Költségsokszorozó gyakorlatot folytatnak a közjegyzők – véli az állampolgári jogok országgyűlési biztosa. Szabó Máté egy olyan ügyet vizsgált meg, ahol a közjegyző több mint egymillió forintos munkadíjat számlázott ki. A hivatalos személynek a végrehajtás megindításához szükséges iratot kellett kiállítania, ám a tartozásért több adótárs is felelt. A munkadíj azért lett végül igen magas, mert a közjegyző annyiszor számította fel az általa elkérhető 150 ezer forintot, amennyi adósa, kezese volt a hitelnek. Az ombudsman szerint a költségek felszorzására egyik jogszabály sem jogosítja fel a közjegyzőket, akik a szakmai kamara egyik bizottságának állásfoglalása alapján folyamodnak ehhez a megoldáshoz. A közjegyzők tehát saját maguknak tették lehetővé a némelykor milliós díjak kiszámlázását. A biztos arra kérte az igazságügyi minisztériumot, hogy jogszabályban írja elő: a közjegyzők – az adóstársak számától függetlenül – csak egyszeri díjat kérhessenek el.
– Az ombudsman túllépte a hatáskörét – mondta lapunknak a közjegyzői kamara jogi irodájának vezetője. Szécsényi-Nagy Kristóf rámutatott: a biztos csak a végrehajtó hatalom résztvevőinek magatartását vizsgálhatja, a közjegyzők igazságszolgáltatáshoz tartozó tevékenységét nem. A közjegyzők egyébként – egységes bírósági gyakorlat híján – az adóhatóság állásfoglalását veszik alapul, amely úgy szól: végrehajtáskor minden adóstól be kell szedni a díjakat. A szakember hozzátette: a jogszabályok többszöri díjban részesítik a jogtanácsosokat, az ügyvédeket és a végrehajtókat is. – A biztos különleges esetet vizsgált meg: a tizenötmillió forintot meghaladó tartozásnak nyolc kezese volt, így jött ki az egymilliós díj – mondta Szécsényi-Nagy, s megjegyezte, hogy a közjegyzők adósonként maximum 150 ezer forintot kérhetnek el a végrehajtások megindításáért. Az irodavezető egyetért abban, hogy csak új jogszabály rendezhetné megnyugtatóan a díjak kérdését, majd emlékeztetett: ilyen passzusok megalkotását már tavaly júliusban kezdeményezte a kamara.
Folytatódik az ingyenes iskolai laptopprogram