Az estét a Balassi Intézetben kezdtem. A későbbiek fényében könynyed, de finom előétel volt az itteni program, az aulában rendezett Richly Zsolt-kiállítás a halhatatlan mesefigurákkal, és a műsor, amelyet Lackfi János, Kiss Judit Ágnes és Tóth Krisztina adtak a Misztrál zenekarral közösen. Az estét Lackfi jellegzetes formai játékai fémjelezték, az áldozat stílszerűen Balassi volt: az Adj már csendességetre kortárs változatokat írtak a költők, amelyeket a Misztrál el is énekelt.
Megvidámodva vágtattam le a hegyről a Veres Pálné utcai Ady Emlékmúzeumba. A Csinszka által berendezett szalonban, eredeti bútorok között, családiasan összezsúfolódott közönség hallgatta Havas Judit irodalomtörténész-előadóművészt. Szavalt és mesélt a lakás történetéről, arról, ahogy azt a szinte még gyereklány Csinszka berendezte – mindössze két esztendőre, amennyi hátra volt még Ady haláláig. Az est fénypontja kétségkívül a vendég, Wilhelm Droste volt, ez a Németországból származó író-irodalomtörténész, aki 1977-ben egyszerűen beleszeretett Ady arcképébe. Úgy érezte, ez az ember tud valamit, amit neki is tudnia kell, ezért megtanult magyarul, Magyarországra költözött, azóta is itt él, kutat és magyar irodalmat népszerűsít német nyelvterületen. Talán nem is kell semmit hozzáfűznöm, csodálatos.
Ezek után már csak a térbeli közelség miatt sem vezethetett máshová az utam, mint a Petőfi Irodalmi Múzeumba, ahol klassz felolvasó színházi előadást láthatott, aki elég korán érkezett ahhoz, hogy beférjen. Seres Tamás Bródy Sándor levelezéseit vitte színpadra Fullajtár Andreával, Hámori Gabriellával és Kamarás Ivánnal. A feleséggel és a szeretővel váltott levelek irodalmi értékűek, emellett kiderül belőlük, hogy a férfi-nő kapcsolatban száz év alatt semmi nem változott, és az is, hogy aki íróemberrel kezd, vihart arat. Aki mindebből kimaradt, szívből sajnálhatja.
origo.hu
Bohár Dániel: Idegállapotban darálja a zagyvaságot Magyar Péter
