Azok a hatvanas évek

Kifejezetten kedvezett az elmúlt hétvége a televíziózásnak, egészen addig a pillanatig, míg az időjárás annyira be nem gorombult, hogy egy villám hazavágott mindent a környéken. De aztán elhárultak az akadályok, viszont szakadt az eső, így hát különösebb lelkiismeret-furdalás nélkül lehetett tovább bámészkodni. Volt mire, elég, ha csak Uma Thurman legújabb jelenését említjük, egy üdítőital-reklámban. De az alvászavarosok is jól jártak, elindult ugyanis a Copa America, Argentína–Bolívia nyitómeccsel, magyar idő szerint éppen hajnali háromkor. Mivel a latin focinak nincs párja, ott is ragadtam, és mire Sergio Agüero bevarrta az utóbbi idők egyik legszebb gólját, már hozzá is láttak a madarak, úgyhogy neki lehetett veselkedni a különböző mezőgazdasági műsoroknak. Nem tudom, a gazdák nézik-e ezeket, gyanítom, hogy ilyentájt már kinn vannak a határban, pedig egyik jobb, mint a másik.
Aztán két magyar film is ott marasztalt a képernyő előtt, különféle okok miatt. A reveláció Herskó János 1967-es, Szevasz Vera című filmje a Filmmúzeumon, ami valahogy mindig kimarad, vagy legalábbis nem nagyon említik, ha a magyar film aranykorának is nevezett időszakról esik szó. Pedig a mű maga a színtiszta cinema verité. Látszólag és majdnem a valóság tettenérése. A kamaszkorból éppen hogy kinövő, a felnőttkor küszöbén bukdácsoló lány útkeresésének története és különösen a képi világ, Zsombolyai János pompás kamerázásának köszönhetően Godard és Truffaut mögé-mellé helyezi a filmet, még akkor is, ha néha erős utánérzésekbe botlunk és a két francia akkoriban már máshol tartott.
Az igazi felfedezés azonban a főszereplő, Neményi Mária, egy „amatőr”. Egészen lenyűgöző, hogy mennyire szereti a kamera, hihetetlenül természetes, olyan, mintha Jean Seberget ledobták volna egy magyar falusi lakodalomba, vagy a Balaton partjára. Aztán feltűnt még Jancsó Égi bárányában (1970) és ezzel színészi pályafutása be is fejeződött. Operatőr lett, ő fényképezte a Hugó a vízilót és a Macskafogót.
A másik mozi, amely maradásra bírt, A meztelen diplomata (1963), Palásthy György filmje. A kérdés pedig az, hogy miért nem sikerült a mai napig jól vászonra vinni a zseniális Rejtő Jenő regényeit. Még Bujtor Istvánnak sem sikerült, pedig ő aztán tudta, hogyan kell közönségfilmet készíteni. A meztelen diplomata a Vesztegzár a Grand Hotelben című alapműből készült – és rossz. Annyira talán nem, hogy A magyar játékfilm története a kezdetektől 1990-ig című kötetnek még a filmográfiájából is kimaradjon, de kétségtelenül nem jó. Pedig néha még Jacques Tati is ott kísért a képekben, és bár Márkus László kiválasztása a főszerepre teljes tévedés, a színészi gárda is parádés, a Szendrő József–Garas Dezső kettős is méltó helyet foglal el a nagy vígjátéki duettek sorában. És mégis, a matéria makacsul ellenáll. Pedig a Vesztegzár a Grand Hotelben Rejtő egyik legjobban filmesíthető műve, a szokásos sziporkázó humor mellett felsejlik egy szabályosan felépített krimi. A film egyébként a gyönyörű színésznő, Krencsey Marianne köszöntésére került ismét képernyőre, aztán jött Alfonzó újra, ezúttal a Hogy volt?-ban és minden megoldódott.
(Szevasz, Vera – Filmmúzeum, július 1., 10.00; A meztelen diplomata – m1, július 3., 14.20.)