A Fővárosi Bíróság katonai tanácsa ma délelőtt határoz arról az előterjesztésről, amelyben a Budapesti Katonai Ügyészség az államellenes bűncselekményekkel gyanúsított Galambos Lajosnak, az egykori Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) korábbi főigazgatójának harmincnapos előzetes letartóztatását indítványozta. Értesüléseink szerint a nyomozó hatóság azzal indokolta a kényszerintézkedés elrendelését, hogy a gyanúsított esetében fennáll a tanúk befolyásolásának, a sikeres eljárás megakadályozásának és a bizonyítékok eltüntetésének veszélye. Molnár Lajos, Galambos védője lapunk megkeresésére csupán annyit mondott, az indítványozott kényszerintézkedésről ma dönt a tanács. A gyanúsítás tárgyára, illetve az eljárás részleteire vonatkozó kérdéseinket azzal hárította el, hogy az ügyben felmerült minősített adatok miatt az ügyészség titoktartásra kötelezte.
*
Mint arról már beszámoltunk: Galambos Lajost kedden államellenes bűncselekmény elkövetésének gyanújával vette őrizetbe a katonai ügyészség. Az NBH-t 2004 júliusától három éven át irányító nyugalmazott vezérőrnagyról – aki a Földesi-Szabó László volt rendőrtiszt nevével fémjelzett Egymásért-ügy kirobbanása idején távozott tisztségéből – egyelőre nem tudható, hogy pontosan mit követhetett el. A vele közölt gyanú összefüggésben áll azzal, hogy az Egymásért alapítvány – első fokon hét év börtönre ítélt – kuratóriumi elnöke, Földesi-Szabó, akit egy év bujkálás után fogott el a rendőrség, az elmúlt hetekben részletes vallomást tett. Egykori üzlettársát, Jakubinyi Róbertet két hete Ausztriában tartóztatták le, mert a gyanú szerint strómanként játszott közre a Mol-részvények orosz kézre kerülésében. Galambosnak minderről, valamint az Egymásért kétes ügyleteiről is tudomása lehetett, és információink szerint az ügyészségi eljárásban felmerült a hazaárulás bűncselekménye is.
Molnár Zsolt, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának MSZP-s tagja közölte: az európai demokráciák történetében szokatlan, hogy az elhárítás volt vezetője ellen ilyen eljárást folytassanak, így nem ellenezné, ha a bizottság soron kívüli tájékoztatást kérne az ügyről. Kocsis Máté, a testület fideszes tagja úgy véli, indokolt, hogy a bizottság napirendre tűzze a Galambossal szemben folytatott büntetőeljárást. Mile Lajos, a bizottság LMP-s delegáltja kijelentette: a büntetőügynek olyan súlyos politikai vonzatai vannak, hogy tárgyalni kell a történetekről. Vadai Ágnest, a bizottság MSZP-s elnökét nem tudtuk elérni.
Összeütközött két kamion, lezárták az M43-as autópályát