A Fővárosi Bíróság (FB) szerint a Pesti Központi Kerületi Bíróságon (PKKB) hozott döntés hibásan állapította meg, hogy a házi őrizet fenntartásának feltételei továbbra is fennállnak.
Az FB indoklásában nem vitatta, hogy a nyomozás szerteágazó, ám hangsúlyozta, a kényszerintézkedés különös feltételeinek vizsgálatánál csak ténybeli következtetések alapján lehet állást foglalni. – Nincsenek olyan adatok, tények, amelyek alapján továbbra is tartani kellene szökésétől, elrejtőzésétől – áll a Fővárosi Bíróság határozatában.
Hagyó Miklóst a Központi Nyomozó Főügyészség tavaly május 14-én gyanúsította meg, és a PKKB május 26-án döntött előzetes letartóztatásáról.
*
A szocialista politikus több mint kilenc, rács mögött töltött hónap után az FB idén februárban hozott enyhítő határozata alapján került házi őrizetbe.
A BKV-botrány néven ismert eljárásban elsőként a százmilliós végkielégítéséről elhíresült Szalainé Szilágyi Eleonóra, a közlekedési cég volt humánpolitikai igazgatója került őrizetbe, majd Antal Attila volt vezérigazgató és Mesterházy Ernő, Demszky Gábor volt SZDSZ-es főpolgármester bizalmasa következett. Hagyó Miklóst – miután megszűnt képviselői mentelmi joga – a parlament alakuló ülésének napján gyanúsítottként hallgatták ki, majd vele együtt előzetes letartóztatásba került két munkatársa, Lelovics Ottó és Horváth Éva is. A BKV-ügyben a nyomozás azután vett új irányt, hogy a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság nyomozást indított a vállalat volt jogi igazgatója, Sziebert György, és egykori informatikai igazgatója, Fuzik Zsolt, valamint Rényi-Vámos Krisztina, a Budapest Airport egykori jogi igazgatója ellen egy 2009 decemberében tettenéréssel leleplezett vesztegetési ügyben. Ennek az eljárásnak a szereplőit előbb szintén előzetesbe, majd szabadlábra helyezte a bíróság. A Hagyóval kapcsolatos tegnapi döntést érdekes módon szintén pénteken hozta az FB, ahogy korábban ezen a napon szabadult az előzetesből Mesterházy Ernő, vagy az erzsébetvárosi ingatlanpanama fő vádlottjai, Hunvald György volt MSZP-s polgármester és bűntársa, Gál György, a kerület gazdasági bizottságának egykori SZDSZ-es elnöke.
Szerettük volna megtudni, hogy az FB melyik tanácsa döntött Hagyó házi őrizetének megszüntetéséről, azonban ezt a kérdésünket Frech Ágnes, a bíróság büntetőkollégiumának vezetője azzal hárította el, hogy ez nem tartozik a nyilvánosságra. – Ez nem egy ítélet volt, hanem az ügy nyomozati szakaszában hozott olyan határozat, amelynek csak a tartalma publikus, ezért magát az iratot a bíróság nem is teszi közzé – fogalmazott a kollégium vezetője. A bíró lapunknak úgy ítélte meg, legfeljebb a véletlenek egybeesése, hogy a bíróság rendre péntekenként hoz kényszerintézkedésekkel kapcsolatos döntéseket. Szavai szerint általános tapasztalat, hogy az ilyen típusú döntések terén ez a munkahét legerősebb napja.
Folytatódik az ingyenes iskolai laptopprogram