Ismét válságban a független film

(Karlovy Vary)

A Karlovy Vary filmfesztivál egyik sztárvendége volt David Morse, akit a hollywoodi filmek alapján elsősorban sunyi, korrumpálható rendőrnek, gonosz bűnözőnek ismerhetett meg a közönség, ezért is volt fantasztikus élmény a találkozás a művésszel, aki a maga 190 centiméterével a szó szoros értelmében a tömeg fölé magasodik. Morse a Collaborator világpremierje alkalmából adott exkluzív interjút a Magyar Nemzetnek.
– Mi volt a legnagyobb kihívás a szerep elvállalásakor?
– Sok független filmben szerepelek, így ez nem volt igazán kihívás számomra. Ezzel együtt nagyon meglepődtem, amikor Martin Donovan felkért a szerepre, mert ilyen feladatokat nem gyakran kapok. Ami a kihívásokat illeti, a legfontosabb számomra mindig az, hogy jó munkát végezzek. Nem volt ez másképp most sem.
– A Collaborator történetében két szomszéd békés poharazgatása váratlanul fegyveres túszdrámává változik, amelybe politikai és társadalomkritikai felhangok is beleszövődnek. Mi ragadta meg legjobban a forgatókönyvben?
– Túsztörténetben szerepeltem már, erről szólt a Nincs alku is. De a Collaboratorral ellentétben, ott nagyon sok akció is volt, itt pedig az akció a négy falon belül a két férfi verbális harcában valósult meg. Ráadásul munkánk során akarva-akaratlanul, de folyamatosan megfigyelünk. A filmben ez nagyon érdekesen jelenik meg, amikor a forgatókönyvíró túszként az életéért küzd, mégis képes úgy szemlélni helyzetét, hogy mekkora történet lehet belőle, ha kiszabadul innen.
– Nem állnak távol öntől az amerikai független filmek, több alkotást is segített már szerepvállalásával. Mi a véleménye a mai amerikai független film szerepéről?
– Jó kérdés. Azt gondolom, hogy az amerikai független film jelenleg nagy változások előtt áll, a legnagyobb kreativitás, a jó történetek ott találhatók, de gazdaságilag nagyon kiszolgáltatott helyzetbe került. A nagy amerikai stúdiók ugyanis átvették a hatalmat a függetlenek felett is, majd ha cserben nem is hagyták őket, de hatalmas károkat okoztak számukra. Így nemritkán nagyobb feladat megszerezni a pénzt egy történetre, mint megírni, vagy összeszedni hozzá egy jó színészgárdát. Jó az, amikor a stúdiók pénzt szereznek a Transformersszel, de nem hinném, hogy ez a fajta munka jelentené a kihívást.
– A független filmek mellett a tévésorozatok is ragyogó terepet jelentenek napjainkban a szárnyaló fantázia kibontakozásának. Ön, aki olyan szériákban szerepelt, mint a John Adams, a Doktor House vagy a napjainkban nagy sikerrel vetített Treme, egyetért azzal a forgatókönyv-írói nézettel, hogy a legjobb sztorik jelenleg a tévében találhatók Amerikában?
– Ha más nem, a legutóbbi sorozatom, a Treme ezt látszik alátámasztani. Tudja, nagyon érdekes megnézni a televíziók szerepét napjainkban, mert kísértetiesen hasonlít arra a helyzetre, amiben pályafutásom elején voltak. A nyolcvanas évek sikersorozata volt az Egy kórház magánélete, ami előtt csak moziban és színházban szerepeltem. Akkor is gazdasági krízis volt, nagyon kevés független film készült, az amerikai kommersz filmek zöme ostoba volt, s egymás után dobtam vissza a roszszabbnál rosszabb forgatókönyveket. Ilyen előzmények után felüdülés volt olvasni az Egy kórház magánéletét, amiben aztán hat évadon és 137 epizódon keresztül szerepeltem. A kreativitás most is a tévéképernyőkön tör utat magának hasonló nehézségek közepette.