Lyukas focilabdát pumpálunk

Hajdan Riesz professzor úrtól Különleges bankismeretek címen időtálló dolgokat hallgattunk a piacgazdaságokban működtetett jegybankokról. Szólt arról, hogy a jegybankok kialakulása hosszú gazdaságtörténeti folyamatok eredménye, a profitorientált árutermelés általánossá válása (a kapitalizmus) hívta őket életre. Égető szükség volt az egyre nagyobb jelentőséggel bíró pénzforgalom működésének szabályok közé szorítására. A jegybankok előtti korszakban egymást érték ugyanis a bankcsődök és visszaélések, amik tetemes károkat okoztak, cégek ezreit tették tönkre. A jegybankot létrehozók az országok államfői (akkoriban királyok) voltak. Az állam nevében ruházták fel a bankok sorából kiemelt intézeteket különleges jogosítványokkal, mint a bankjegyek kibocsátásának kizárólagos joga. Más bankoktól egyúttal a jogot megvonták. Így lettek a központi vagy jegybankok a bankok bankjai, a gazdaság kizárólagos pénzellátói. Kettős a feladatuk, egyrészt elegendő pénzt juttatni a gazdaságba, az egészséges fejlődéshez, de vigyázni arra is, hogy a kijuttatott pénztömeg nehogy inflációt okozzon.
A jegybanki jogosítvány megszerzése hatalmas kegy volt, mert kiemelt haszonnal járt. A hajdan magántulajdonban lévő jegybankok idővel azonban mégis szinte mindenütt kizárólagos vagy többségi állami tulajdonba kerültek. Az egészségesen szervezett pénzforgalom kiemelt állami érdek, ennek még a profitnövelési vágyakat is alá kell rendelni, ezt fejezte ki az állami tulajdon. A jegybankok jellemzője továbbá, hogy pénzpolitikájukkal a kormányzati gazdaságpolitikát támogatják. Egyebek mellett azzal is, hogy részvényesüknek, az államnak teljes nyereségüket befizetik (adóként és osztalékként). Ha tevékenységük esetleg veszteséges, akkor ennek ellentétele máshol jelentkezik állami bevételként. Ha a nagyon alacsony kamatok miatt lesz vesztesége a jegybanknak, akkor az megtérül a cégeknél, akik olcsó kölcsönöket kapnak és így több profitot termelnek, amiből több jut adóként az államnak is.
A jegybankok elnevezése rendszerint utal az illető ország berendezkedésére. Az Osztrák–Magyar Bank a Monarchiára, a Banque de France a francia etatizmust sugallta, mint ahogy a Deutsche Bundesbank a szövetségi berendezkedést, a korábbi Reichsbank pedig a birodalmi struktúrát. Az 1924-ben megalapított Magyar Nemzeti Bank pedig leképezte az első világháború után területében lecsökkent és szinte kizárólagosan magyarok által lakott ország homogén jellegét. A professzor úr által néhány évtizede tett megállapítások jórészt ma is igazak a világ országainak jegybankjaira, de hazai jegybankunk, a Magyar Nemzeti Bank a szabályok alól tartós kivételnek látszik.
Kezdjük azzal, hogy a jegybankok általában mindenütt nyereséges tevékenységet folytatnak, bár valóban a nyereségmaximalizálás nem cél. A működtetés célja, hogy a gazdaság egésze a lehető legvirágzóbb állapotba kerüljön. A jegybanki veszteség viszont soha nem cél, sőt nem is gyakorlat. Kivétel a Magyar Nemzeti Bank. Húszéves működésének kumulált veszteségei nélkül, amit az államnak kellett állnia, ma nem lenne gondunk az államadósságra vonatkozó 60 százalékos GDP-arányos küszöbértékkel.
Riesz és más professzorok tanítása szerint a jegybank ellátja a gazdaságot kellő mennyiségű pénzzel. De nem az MNB. Az inkább kivon, tolvajnyelven: „sterilizál”. Azt is részlehajló módon teszi. Elfogadja a kereskedelmi bankok (többségükben külföldi tulajdonúak) kéthetes pénzeit jegybanki alapkamaton, miközben a hazai pénztulajdonosok csak a kereskedelmi bankokban helyezhetnek el betéteket, ennél sokkal olcsóbban, az inflációs szint alatt. A jegybank szakadatlan hangoztatja, hogy inflációs célt követ már húsz éve, de a célt elérni még soha nem sikerült. Az inflációs célt az infláció feletti jóval magasabb kamatokkal kívánja elérni. Ez a politika azonban hidegen hagyja azokat, akik hazánkban az inflációt gyártják. Ők nem forintban, hanem külföldi olcsó devizákban finanszírozzák magukat, a saját maguk által keltett inflációs hasznokat pedig devizaműveleteiken keresztül rendre kisöprik az országból. A magas kamatok ellenben minden forintban ügyködőt sújtanak (betétest és hitelest egyaránt), akik viszont vétlenek az inflációgyártásban (a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások, valamint a háztartások). A jegybanki törvényben a pénzérték védelme ugyan központi kérdés, a cég mégis rendre a forint ellen lobbizik (néha pénzügyminiszter és bankelnök együtt). Hallani sem akar arról, hogy stabil forint mellett csökkenthető lenne az infláció. Erre a példát több környező ország szolgáltatta. Ez is érthető jegybanki szemszögből, hiszen a gigászira duzzasztott devizatartalékok leértékelődnének és a mérlegben még több lenne a veszteség.
A nagy összegű tartalékok azonban nagy személyes lehetőségeket rejtenek. Azok időleges kihelyezése (szinte hozam nélkül) nagy szívesség, amit a partnerek rendre meg is hálálnak. Jegybankelnökeinket időnként az aktuális pénzügyminiszterrel együtt álompárosnak nevezik, néha „csak” a földkerekség legjobb jegybankárának (a papír sokat kibír). Az nem számít, hogy a devizatartalékok forrása jórészt az állam által felvett hitelekből származik, amikért sokszoros kamatokat fizet a közös kassza. Érte nem szól a harang.
Mára bizonyossá vált, hogy a jegybank nálunk nem támogatja a kormányzat gazdaságpolitikáját, amennyiben az a hazai (nemzeti) célok és érdekek koordináta-rendszerében van megfogalmazva, sőt mindent megtesz annak megakadályozására. Ha a kormány gazdaságpolitikai sarokpontjai sem hazai érdekek által vezéreltek, akkor viszont mindig összhang alakult ki a kormány és a jegybank között. Jegybanki szó nem esett inflációs célkövetés okán arról, hogy 1994-ről 1995-re több mint tíz százalékkal nőtt az infláció, ezzel szemben a kamatok is az egekbe emelkedtek. Az is elkerülte a jegybank figyelmét, hogy a gazdaság zaklatott, válságos állapotában minden józan jegybank olcsó pénzzel segítette a kilábalást, infláció alatti kamatokkal. Azért, hogy ez véletlenül se következhessen be, emelte nálunk a jegybank 2008 őszén ismét rekordszintre a vezető kamatlábat, valamint azért köszöntötte a belépő polgári kormányzatot ismét kamatemelő ciklussal.
Húsz év tapasztalata alapján a napnál világosabb, hogy nálunk a jegybank nem a hazai érdekek által kijelölt koordináta-rendszerben működik. Jegybankká történt újraalakulása óta működését olyan szabályok között folytatja, amik az intézménynek kvázi területen kívüliséget, működtető vezetőinek pedig a vezető diplomatákhoz sem hasonlítható immunitást biztosítanak. A jegybank által folytatott monetáris politika nem a gazdaság eredményes működéséhez szükséges optimális pénztömeg biztosítására, hanem a hazai jövedelem határon túli újraelosztására irányul. A gazdaság valódi eredményességének eléréséhez szükséges jegybanki mozgástér megteremtése továbbra is hiányzik. A gazdaság fellendítésére irányuló erőfeszítések egy lyukas focilabda pumpálásához hasonlíthatók. Mennél inkább pumpáljuk, annál több levegő illan el a lyukon. Az ilyen lyukas focilabdával nem lehet igazán focizni, csak úgy, mint egy rongylabdával, és nem a bajnokságban, ahol mások keményre fújt focit rugdosnak.

A szerző közgazdász