Tévesen értelmezett nosztalgia

Nemrégiben nyílt meg a sétálóövezetté alakított budapesti Lövőház utcában a Karády Katalin Múzeum Kávéház. Az előkészület fázisában még az újjáéledő fővárosi kávéházi kultúra új bástyájának várt emlékhely sajnos csalódást okoz, s mintha az utóbbi évek lendülete sorra célt tévesztene más hasonló kezdeményezések esetében is. Saly Noémi várostörténésszel a régi irodalmi kávéházak XXI. századi megújulásáról beszélgettünk.

Magyarok világszépe verseny, elődöntő. A plakáton bikinis lányok csábítanak a Karády Katalinról elnevezett új kávéházba, s persze önmagában semmi gond a szépségversenyműfajjal, a böngésző szeme megakad az abszurditáson: mégis, mi köze az egésznek Karádyhoz? A halhatatlan dizőz szelleme épp csak néhány festmény és fotó erejéig van jelen a – nevében – neki szentelt helyen, XXI. századi, steril, igen kevéssé ízléses környezetben. Mintha Karády neve csak ürügy, szabadon cincálható brand lenne.
Az itt tapasztaltakhoz képest kellemes élmény bármelyik más, olykor jól sikerült, máskor valamiért mégis disszonáns modern kávéház. Mintha az olyan újjáélesztett egykori irodalmi szentélyek, mint a Centrál vagy a Hadik, mind azt üzennék: a XX. századnak végleg vége, ez már csak placebo, pszeudo, jó szándékkal átitatott szappanbuboréknyi nosztalgia.
– Az irodalmi kávéház lényegével kapcsolatban sokszor lila köd gomolyog a mai ember fejében – véli Saly Noémi várostörténész, a modern kori kávéháztörténet kutatója. – Az irodalmi élet csak egy kis szelete volt a virágzó kávéházi kultúrának, a XX. században száz budapesti kávéházra mindössze egy valódi irodalmi kávéház jutott. A különbség az, hogy ma nincs száz olyan kávéház, amelyek közül egy igazi irodalmi törzshely lehetne – teszi hozzá a kutató. Saly Noémi szerint sokszor nem is a szándék hiánya, hanem a vendéglátóipar helyzete az oka annak, hogy a régi értelemben vett kávéházi kultúra feltámasztására tett erőfeszítések megbicsaklanak. A vendéglátósok anyagi körülményeik miatt nem engedhetik meg maguknak, hogy egy meghatározott vendégkör mellett köteleződjenek el, kénytelenek minden igényt kielégíteni, hogy talpon tudjanak maradni. – Azt a közösségformáló szerepet, amit egykor a kávéházak betöltöttek, ma leginkább a romkocsmák pótolják, bár – teszi hozzá a kutató – jellemzően csak egy szűk szubkultúra látogatja őket.
Egy biztos Saly Noémi szerint: hogy milyen karriert fut be egy valaha patinás, újjáélesztett hely, tulajdonosi döntés függvénye. Válhat belőle turista-átjáróház, mint a New York kávéházból, leteheti a voksát az irodalom mellett, ahogyan a Hadik vezetése tette. Hozzáteszi: utóbbi esetében a legjobb szándék ellenére is hiányzik az eredeti rendeltetés lényege: jobb lenne külön helyen tartani az irodalmi esteket, hogy maradjon tér a kötetlen találkozásoknak is. Ahogy elmeséli: még a Nyugat sem a New Yorkban tartotta az irodalmi estjeit, erre külön termet kaptak a Britannia szállótól, a kávéház pedig a pesti polgároké volt.
És ami a legjobban hiányzik: a csönd. – Egy kávéház ma akkor működne jól, ha csöndet „szolgáltatna” – véli Saly Noémi, s azt is hozzáteszi: a modern kávéház attól lehetne különleges, hogy a XXI. század emberét újra megtanítja hallgatni.