Támad az érintett ügyvédlobbi

Jelentősen fel fog gyorsulni az igazságszolgáltatás, ha a parlament elfogadja a beterjesztett törvénymódosító javaslatokat – derült ki Cser-Palkovics Andrásnak, az Országgyűlés alkotmányügyi bizottsága elnökének tegnapi sajtótájékoztatóján. A törvények módosításának ötlete óriási vitát váltott ki, Bánáti János a Népszabadságban azzal fenyegette meg a törvényalkotókat, hogy a Magyar Ügyvédi Kamara az Alkotmánybírósághoz fordul. Azután kiderült, ez nem is igaz.

Szilágyi Richárd
2011. 06. 25. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem beszélhetünk a közélet tisztaságáról mindaddig, ameddig nagy értékű, több száz milliós vagy milliárdos ügyek esetében hosszú évekig tartó büntetőeljárások mögé lehet bújni – mondta Cser-Palkovics András tegnapi sajtótájékoztatóján. A parlament alkotmányügyi bizottságának fideszes alelnöke azután beszélt minderről, hogy az Országgyűlésben tegnap hajnalban megkezdődött annak a törvénymódosító javaslatnak a vitája, amely egyes büntető- és polgári peres eljárások gyorsítására született. Cser-Palkovics tegnap azt mondta, hogy ezzel az igazságszolgáltatásba vetett hit is visszatérhet, mivel minden magyar állampolgár jogos elvárása, hogy a különösen nagy vagyoni értékű, valamint a társadalom által nagy figyelemmel kísért polgári és büntetőperekben minél gyorsabban ítélet szülessen.


*

Az új szabályok lehetővé teszik, hogy a kiemelt ügyekben gyorsan és hatékonyan tudják érvényesíteni az állampolgárok igényeiket az egymás közötti perekben, illetve hogy a különösen nagy értékű közvagyont érintő ügyek mielőbb jogerősen befejeződjenek.
A fideszes politikus emlékeztetett arra, hogy az alkotmányügyi bizottság kedden benyújtott javaslata kiemelt ügyekben többletjogokat adna a bíróságok és a peres felek kezébe, ugyanakkor az eljárások lassítását szolgáló jogosítványokat elvonná, korlátozná. Amint azt tegnap megírtuk, a kiemelt ügyek, illetve perek csoportjába tartozna többek között a hivatali visszaélés, a közélet tisztasága elleni bűncselekmény (ha gyanúsítottjuk önkormányzati képviselő, polgármester, országgyűlési képviselő, állami vezető), a gazdasági életben súlyos következményekkel járó csődbűncselekmény vagy a pénzmosás és az adócsalás bizonyos formái.
A polgári perek tekintetében a megyei bíróságok hatáskörébe tartozó, 400 millió forintot meghaladó követelések érvényesítése tartozna ebbe a körbe. Utóbbira tegnap Sukoró példáját említette a fideszes politikus. A képviselő lapunknak elmondta, hogy a közvagyont érintő ügyek mellett a jogalkotó felgyorsítaná a magánszemélyek és magáncégek egymás közötti nagy értékű peres ügyeit is. Tűrhetetlen ugyanis, hogy az állampolgárok nagy tömegét érintő milliárdos nagyságrendű eljárások, mint például a Globex- vagy Baumag-ügy, több évig, akár évtizedig húzódjanak. A végeláthatatlan hosszúságú perek arra jók, hogy a még meglévő vagyonokat eltüntessék, és emberi sorsok, családok menjenek tönkre, de gyors és hatékony igazságszolgáltatást nem eredményeznek. Ennek a helyzetnek mindenféleképpen véget kell vetni – szögezte le Cser-Palkovics.
A törvényjavaslat nem visszamenőleges hatályú, de a folyamatban lévő eljárásokban megfelelően alkalmazni kell. A gyorsítást szolgálja, hogy a kiemelt jelentőségű ügyek esetében soron kívül folytatnák le az eljárást, ezeket az ügyeket tárgyaló bírókat mentesíteni kellene az egyéb ügyek intézése alól, valamint megváltozna az eljárási rend is. Az egyenlőtlen ügyelosztási helyzetet javítaná és a bíróságok tehermentesítését célozza az is, hogy a nyomozás lezárultával az ügyészség dönthetné el, melyik bíróságon emel vádat. Cser-Palkovics lapunk kérdésére cáfolta Bárándy Gergely (MSZP) keddi kijelentését, amely szerint ezzel a bíróság illetékességi szabályait is felülírná a javaslat. Ez tulajdonképpen a bíróságok május óta létező jogkörének kiterjesztését jelenti, valamint garanciát jelent a vádlottnak az ellen, hogy az adott bíróság túlterheltsége miatt ne kelljen az átlagosnál hosszabb ideig eljárás alatt állnia – tette hozzá.
Szintén megírtuk, hogy az előterjesztés változtatna az őrizetbe vétel szabályain is: az őrizet – amely legfeljebb százhúsz óráig tartana – első negyvennyolc órájában a terhelt nem találkozhatna a védőjével. Az alkotmányügyi bizottság fideszes alelnöke szerint ez a rendelkezés – ellentétben a szocialisták állításával – azért nem alkotmányellenes, mert az alaptörvény a védelemhez és nem a védővel való folyamatos érintkezéshez és kapcsolattartáshoz való jogot írja elő. Arra is emlékeztetett, hogy hasonló szabályok érvényesek Franciaországban és Belgiumban is, ahol például 24 óráig áll fenn a védői kapcsolattartás korlátozása. Ezenkívül változhatnak a bizonyítási eszközökre, a nyomozás határidejére, a tárgyalás kitűzésére vagy a vádalkura vonatkozó szabályok is.
Cser-Palkovics András tegnap arról is beszélt, hogy annak a képviselőnek, aki nem támogatja a törvénymódosítást, a közérdekkel szemben az eljárások szándékos lassítása a célja. Ez elfogadhatatlan, mivel ezekben a kiemelt ügyekben gyorsan, hatékonyan, de megfontoltan kell eljárni – tette hozzá. Azt is közölte, hogy az előterjesztés alapján a nyomozó hatóságnak a kiemelt jelentőségű ügyekben két év helyett egy éven belül kell majd a jövőben lezárnia a nyomozást. Lapunk azon felvetésére, hogy az MSZP szerint az előterjesztés a kormányzat, a Fidesz és a legfőbb ügyész közötti összefonódás bizonyítéka, Cser-Palkovics azt mondta: ez a kijelentés abba az irányba mutat, mintha az MSZP-nek nem lenne érdeke, hogy kiderüljenek a korrupciós ügyek. Arra a felvetésünkre, hogy milyen ellenzéki módosító indítványokat támogatnának a kormánypártok, azt a választ kaptuk, hogy „csak olyanokat, amelyek az eljárások gyorsítását szolgálják”.
Az ügyben megszólalt a Magyar Ügyvédi Kamara (MÜK) elnöke, Bánáti János is. A büntetővédői lobbi egyik vezére szerint a törvénymódosítás alapján az emberek azt fogják gondolni, hogy az ügyészség annál a bíróságnál emel majd vádat, ahol számára kedvező ítélet fog születni. Bánáti – aki Medgyessy Péter volt miniszterelnök és más szocialista prominensek védőjeként, ügyvédjeként is eljárt – lapunk kérdésére nem fejtette ki részletesen, hogy a bírói igazságszolgáltatás függetlenségét és pártatlanságát megkérdőjelező, azt kétségbe vonó feltételezést mire alapítja. Esetleges saját tapasztalataira vagy „az emberektől” hallott véleményekre. Mindenesetre az ügyvéd sejtetései nemcsak a bíróságok, hanem az ügyészség törvényes, jogszerű eljárásába vetett hit és közbizalom megrendítésére is alkalmasak. A közbizalmat romboló nyilatkozatot különösen súlyossá teszi az a tény, hogy azt az igazságszolgáltatás részét képező MÜK elnöke tette. Bánáti lapunknak elismerte, hogy a kamara elnöksége nem tárgyalta és nem hozott döntést a törvényjavaslat Alkotmánybíróság (AB) előtti megtámadásáról. Testületi határozat hiányában az elnök ezzel kapcsolatos kijelentése tehát nem kamarai álláspontnak, hanem a jogász partizánakciójának tekinthető. Ezt támasztja alá Bánáti kijelentése is miszerint ha a kamara nem, akkor ő mint magánszemély fog az AB-hez fordulni.

Bánátiék harca
Köszönöm, hogy szólt, félreérthetően fogalmaztam, át fogom nézni, lehet, hogy javítani kell – ismerte el hibáját lapunknak Bánáti János, a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke, amikor rákérdeztünk a Népszabadság online változatában kifejtett jogi álláspontjára. Az elnök elismételte, hogyan fogalmazott a balliberális lapnak. Amit azonban nekünk mondott, az nyomokban sem emlékeztetett a NOL.hu-n olvasható nyilatkozatában, sőt, ezen interjúval a Népszabadság cikkének még a címét is megcáfolta.
„Alapjaiban ingathatja meg az embereknek az igazságszolgáltatásba vetett hitét, ha azt látják, bizonyos ügyekben az ügyész válogathat a bíróságok között. Gondolja már végig valaki: vajon nem azt gondolják majd az emberek, hogy azért esett az ügyésznek arra a bíróságra a választása, mert ott számára kedvező ítélet születhet?” – nyilatkozta az elnök. A cikknek a NOL.hu ezt a címet adta: Alkotmánybírósághoz fordul az „abszurd törvény” miatt az ügyvédi kamara.
– Ön mi alapján feltételezi, hogy léteznek olyan bíróságok, amelyeknél az emberek azt fogják gondolni: az ügyészség előre tudhatja, hogy számára kedvező ítélet fog születni? Vannak konkrét tapasztalatai egyes bíróságokkal, bírósági tanácsokkal vagy bírókkal kapcsolatban?
– Nincsenek, s talán félreérthetően fogalmaztam. Én azt mondtam, hogy a strasbourgi bírósági döntések világosan kimondják, az igazságszolgáltatás pártatlansága és függetlensége olyan alapértéke a büntetőeljárásnak, hogy a látszatára is figyelni kell. Konkrét döntéseket vezetnek erre vissza. Eszerint a társadalom, a közvélemény akkor fogadja el maradéktalanul a bírói döntést, ha a pártatlanságban egyébként hinni tud. És ennek a pártatlanságnak és a függetlenségnek a látszatát is sugározni kell. Én azt állítom, hogy ez a látszat veszhet el, ha azt látja a közvélemény, a vádlott vagy a védő, hogy egy olyan bíróság hozta az ítéletet, amit az ügyész választott.
– A NOL.hu-nak ön úgy fogalmazott, hogy az ügyvédi kamara az Alkotmánybírósághoz fordul. Született-e erről bármilyen testületi döntés, vagy csupán a magánvéleményét fogalmazta meg?
– Nem volt. Ha így marad a törvény szövege, akkor ilyen előterjesztést teszek a kamara elnökségének. Ha pedig a kamara nem hajlandó, akkor magánszemélyként fordulok az Alkotmánybírósághoz.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.