Az idei Kaláka-fesztivált úgy hirdették meg, hogy ez az utolsó alkalom a régi várban. Elkezdődik a rekonstrukció, amely a tervek szerint két évig tart. Mit lehet tudni a jövőről?
– Akik szeretik a fesztivált, és akik gondoskodni szeretnének róla, egész biztos megpróbálnak kiváltó helyszínt találni, amíg vissza nem tudunk térni, ha egyáltalán vissza tudunk térni, mert nem ismerem pontosan a terveket. A bizonytalanságot a háttérben a finanszírozás nehézségei is erősítik. Ma kezdődik a fesztivál, és még mindig nem tudjuk, hogy a végén ki tudjuk-e fizetni az összes számlát. A jegybevételre vagyunk utalva, és ha olyan az időjárás, vagy a közönség egy része nem engedheti meg magának, hogy egy négynapos hétvégére Miskolcra utazzon, akkor bizony bajban leszünk.
– Pedig egy harminckét éves, a korábbi években folyamatosan telt házas fesztiválnak jóformán a nimbuszából meg kellene élnie…
– Sokan nem hiszik el nekem, hogy ez nem egészen így van. Ráadásul sok programajánlóból kimaradtunk, mintha nem lennénk elég naprakészek. Amikor rákérdezek, mi az oka, azt a választ kapom, hogy a régió nem adta le. Ha a régiót kérdezem, azt mondják, nekik sem adták le az illetékesek. Kétségtelen, voltak szebb idők, nekünk is volt neves szponzorunk, mindaddig, amíg a cég külföldi kézbe nem került, s a város is tisztességes öszszeggel támogatott minket. Az utóbbi időben, függetlenül attól, ki volt a polgármester, évről évre csökkent a támogatásunk, miközben a költségeink, amelyeket helyben kell kifizetnünk, növekednek. És persze fizetnünk kell a vár bérleti díját is előbb-utóbb.
– Pedig sokan éppen a Kaláka- fesztiválra érkezve fedezik fel Miskolc látnivalóit, így a városnak is fontos a találkozó perspektívája.
– Miskolcon rengeteg jó barátunk van, beleértve az önkormányzatot is, tele vagyunk jóakarattal, nem is értem, hogy alakul ki a végére az az érzés, mintha közömbösség lenne irányunkban. Talán az is az oka, hogy miközben folyamatosan csökkent a szubvenciónk, egyre-másra nőttek ki az újabb és újabb miskolci fesztiválok. Ez tulajdonképpen érthető is, hisz minden fejlődik, és ez jó. Én viszont szeretném, ha ez a fesztivál megmaradna, sőt minket is túlélne. Mert nem a Kaláka együttes a találkozó lényege, még ha a meghatározója is, hanem az a szellemiség, ami minket is meghatároz, és ennek élve kell maradnia.
– A kezdetek kezdetén első fecskék voltak a légüres térben, mondhatnánk azt is, hogy az origó, mára pedig megkerülhetetlenné tették a műfajt, számos követőre találtak.
– Mi is így érezzük, jóllehet a műfaj nincs jelen a rádióban, televízióban, csak elvétve. Mi is lassacskán underground együttes lettünk. A szülők a YouTube-on, különböző honlapokon, CD-n hallgatják a gyerekeikkel a dalainkat, és persze a koncerteken. És valóban, egyre több az olyan együttes, akik ezt a műfajt képviselik.
– Kiket hallhatunk az idei találkozón?
– Mivel ez a 32. fesztivál, alkalomhoz illően József Attila soraival kezdjük majd a koncertet: „Harminckét éves lettem én…” Sok „nagy öreget” hívtunk, mint amilyen a Kaláka is. Itt lesz a Sebő együttes, a Téka, PG csoport, amelyben Halmos Béla is játszik, Kiss Ferenc együttese, az Etnofon Zenei Társulás, a Varga János Projekt, de lesznek fiatalok is, mint a PASO, a Romengo, a Rendhagyó Prímástalálkozó, a Söndörgő és a táncházas zenekarok, a Cimbaliband, a Fonó, az Üsztürü, a Szigony, a miskolci Esztenás együttes. Szombaton délelőtt gyerekeknek szól a fesztivál. Kiemelhetném még a templomi alkalmakat is: a vasárnapi istentiszteletet, ahol a liturgiába beillesztjük a fesztivál résztvevőinek produkcióit, illetve az avasi műemlék templomban a Sator Quartet, Bognár Szilvia és Lovasi András Creatio című koncertjét.
– A diósgyőri fesztiválon túl mivel készül a nyárra a Kaláka?
– Megyünk a tusványosi fesztiválra, és Kapolcson tíz napig jelen leszünk egy úgynevezett Kaláka Versudvarral, ahol az irodalmi kötődésekre helyezzük a hangsúlyt. A Hangzó Helikon sorozat előadóit, költőket, színészeket látunk vendégül. A sok éve hagyományos tihanyi koncertet az apátság melletti Rege cukrászda udvarán idén augusztus 19-én tartjuk.
Kedves pályázók, akik jelentkeztetek a TISZA Párt álláshirdetésére: csúnyán elbántak veletek, úgy tűnik!