Nagy arcra esés volt az MSZP-nek, hogy az európai szocialisták és liberálisok már nem dobták be magukat annyira az európai parlamenti vitában, amelyben értékelték féléves uniós elnökségünket. Csak Cohn-Bendit hozta üvöltözős formáját; Vörös Danny pártfogása öl, butít és nyomorba dönt. Szalonképes politikus nem szívesen kerül közös gyékényre vele. Ha az volt a célja a zöldek anarcho-radikális frakciója társelnökének, hogy ellenszenvessé tegye a magyar szocialistákat külföldön is, ez sikerült. Feltehetőleg Martin Schulz, a szocialista képviselőcsoport vezetője és liberális kollégája, Guy Verhofstadt azért sem szóltak hozzá, mert egyre kínosabb az MSZP-s EP-kommandó keresztes háborúja saját hazája ellen. Csak ímmel-ámmal, alibiből próbáltak a felszólalók belerugdalni Magyarországba. Ez persze nem jelenti azt, hogy a baloldali szolidaritás jegyében nem fognak ismét fegyvert a budapesti jobbközép kabinet ellen. De ez már nem lesz olyan lelkes gyalázkodás, mint a médiatörvény, majd az alaptörvény feletti pankráció idején. Egy picit talán meg is orroltak az ügyetlen MSZP-sekre, hogy minden baráti internacionalista támogatás ellenére sem tudnak saját hazájukban babérokat aratni. A hálátlan emberek nem díjazzák a nemzetközi intervenciós csapatokkal kifejtett erőfeszítéseket. A csuda érti ezeket a rebellis hungaruszokat – füstölöghetnek Schulzék, ám igazából Tabajdi Csabáékra fújnak a blama miatt. Hogy még vastagabb legyen a kudarc, a magyarok nem átallanak a baloldali szőnyegbombázás után is úgy nyilatkozni, hogy miniszterelnökük sikeresen védte meg az EU-parlamentben a nemzeti érdekeket, mint arról a Nézőpont Intézet beszámolt.
Hiába, javíthatatlan népség a magyar. Nem csoda, hogy képesek voltak kétharmados felhatalmazást adni a gyanús konzervatív szövetségnek. Hogy miért segítik meg a rokon pártok mégis újra és újra a balfék MSZP-t? Úgy lehetnek velük az európai baloldalon, mint a középkori parasztháborúkban az oligarchák. Ott is azért volt csak szolidaritás a földesurak közt, mert mi van, ha terjed a ragály, és az ő jobbágyaik is kaszát-kapát ragadnak? Amikor a munkáspárti Tony Blairnek volt szinte kétharmada Britanniában, senki nem ájult el a terrorisztikus túlhatalom miatt.
Az összbaloldali hisztéria csak konzervatív fölény esetén indul be. Az itthoni szocik még szívóskodnak egy kicsit az Európa Tanács jelentéstevőinek tartott rágalmazó panaszáradattal, de igazából már kevés meggyőződéssel teszik. Egyre fogynak a megbízható Fidesz-gyalázók külföldön. Szinte csak a hű Freedom House keménykedik, aggódva a honi szabadságjogok miatt. De hol vannak a többiek? A balliberálisok ugyanis mindig keresnek egy ügyeletes bölcsek kövét, amelyre fel lehet nézni – ha szidja a kormányt. Ha nem teszi, ejtik a szervezetet, személyt, s eltűnik a haveri híradásokból. Tegnap még a Velencei Bizottság volt a sztár, tőle várták a kormány lekaszabolását. Most az Európa Tanács a reménysugár. Pénzügyi zsargonnal bóvli kategóriába került náluk egy sor tegnapi megfellebbezhetetlen szaktekintély: a pénzpiacok, a befektetők, a hitelminősítő cégek a Fitch Ratingstől a Standard and Poor’sig, az uniós szakemberek, az Európai Bizottság és elnöke, az IMF és az OECD. Legutóbb a londoni felzárkózó piaci elemzők estek ki a pikszisből, mivel kijelentették: fizetésimérleg-helyzetünk messze a legjobb a térségben. A lajstrom mind hosszabb. Ven Csia-pao kínai miniszterelnököt és Hillary Clintont, az USA külügyminiszterét már ne is említsük, akik szemérmetlenül szintén feldicsérték a magyar országvezetést.
Jó reklámot csinál az MSZP a kabinetnek és az országnak. Addig szidnak minket, míg alig marad valaki, aki ne dicsérné sikereinket.
origo.hu
Nézőpont Intézet: Áradt a Duna, apadt a Tisza
