Több mint 16 év bujkálás után elfogták James „Whitey” Bulgert, a bostoni Winter Hill Gang nevű bűnszervezet egykori rettegett vezetőjét. A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) top tízes listáján szereplő 81 éves férfit élettársával helyi idő szerint szerdán tartóztatták le Los Angeles közelében, egy Santa Monica-i lakásban néhány nappal azután, hogy az FBI médiakampányt indított a körözöttek kézre kerítése érdekében – jelentette az AP hírügynökség. Noha az elfogás részleteit a hatóság nem hozta nyilvánosságra, annyit megerősítettek, hogy a sikeres akció összefüggött a kampánnyal.
A fehér haja után Whitey (fehérke) becenévvel felruházott ír bevándorló családból származó férfi Stephen „The Rifleman” Flemmivel közösen vezette korábban a Bostont rettegésben tartó Winter Hill Ganget. A többnyire ír bevándorlókból álló szervezet egyes becslések szerint 25 éven át tartotta markában a város környékén működő szerencsejáték-üzlet és a drogkereskedelem jelentős részét. Tizenkilenc ember meggyilkolását írták a számlájára, s ezért 1999-ben felkerült az FBI tíz legkeresettebb bűnöző nevét tartalmazó listájára. Ezen kívül többek közt zsarolásért, pénzmosásért, összeesküvésért és tiltott szerek terjesztése miatt szintén nyomoztak utána a hatóságok. Bulger korábban elkövetett fegyveres rablásokért több évet töltött különféle fegyintézetekben, többek közt a híres Alcatraz börtönben.
Alvilági élete mellett Bulger két évtizeden át az FBI kiemelt informátora volt. A hatóságnak a férfi elsősorban saját bűnszervezetének legnagyobb riválisáról, a New England Mobról szolgáltatott adatokat. A hírhedt bűnöző 1995-ben döntött úgy, hogy eltűnik, miután az őt húsz évvel korábban beszervező nyomozótól megtudta: rövidesen vád alá helyezik. Jelentős közfelháborodást okozott, amikor 1997-ben nyilvánosságra került a férfi különös együttműködése a nyomozókkal, s tovább rontotta az FBI hírnevét, hogy több mint másfél évtizeden át nem sikerült elfogniuk Bulgert. Noha rendszeresen jelentették a világ különböző pontjain, hogy látták a férfit, sokáig kellett várni az áttörésre az ügyben. Az első használható információval egy angol üzletember szolgált 2002-ben. Arról számolt be, hogy látta a körözött bűnözőt Londonban. Leírása alapján fantomképeket készítettek Bulgerről.
A helyi idő szerint hétfőn elindított újabb médiakampány elsősorban a férfi húsz évvel fiatalabb élettársát helyezte a középpontba. A jelenleg 60 éves Catherine Greig – akit a szökevény rejtegetésével gyanúsítanak a hatóságok – végig együtt menekült a férfival. A pár letartóztatásának idején egy kétszobás lakásban élt egy háromemeletes lakóházban.
Bulger fejére korábban kétmillió dolláros nyomravezetői díjat tűzött ki az FBI.
Menczer Tamás: Hazudós vagy, Peti! - videó