Az ember fenntartással kezeli a hivatásos érdekvédőkről szóló híreket. A szakszervezeti vezető ugyanis különleges ember, aki az eltelt évtizedekben valamiféle sajátosan hazai embertípussá jegecesedett; s ha vannak is kivételek, többnyire kihízott, kerek fejű, szuszogó férfi jelenik meg előttünk ilyenkor kigombolt zakóval, megeresztett nyakkendővel, leginkább egy gesztikulálva előadott, harsány szónoklat közepette. A szakszervezeti vezetőkért nem szoktunk rajongni.
Nem is okozott meglepetést, hogy az Országgyűlés illetékes bizottsága minap fölvetette: meg kellene felezni a MÁV-szakszervezetek juttatásait, mégsem járja, hogy az állam milliárdokat fizessen a hivatásos érdekvédelemért. A legelső vezetők például havi másfél millió körül tehettek zsebre egy 2002-ben kötött titkos (aztán miért titkos?) megállapodás alapján. Az alacsonyabb beosztású hivatásos MÁV-érdekvédők sem maradtak éhkoppon, náluk tavaly nyolcszázezer volt az átlagfizetés. A vasúttársaság vezetése sietett is megnyugtatni most a bizottságot: partner lesz a „nagy kihívást jelentő” takarékossági akcióban, lám, a másfél milliós fizetéseket már vissza is nyeste egy és negyed milliósra. Ez van. Az új idők áldozatokat követelnek…
origo.hu
Lakatos Márkot utolérte a végzete, Wellor a céltáblájára tűzte
