Szemerkélő esőben pakolják ki a holmikat a szebb napokat látott Disznófő vendéglőből. Hétfő reggel van, az épületben több mint tíz éve élő asszony három gyermeke közül kettő már elment az iskolába, egy vele maradt. A ládák teherautóra kerülnek, kocsijukat is megpakolják. A XII. kerületi Disznófő 1992-ben még menő étteremnek számított. (Lásd legutóbbi cikkünket a témáról: Zugliget sebei. Magyar Nemzet Magazin, 2011. március 12.) Akkori tulajdonosa, Mészöly Kálmán egykori futballista a rendszerváltás hajnalán jutott hozzá, de három év múltán meg is szabadult tőle; a Vasas pasaréti vendéglőjében sör mellett egyezett meg a vevővel, Tóth Ernővel, aki hatvanötmilliót fizetett a telekért és az épületért. Tóth elmondása szerint harmincmillió forint hitelt vett fel egy évre a vételárhoz, havi 4,5 millió forintos törlesztéssel. A hitelező a néhai Fekete János korábbi Magyar Nemzeti Bank-vezér nevével fémjelzett, izraeli hátterű Leumi Bank volt. Az összeg ma is abszurdnak tűnik, hát még 1992-ben, amikor nyolcezer forint volt a minimálbér, hatvan forintba került egy liter benzin, négy és fél millióba egy nagykörúti öröklakás. De, állítja, hitt abban – meg ezt is mondták neki –, hogy napi kétszáz-háromszáz ezres forgalmat bonyolíthatnak le, ebből pedig futotta volna a törlesztésre. Azon a nyári délutánon is, mikor felment megnézni a helyet, minden asztalnál vendégek ültek. Úgy gondolta, ha kell, kezdetben autókereskedéséből is tud valamennyi pénzt beletenni a vendéglátásba. Aztán hamar kiderült, futballistaklubok és más jó kapcsolatok híján korántsem olyan egyszerű vendégeket összefogdosni ott a hegy tetején. Hiába sikerült néha beszerveznie egy-egy turistabuszt is, a bevétel nem volt elég a fennmaradáshoz. Korszerűsíteni kellett a fűtést, a hatóságok pedig rendre bírságoltak.
Egy hatalmas előnnyel azonban rendelkezett a hely: mivel környékbeli éttermek híján nem volt összehasonlítási alap, a forint gyorsan inflálódott, s az épületet is alakítgatták, a kilencvenes évek elejére jellemző kuszaságban lényegében akkora összegre lehetett becsülni az értékét, amennyire nem szégyellték. Az akkoriban alakuló, formálódó pénzintézeteknek pedig kellett a fedezetként is felmutatható vagyon. Más megoldás nem lévén, lízingszerződést kötöttek egy Mese utcai pénzintézettel (amely ma is létezik), ebben a megállapodásban már 150 millió forintos érték szerepelt. A szerződés azonban másfél hónap múltán érvényét vesztette, mivel a hitelező kihátrált, s a dokumentumot a földhivatal is visszadobta formai hibák miatt. A követelés a legkülönfélébb pénzintézetekhez, behajtócégekhez került, az azóta csúfos körülmények között megszűnt Ybl Bank emberei éppúgy megfordultak a Disznófő környékén, mint az akkoriban a vendéglátóiparban utazó, majd 1996 novemberében meggyilkolt Prisztás József.
A hatvanöt éves Tóth Ernő a hatalmas tartozás ellenére nem akart lemondani tulajdonjogáról, beszélgetésünkön ezt azzal indokolja, szeretett volna hagyni maga után valami igazi értéket nyolc gyermeke számára. A férfi egy másik étterem teraszán mesél az egykori fogadó két évtizedes kálváriájáról. A Disznófő területére nem léphetünk be, azt a tulajdonossá vált cég biztonsági emberekkel záratta le.
A Disznófő étterem 1996-ban szűnt meg, majd 1999. január elsején Rapay Zsuzsanna vette bérbe az ingatlant tizenöt évre. Az asszony állítása szerint két év alatt negyvenhat és fél millió forintot költött az épületre, ez a megállapodás értelmében fedezte a bérleti költséget. A félig német származású hölgy és Tóth Ernő házasságot kötött, három gyermekük született, ők éltek egészen mostanáig az étterem épületében. (Noha később elváltak.) A férj – saját elmondása szerint – 2002 tavaszán jelképes százezer forintért, de a követeléssel együtt eladta feleségének a tulajdonjogot. A követeléshez ugyanebben az évben jutott hozzá 5,1 millió forintért az Avillar Kft. Az, hogy az árat miként határozták meg, nem derült ki. A földhivatalban betekintettünk az ingatlan tulajdonlapjába, eszerint az Avillar 2007. február 26-án lett hivatalosan az ingatlan tulajdonosa. A dokumentumban az szerepel, adásvétel történt, Tóth Ernő elmondása szerint azonban ezt árverés előzte meg. Mint ő és Rapay Zsuzsanna is leszögezi, a cég lakottan vette meg az éttermet, így nem volt joga idő előtt, illetve kártalanítás nélkül kirakni őket.
Keveset lehet tudni az Avillar Kft.-ről, nevét az internetes keresőbe begépelve semmilyen érdemi találatot nem kapunk. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium céginformációs, illetve elektronikus cégeljárásban közreműködő szolgálatán keresztül kikért adatok szerint a kft.-t 2002. április 25-én jegyezték be hárommillió forint tőkével. Fő tevékenységi köre ingatlanforgalmazás, székhelye Óbudán található, a Pacsirtamező utca 41–43. szám alatt. Más elérhetőség nincs megadva, a tudakozót is hiába hívjuk. Ellátogatunk a megadott címre, hogy kapcsolatba léphessünk a társasággal, megkérdezhessük, milyen céllal vásárolták meg az egykori éttermet, de a megadott székhelyen nem leljük őket. Az épületben bejegyzett cégek listáján a biztonsági őr nem találja meg az Avillart, a társaság nevét sosem hallotta.
Tovább bonyolítja az ügyet, ráadásul az ítélethozó szerv munkatársainak precizitásával kapcsolatban is kérdéseket vet fel, hogy a Budai Központi Kerületi Bíróság 2010. október 6-án kelt, a végrehajtást jogerőre emelő végzésében zrt.-ként, a Rapay Zsuzsanna beadványára küldött 2011. április 28-i válaszában pedig (minden jel szerint már helyesen) kft.-ként nevezi meg az Avillart.
Megkeressük a XII. kerületi önkormányzatot is, segítsenek kibogozni a tulajdonjog körüli meglehetősen kusza szálakat. Bár a hivatalban vaskos aktát gyűjtenek össze, a sajtóreferens, Oszetzky Petra arról tájékoztat, nem állnak kapcsolatban egyik féllel sem, mindeddig nem fordult hozzájuk a tulajdonos semmilyen változtatási kérelemmel. A földhivatali papírokból tudjuk, hogy az önkormányzat 2007. május 15. óta elővásárlási joggal bír. Ha napirendre kerülne az ingatlan újbóli értékesítése, elgondolkodnának rajta, hogy élnének-e vele – mondja a kerületi sajtóreferens.
A fent említett végzés értelmében Jóbai Gábor önálló bírósági végrehajtó április 20-án kelt – szintén birtokunkba jutott – értesítésében szólította fel Rapayékat, hogy április 28-ig, vagyis egy héten belül hagyják el az ingatlant, a kulcsokat adják át. Ellenkező esetben, mint fogalmaz: „minden külön értesítés nélkül saját költségére a kilakoltatást karhatalom segítségével megtartom”. A család az intézkedés kilencvennapos elhalasztását kérte a bíróságtól, jelezve, hogy Rapay Zsuzsanna három kiskorúval kerülne az utcára, s különben is, tizenöt éves bérleti szerződéséből hátravan még három év. A bíróság elutasította a keresetet. A végrehajtó május 2-án törte fel Rapayék otthonát, a szállítók elkezdték az ingóságok kipakolását és a zárak lecserélését. A bejárathoz két biztonsági őrt állítottak, akik ettől kezdve az anyán és három gyermekén kívül senkit sem engedtek be. Velük mi is találkozunk a kapuban. A helyszínen sikerült egyezséget kötniük, hogy elhalasztják a kilakoltatást május 13., péntek délutánig, ebből lett végül május 16., az a bizonyos szemerkélő esővel kezdődő hétfő.
A család magával vitte, amit tudott, de több értéktárgy, főként vadásztrófeák bent maradtak, azokról még folyik a tulajdonjogi vita. Tóth Ernő ideiglenes szállást szerzett az asszony és a három gyermek számára, most is ott tartózkodnak. Rapay Zsuzsanna azt mondja, az is megalázó helyzet lehet, ha valaki önhibáján kívül nem tud törleszteni, s ezért lakoltatják ki. Jelen esetben azonban nekik még csak tartozásuk sincs, ám dacára a korábbi bérleti szerződésnek, menniük kellett.
És mi lesz az 1840-es évektől ismert legendás Disznófő vendéglővel? Ezt is megkérdeztük volna az épület új birtokba vevőitől. Tóth Ernő attól tart, eldózerolják az egykori éttermet, s lakópark vagy valami hasonló épül a helyén. Ezt az önkormányzat megakadályozhatja változtatási tilalom elrendelésével. De meglehet az is, csupán egy, a fantomcég mögött megbúvó dúsgazdag vadász találta meg itt, a zugligeti erdőben álmai otthonát. Ha ez így van, akkor Rapayék alighanem a trófeákról is örökre lemondhatnak.
origo.hu
Diplomáciai nagyüzem Budapesten: mindenki ránk figyel
