
origo.hu
Titkos atomprojekt a britekkel? Energiabombát robbantott a kormány
Drágább lesz a csőd? Gyűjtögethetik a muníciót a görög csőd ellen fellépők egy Európai Bizottságban köröző dokumentum alapján – mondta Kuti Ákos, az Equilor vezető elemzője a Tőzsdefórum hírportálnak. Hozzátette: a görög adósság átstrukturálása esetén az Európai Központi Bank valószínűleg nem tudná fedezetként elfogadni a görög állampapírokat, ami miatt „kiszáradhat” a görög hitelintézetek forrásszerzése. Ez újabb költségeket róhat az európai partnerországokra. (MN)
Egyebek mellett a vonat- és kompjáratokra, a tömegközlekedésre, a minisztériumokra, a helyi önkormányzatokra, az állami vállalatokra, valamint több bankra terjedt ki a tegnapi munkabeszüntetés. Zárva tartottak az iskolák, a kórházakban csak sürgősségi ellátást végeztek. Sztrájkoltak az újságírók is. A nap folyamán csatlakoztak a demonstrálókhoz a boltosok, a kisiparosok is. A magángazdaságban dolgozók vezető szakszervezete (GSEE), valamint az ADEDY közszolgálati szakszervezeti szövetség mellett a főként az interneten szervezkedő felháborodott polgárok csoportja is részt vett az akcióban. Ők egyébként már több mint három hete mindennap megjelennek Athénban a parlament épülete előtt, és a politikusokat szidalmazzák. Mozgalmukat a spanyol megszorítások ellen tüntetők akciójára mintázták, akik sátrakat vertek a nagyvárosok főterén, és heteken át tüntettek. Görögországban ez a harmadik nagy sztrájk ebben az évben. A rendőrség könnygázt is bevetett tegnap Athénban, hogy feloszlassa a parlament épületénél összegyűlt több tízezres tömeget. A tüntetők egy csoportja összecsapott a rendőrséggel, Molotov-koktélokat, köveket és joghurtosdobozokat hajigáltak a rohamrendőrök közé.
A görög kormány további megszorító intézkedéseket tervez, amelyekre azért van szükség, hogy az ország megkaphassa a 110 milliárd eurós nemzetközi hitelcsomag következő részleteit, és ezzel elkerülje az államcsődöt. Az eddigi intézkedések nem hozták meg a nemzetközi hitelezők által elvárt eredményeket. Az új program újabb adóemeléseket, kiadáscsökkentéseket, a közszféra további karcsúsítását helyezi kilátásba, továbbá 50 milliárd eurós privatizációt is.
Jeórjiosz Papandreu görög miniszterelnök felajánlotta lemondását, hogy megnyissa az utat egy nemzeti egységkormány előtt – hozták nyilvánosságra kormányforrások tegnap Athénban. „Papandreu közölte Antonisz Szamarasszal, az ellenzék vezetőjével, ha megállapodnak bizonyos célokban, reformokban és vállalásokban a megvalósítandó nagy változások érdekében, akkor bele tud egyezni egy olyan kormányba, amelyben nem lenne kormányfő” – mondták.
Titkos atomprojekt a britekkel? Energiabombát robbantott a kormány
Már több millióan látták az ibizai balhé videóját: McGregor kiütése a szórakozóhelyen!
Forrnak az indulatok: Max Verstappent szarházinak nevezte az egykori világbajnok
Olyan reklámot csinál Brad Pitt Magyarországnak, amilyet még nem látott a világ
Hiába csábító a homok és a napfény: ez a világ legveszélyesebb tengerpartja
Európában is páratlan hadiipari óriáscég születik Magyarországon: ez még csak a kezdet
Ez a tetoválás könnyen sírba viheti a viselőjét
Nem hiszed el, milyen nyári kincset kapsz 2999 forintért a Lidlben
Felfoghatatlan, hogy mire bukkantak a vakolat alatt a várak királyának felújítása közben
Magyar Péter megjelent a Lázárinfón és tapsot kapott + videó
Alexander-Arnold szörnyen debütált a Real Madridban, nevet egész Liverpool + videó
Schiffer András olyat mondott Aranyosi Péterről, amitől a balosok köpni-nyelni nem tudnak + videó
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.