
origo.hu
Hoppá, XIV. Leó pápa már járt Magyarországon
Visszautasított vádak
Közleményben reagált Budai Gyula hétfői állításaira tegnap a Mezőhegyesi Ménesbirtok Zrt. vezetősége. A kormánybiztos szerint ugyanis jogsértések történtek az állami cég részvényeinek 2004-es eladásakor, és emiatt ma büntetőfeljelentést tesz. A társaság lapunkhoz eljuttatott közleménye szerint viszont a ménesbirtok privatizációja törvényes volt. Budaival ellentétben – aki szerint a kétmilliárdos vételár eltörpült a cég tényleges értékéhez képest, hiszen csak az eszközállomány hétmilliárd forintra rúgott – azt állították: a felajánlott összeg meghaladta a részvénycsomag névértékét, és a vevő, a Határhaszon Rt. vállalta, hogy egy éven belül 800 milliós tőkeemelést hajt végre, ami meg is történt. A közlemény szerint nem igaz, hogy a ménesbirtok dolgozói csupán elvileg voltak tagjai a pályázó cégnek, és a cégbíróságon bárki számára elérhető alapszabály is bizonyítja: 587 kisrészvényese van a Határhaszonnak, akik egyben a társaság munkavállalói. Bár Budai Gyula arról beszélt, hogy a szerződésben vállalt tízéves részvényátruházási tilalom ellenére a vevő a részvényeket valamilyen formában mégis továbbadta, ezt a Mezőhegyesi Ménesbirtok Zrt. vezetősége tagadta. Ismert, a kormánybiztos előzőleg arról is beszélt: a félmilliárdos vagyonvesztést okozó részvényeladás után az állam a cég egyes vagyonelemeit 360 millió forintért mégis visszavásárolta, így mindent összevetve közel egymilliárdos kár érhette a magyar államot. Hozzátette: a nyertes által benyújtott pályázatot és a végleges értékbecslést sem találják a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. irattárában.
Hűtlen kezelés, jogosulatlan gazdasági előny megszerzése, tartozás fedezetének elvonása, csődbűncselekmény és tőkebefektetési csalás gyanúja miatt tett feljelentést az ORFK-n tegnap Budai Gyula az Informatikai Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. 2004 és 2010 közötti gazdálkodása miatt. Az elszámoltatási kormánybiztos szerint a kis- és a középvállalkozások feltőkésítésével foglalkozó cég jogsértő pénzügyi akciói miatt összesen 1,7 milliárd forintos kár érhette a magyar államot. A korrupciógyanús ügyről először a Hír Televízió Célpont című műsora számolt be.
Budai Gyula rámutatott: a befektetések lebonyolítására semmilyen közbeszerzési, pályázati eljárást nem írtak ki, a kedvezményezett cégek többsége az MSZP és az SZDSZ holdudvarához tartozott, nagy részük mögött offshore tulajdonú társaságok álltak. A tőkealap-kezelő hat év alatt 14 befektetési szindikátusi szerződést kötött átlagosan 200 millió forint értékben, azonban semmilyen garanciát nem kért a kiválasztott cégektől, és a működésüket sem ellenőrizte. – Az öt évre kötött szerződések lejárta előtt a cégek jelentős része ellen felszámolási eljárás indult – mutatott rá a kormánybiztos. Az egyik kistafírozott vállalkozás az akkor még Kóka János (későbbi SZDSZ-es gazdasági miniszter) és sógora, Lepp Gyula érdekeltségébe tartozó Meditcom Kft. volt, amelybe 2004. június 16-án 300 millió forinttal szállt be a tőkealap-kezelő.
*
Budai Gyula kiemelte: Kóka János ebben az időszakban, 2003 márciusától 2004 októberéig az Informatikai Vállalkozások Szövetségének az elnöke volt, később pedig gazdasági miniszterként ő látta el a tőkealap-kezelő felügyeletét.
Hasonló szerződést kötöttek az ugyancsak Kóka–Lepp érdekeltségébe tartozó Elender jogutódjával, az Inter.net Magyarország Kft.-vel. Budai szerint összeférhetetlenség gyanúját veti fel, hogy a kormányzati portált üzemeltető állami cég, a Kopint-Datorg akkori vezérigazgatójának, Krupanics Sándornak a cége is tőkeinjekciót kapott a tőkealap-kezelőtől, amelynek tevékenységi köre egyébként számos átfedést mutat a Kopint-Datorgéval. Az elszámoltatási kormánybiztos megemlítette Heller Ágnes filozófus fiának, Fehér Györgynek a cégét is, amely ugyancsak érintett az ügyletekben.
Budai Gyula közölte: jelentését megküldte Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszternek, és azt kérte tőle: a szóban forgó cégeket érintően folytassanak le egy még részletesebb vizsgálatot, s tegyenek meg mindent azért, hogy a még létező cégektől vissza tudják szerezni az állam pénzét. Szerinte egyébként az 1,7 milliárdos kár megtérülésére csekély az esély.
Kerestük telefonon Kóka Jánost, de nem értük utol. Korábban a Célpontnak azt nyilatkozta a volt SZDSZ-es gazdasági miniszter, hogy a tranzakció idején, 2004 júniusában neki még semmi köze nem volt az államhoz, a politikához és a gazdasági minisztériumhoz.
Hoppá, XIV. Leó pápa már járt Magyarországon
Donald Trump bejelentette a győzelmet
Még mindig nem találják Nyikos Róbertet - már közel egy hónapja veszett nyoma a magyar férfinak
Szijjártó Péter: Magyarország kiutasított két, diplomáciai fedésben dolgozó ukrán kémet + videó
Lezárták a teljes kórházat: fertőző vírus terjed az osztályon
Hivatalos: meggondolták magukat a kínaiak a szegedi Byd-gyárról – mégse csak elektromos autókat fognak gyártani, de ennek megvan az oka
Kiderült ki a Fenyő-gyilkosság másik áldozata
„Szexuális ragadozó” – lavinát indított Hosszú Katinka szövetségese
Lehetőséget kaptak a tiszások Lázár Jánostól, de inkább menekülőre fogták + videó
Horn Gábor szavai a szakadékba lökhetik Magyar Pétert
Trump és Zelenszkij telefonon tárgyalt, kemény üzenet érkezett Amerikából
Slot súlyos döntést hozott a Liverpool-játékos távozása után
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.