkal inkább a furfangon áll vagy bukik majd.
– Önmagában az nem baj, hogy itt termelnek, hiszen feltörtek korábban gazos, használaton kívüli területeket is – mondja a külföldről érkezőkről Szabó András, Kálócfa polgármestere, aki épp húszéves volt, amikor édesapja, Szabó József fehér murvával felszórt gépszínjében összeült a polgári kormány, hogy a már akkor égetőnek számító kérdésről cseréljen eszmét. – Csakhogy az eleve tőkehiányosabb és hitelhez, támogatáshoz is nehezebben jutó magyarok nemigen tudnak lépést tartani velük. Nemrég egy szlovén gazda jelent meg itt, aki tíz-húsz hektárt tud szerezni nálunk annyi pénzért, amennyiért otthon egy-két hektárt kapna. Az árakat felverik, így a magyarok egy idő után végképp nem jutnak földhöz. Míg a rendszerváltáskor errefelé húszezer forint volt egy hektár föld, ma ötszáz-hatszáz ezret is meg lehet kapni érte, és sokan már most az egymillió forintos álomhatár túllépésére spekulálnak. A külföldi gazdák nem itt veszik a gépeket, technológiai felszereltségük mellett helyi munkaerőre sincs szükségük, a terményt pedig aratás után már pakolják is a kocsikra, és viszik át Szlovéniába, Ausztriába. Így sem a környék, sem az ország nem profitál a jelenlétükből.
Orbán Viktor miniszterelnök dörgedelmes megfogalmazása annak idején néhány évre visszavetette a földfoglalási kedvet hazánk nyugati határszélén, emlékszik az édesapja gazdaságában rendszeresen besegítő, agrármérnök végzettségű faluvezető. Orbán alighanem belföldi szavazóinak szánt mondatai épp elég hangosra sikeredtek ahhoz, hogy a határ túloldalán is meghallják őket, s bár az osztrák és a már akkor fel-feltünedező más nemzetiségű gazdák sejthették, hogy jogi eszközökkel nem szoríthatók sarokba (a zsebszerződés, mivel jogi értelemben nem létezik, voltaképpen nem is büntethető), egy ideig kivártak.
*
Aztán jött a kormányváltás, és nyolc hosszú év, amely alatt a kormányzó erőknek finoman szólva sem a magyar föld védelme vagy az agrárágazat izmosítása okozta a legnagyobb főfájást. Az pedig nem Kálócfa szavazóin múlt, hogy Orbánék akkor nem folytathatták, amit földügyben elkezdtek.
A kukoricaföldje permetezéséből hazafelé tartó Szabó József megengedte, hogy felkapaszkodjunk mellé tizenhét éves MTZ-Belarus traktorja vezetőfülkéjébe.
– Korábban tag voltam a helyi képviselő-testületben – mondja –, és amikor az akkori polgármester említette, hogy jönne ide a kormány, megnézték az én udvaromat is. Kérdezték, tarthatják-e ott a kormányülést. Örömmel fogadtam őket.
A Deutsch Tamásékat annak idején saját pálinkájával kínáló férfi házának falán ma diszkrét emléktábla hirdeti az eseményt, a gépszín azonban rég visszanyerte eredeti funkcióját. Szabóék negyven szarvasmarhát tartanak, ötvenhektárnyi földjükön maguk termelik meg a takarmány nagy részét. Ezzel ahhoz a magyar kisebbséghez tartoznak a 2001-ben még 201, ma már csak 175 lelkes településen és tágabb környékén, amelyik mezőgazdaságból boldogul. A térségben a határhoz közeli földek nagyobb részét – Szabó András szerint talán nyolcvan százalékát is – osztrákok, németek, szlovénok, hollandok, olaszok művelik, valamivel arrébb, Vas megyében pedig az angolok is megjelentek.
A hazai termelők lemaradása évtizedekben mérhető. Öreg MTZ traktorokkal próbálják felvenni a versenyt a határon túlról érkezők modern, harmincmillió forintot érő gépeivel. És nem csak az egyenlőtlen viszonyok miatt érzik hátrányban magukat: a vidéken megjelent külföldi gazdák, tisztelet a kivételnek, még le is nézik őket, mondja Szabó András.
– Persze más a hangvétel akkor, ha hivatalként keressük meg őket, de tény, hogy sokat megengednek maguknak. A mezőgazdaságban nincs mese, ha olyan az időjárás, és aratni kell, mindenki megy ki a gépekkel a földekre. De nem mindegy, hogy ha mondjuk a frissen felújított önkormányzati utat tönkreteszik a kombájnok, később hogyan oldjuk meg a problémát. A magyar gazdákkal leülünk, és megbeszéljük, ki hogyan járul hozzá az út rendbetételéhez. A külföldieket az asztalhoz is nehéz leültetni.
Ha ez nem lenne elég, a térségben jelen lévő olasz, osztrák és egyéb felvásárlók egészen máshogy viszonyulnak honfitársaikhoz, mint a helyiekhez, ami például a tejért adott literenkénti árban is megmutatkozik. A megoldás a magyar gazdák önszerveződése lehet – az ötven kilométerre lévő Pacsán az ottani állattartók most készülnek szövetkezeti formában működő feldolgozóüzemet létrehozni –, de Szabó szerint a nagypolitikai szándék, valamint a tőke is elengedhetetlen, ha azt akarjuk, hogy a magyarok versenyre kelhessenek a nyugatiakkal. Hiszen az ideérkező „vendég gazdák” csupán kihasználják a kedvező lehetőséget – a túlságosan tág korlátokért aligha ők, sokkal inkább a mindenkori magyar döntéshozók kárhoztathatók.
– A földmoratórium meghosszabbítása csak az első lépés, ezt követően még további, nagyon lényeges döntéseket kell meghoznia a kormánynak ahhoz, hogy a Vidékfejlesztési Minisztérium vitairatként nemrég megjelent, 2020-ig szóló agrárstratégiája meghozza a kívánt eredményeket – mondja Kis Miklós, a Magosz Ifjú Gazda tagozatának elnöke. – A birtokviszonyok, a földnyilvántartás ugyanis még mindig rendezetlen, egymillió hektár földről például e pillanatban azt sem tudjuk, kié. További körülbelül egymillió hektár osztatlan közös tulajdonban van, sokszor az egykor a kárpótlás révén kapott vagy örökölt területek tulajdonosai maguk sem tudják, hogy földet birtokolnak. Az alapoknál kell kezdenünk a helyzet rendezését: új földtörvényt, új kamarai törvényt kell alkotni, új jogszabályokra, rendeletekre van szükség. Új üzemszabályozás is kell annak érdekében, hogy kiderüljön, hányan, milyen mértékben foglalkoznak egyáltalán mezőgazdasággal Magyarországon. Biztos, hogy komoly viták lesznek, de a Magosz reményei szerint a termőföld ügye még az idén rendeződik.
A Pest megyei Nyársapáton gyümölcstermesztéssel foglalkozó ifjú gazda szerint a mezőgazdaság húzóágazat lehet, ahhoz ugyanis semmiféle nacionalista elfogultság nem kell, hogy tisztában legyünk vele: hazánk adottságai európai szinten is kiemelkedően jók.
– Amikor azt mondjuk, hogy az itt termelt paradicsom íze egyedi, nem nagy magyarok akarunk lenni, csupán tényt közlünk – magyarázza a gazdatagozat elnöke. – Sajátságos a mikroklímánk, megvan a megfelelő vízbázisunk, magas a napsütéses órák száma. Ráadásul hazánkban ugyanúgy megtalálhatók a nagyon jó szántók, mint az állattartásra, zöldség- és gyümölcstermesztésre alkalmas területek. Nálunk jóformán bármit meg lehet termelni.
Magosz-becslés szerint körülbelül egymillió hektár magyar földet művelnek külföldiek, az agrárkamara Győr-Moson-Sopron megyei elnöke, Roszík Péter kétmillió hektárról beszélt egy interjúban, Ernst Zimmerl, az osztrák nagykövetség agrárattaséja legfeljebb 180 ezer hektárt tart elképzelhetőnek, a holland követség mezőgazdasági osztálya pedig azt válaszolta lapunk megkeresésére, hogy ők semmilyen nyilvántartással nem rendelkeznek a hazánkban gazdálkodó hollandokról. Akárhogy is, a külföldiek egyre növekvő számban vannak jelen, és leleményes magyar ügyvédek segedelmével sorra surrannak be a kiskapukon. Szakemberek húsznál is több zsebszerződésfajtát ismernek, amelyekkel az ideérkezők így vagy úgy, de megpróbálnak földhöz jutni.
Roszík Péter egymaga tizenkilenc típust őriz a gyűjteményében. De akadnak más, nem biankó szerződésen alapuló módszerek is. Az „önrevíziós trükköt” például tavaly leplezte le a Roszík által elnökölt Győr-Moson-Sopron megyei agrárkamara. A fortély a következő: a társas vállalkozásban itt működő külhoni gazda önrevíziót kér az adóhatóságtól, majd ennek során „bevallja”, hogy már három éve hivatásszerűen földet művel Magyarországon. Így a bírság megfizetése után földvásárláshoz szükséges igazoláshoz juthat, a hároméves életvitelszerű itt-tartózkodás ugyanis a külföldieknek is az őshonos gazdákhoz hasonló jogokat biztosít. Kevésbé invenciózus, ám ugyancsak hatékony a nemrég a Magyar Nemzetben bemutatott eset: egy osztrák befektető ügyvédjén keresztül tett célzott vételi ajánlatot a Vas megyei Gasztony kistulajdonosainak. Miközben a férfi ügyvédje szerint ebben semmi törvénytelen nincs, mivel hazánkban letelepedett ügyfele régóta rendelkezik a vidéken saját tulajdonú területekkel, a Vidékfejlesztési Minisztérium közigazgatási államtitkára, Farkas Imre úgy tájékoztatta lapunkat, hogy az államnak minden esetben elővásárlási joga van.
A föld nagy kincs, és a régi kisgazdahagyományokkal rendelkező magyar vidéken még ma is megvan a lehetőség arra, hogy a nagyüzemek mellett ötven százalékban működjenek a nagy kézi erőt igénylő, így a munkanélküliség problémáján is enyhítő ágazatokra szakosodott kis- és közepes gazdaságok. Ehhez azonban hitelhez jutó, hosszú távra, több generációra tervezni képes családi gazdaságok kialakulására van szükség.
És természetesen a föld minél nagyobb mértékben magyar tulajdonban tartására 2014 után is, hogy mire a hazai agrárszereplők megerősödnek, legyen még mit megvásárolniuk. A „földvédelem” pedig nem csupán érzelmi vagy politikai döntés kérdése – bár olykor hajlamosak vagyunk ezt gondolni –, hanem szinte tisztán jogi szinten fog eldőlni.
– Nagyon fontos, hogy megértsük az Európai Unió működését, majd az adott kereteken belül alakítsuk ki azt a rendszert, amely a leghatékonyabban képes érvényesíteni érdekeinket – magyarázza Korom Ágoston, a Budapesti Corvinus Egyetem közigazgatási karának oktatója. – Az EU egyik alapvető elve a tőke szabad mozgásának biztosítása: minden olyan intézkedést, amely ezt nem a közösségi jog feltételrendszerén belül akadályozza, garantáltan elkaszál az ilyen esetekben határozó, ítéleteivel az egyes tagországok jogát is felülíró, Luxemburgban működő Európai Bíróság. Az általa alakított európai jog jó ideje arra törekszik, hogy meggátolja a gazdasági patriotizmusra irányuló törvényeket.
Ugyanilyen lényeges, véli az európai jogász, az uniós, úgynevezett önálló jogrend, amelyben – európai jogot érintő kérdésekben – nem lehet döntéseinket azzal indokolni, hogy másoknál milyen szabályozás érvényesül. Vagyis jogvita esetén minden törvényünket önmagában, az aktuális európai joghoz mérve vizsgálják meg. Ugyanakkor kishitűnek sem szabad lennünk: olyan elv sem érvényesül, mely szerint amit szabad Jupiternek, nem szabad a kisökörnek. Az Európai Bíróság ítéletei ugyanis absztraktak, tehát ha mi mondjuk fölépítünk egy francia szabályozás logikájára épülő rendszert, nem hoznak olyan döntést, amely alapján nekik lehet, nekünk viszont nem.
– Ha kimondanánk, hogy Magyarországon csak magyarok vásárolhatnak termőföldet, az Európai Bíróság egészen biztosan ellenünk ítélne, mert ez diszkrimináció, ami súlyosan sérti a szabad tőkeáramlás elvét – mondja Korom. – Épp ezért lett volna hatalmas öngól, ha az alaptörvénybe bekerül a Jobbik ilyen jellegű javaslata a föld védelméről. Ez nem csak azt eredményezte volna, amit Font Sándor nyilatkozott, miszerint ezzel az unióból való kilépésünket deklarálnánk. Még annál is rosszabbat. Akkor tényleg semmi sem akadályozhatná meg, hogy – ez persze szélsőséges példa – egy nagybefektető megvegye a fél Alföldet, és ott génmódosított kukoricát termesszen. Hiszen joggal hivatkozhatna arra, hogy a magyar alaptörvény diszkriminál, és a bíróság neki adna igazat. A tőke szabad mozgását csak akkor lehet közérdekből korlátozni, ha bebizonyítjuk, hogy a korlátozás nem a külföldiek kizárására irányul.
Ezek szerint igaz, hogy – amint egy másik, névtelenséget kérő, európai jogban jártas forrásunk fogalmazott – a közösségi jog rendszertani hiányosságaira kell felépíteni bújtatott gazdasági patriotizmusunkat? A szakember nem mond határozott igent.
– Ilyet egy európai jogász nem mondhat ki, de kétségtelen, hogy sok EU-s ország ezt csinálja. A mi helyzetünk ráadásul speciális. Európában eleve alig árulnak földet, az EU-ban az egész földállományhoz viszonyítva éves szinten fél százalék a földforgalom. Ha mégis akad megszerezhető terület, azt az öntudatos nyugati gazdák a szomszédjuknak, de legrosszabb esetben is csak honfitársuknak adják el – azok pedig meg is tudják venni piaci áron. Ebből adódóan alig van precedens olyan esetekre, hogy az ilyen stabil gazdaságokban akadályoznák a külföldiek tulajdonhoz jutását. Mi viszont iszonyatos nyomás alatt leszünk. Ha mondjuk hozunk egy olyan törvényt, amely a magyar nyelv tudásához köti a földtulajdonszerzést, összeáll pár száz külföldi gazda, és megtámadja a rendelkezésünket EU-s fórumokon. Nagy az esélye, hogy elvesztjük az ügyet. Lehet, hogy létezik hasonló szabályozás máshol is, csak mivel azt még soha senki nem támadta meg, nem tudjuk, hogyan viszonyul hozzá az európai jog. Van viszont számos szempont, amelyekre nyugodtan hivatkozhatunk. Ilyen a spekuláció kiszűrése, a kis- és közepes gazdaságok létrejöttének segítése, a vidéki népesség megtartása, életkörülményeinek javítása. Vagy a franciák által alkalmazott struktúrakontroll, amely művelési ágra és hektárra vetítve számolja ki, mi számít életképes gazdaságnak, és erre hivatkozva ad lehetőséget a földhöz jutásra. A mi dolgunk szerintem most az, hogy a közösségi joggal tökéletesen harmonizáló rendszert alakítsunk ki, amelyben minél több esetben egyéni elbírálás dönt egy-egy darab föld eladásáról. Ebbe ugyanis nagyon nehéz belekötni.
Statisztikák szerint ma az egy százalékot sem éri el a földhivatalban legálisan bejegyzett, külföldiek tulajdonában lévő magyar földterületek aránya. Ha okosan csináljuk, ez a szám ezen vagy alig magasabb szinten tartható 2014 után is. Három év haladékunk van. Alig kevesebb, mint amennyi idő alatt termőre fordul egy gyümölcsfa.