Koraszületésével megpecsételődött Hankó László Máté sorsa: csecsemőkorában agyvérzést kapott, és soha nem tudott talpra állni. Szülei mégsem adták fel a reményt, hogy gyermekük egyszer teljes életet éljen.
– Arra gondoltam, hogy ha a teste sérült, majd az esze segíti őt át mindenen – emlékezik vissza az édesapa, Hankó László. Így születésétől kezdve angolul beszélt hozzá, és megtanította mindenre, amit ő maga tudott. Az édesapja mindennap bent töltötte vele az időt az iskolában, hogy a szünetekben ellássa, és az időközben férfivá érett Mátét ne segítőinek kelljen mosdóba vinni, etetni, öltöztetni. Most, 18 évesen jutott el odáig – a sok műtét és előkészítő osztályok miatt –, hogy gimnáziumba menjen. Az Addetur Alapítványi Gimnázium és Szakképző Iskolában azonban – ahol eddig tanult –, valószínűleg nem folytathatja gimnáziumi tanulmányait. Arról, hogy ennek mi az oka, megoszlik a szülők és az iskolaigazgató véleménye. Hiába 4-es, 5-ös tanuló, a felvételi vizsgán nem teljesített jól, bár a szülők szerint nincs egyetlen olyan, az iskola által készített dokumentum, ahol ezt leírták volna. Néhány tanára úgy véli, jobb, ha nem folytatja tanulmányait, mert egyéni képességei miatt többször élne át kudarchelyzetet. Kérdés azonban, hogy az nem kudarc-e önmagában, ha még az esélyt sem kapja meg arra, hogy bizonyítson? Angolból, történelemből kiválóan teljesít, azonban a matematikával akadnak nehézségei, hiszen az elvonatkoztatóképessége nem megfelelő. A matematikai tudás azonban nem lehetne akadálya az érettséginek, hiszen kaphatna felmentést ebből a tárgyból. – Egyszerűen nem értjük, hogy az iskola miért tanúsít ekkora ellenállást. Lackó három osztálytársát felvételi nélkül átvették a gimnáziumba – panaszolja az édesapa. Mint mondja, fia szorgalmas, tisztelettudó, hiányzása alig volt, házi feladatait mindig időben elkészítette, tisztán, felkészülten jelent meg az órákon.
– Az első baljós jel a 10. osztályban, 2010 októberében jelent meg, amikor szóba került, ki akar majd továbbtanulni. Laci jelezte, hogy ő is szeretne, hogy recepciósként dolgozhasson, mert ez a munkakör azon kevesek egyike, ami talán számára is nyitva állhat a munkaerőpiacon – véli az édesapja. Az osztályfőnöke azonban azt mondta neki, „alig valószínű, hogy te tovább fogsz tanulni”. – Laci a keserű pirula lenyelése után sem adta fel, azóta is töretlenül tanul – teszi hozzá az apa, majd megjegyzi, a fájdalmuk azért is nagy, mert nagyra értékelik ezt az iskolát, hiszen alig van az országban olyan hely, ahol halmozottan sérültek tanulhatnak.
Idén májusban egy gyógypedagógiai munkaközösségi állásfoglalás készült Laciról úgy, hogy a szülőket erről nem is tájékoztatták, és azt sem tudják, hol, és milyen körülmények között végezték, vagy ki kérte. Hankó László szerint a vizsgálat „galád”, mert azt állítja, hogy Laci vízfejű, és enyhe értelmi sérült. – Ezzel szembe tudjuk állítani az ELTE Gyógypedagógiai Főiskolai Kar Gyakorló Országos Szakértői és Rehabilitációs Bizottságának 2004-es és 2009-es vizsgálatát, és a Pest Megyei Önkormányzat Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottság és Gyógypedagógiai Szolgáltató Központ 2003-as vizsgálatát, amelyek sem a vízfejűséget, sem az enyhe értelmi fogyatékosságot nem állapítják meg Lacinál – háborodik fel az édesapja. Azt is hozzáteszi, hogy az ő tudtukon kívül készített állásfoglalást kiadó személyek és a dokumentum aláírói soha nem látták Lacit. Vagyis szerintük a papír szerinti vizsgálatot nem végezte el az állásfoglalást kiadó intézet. Laci édesapja ráadásul a napokban kapta meg a fiút 18 éven át kezelő gyermekorvostól azt az írásos állásfoglalást, amely szerint soha nem volt vízfejű és értelmi fogyatékos.
A család ezt követően az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz fordult, hogy vizsgálják ki az ügyet, ugyanis diszkriminációra gyanakodnak. Az intézmény arról tájékoztatott, hogy „az esetleges hátrányos megkülönböztetés megtörténte nem vizsgálható addig, amíg a gyermek tankötelezettsége fennállása felől a Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottság nem dönt”. Vagyis újabb vizsgálatot kértek Laci értelmi képességéről, amelynek elkészültéig felfüggesztették az ügyet.
Felkerestük az iskola igazgatóját is, aki elmondta, mivel Laci súlyos mozgás- és látássérült tanuló, szinte egyéni foglalkozást igényel. – Korábbi szakértői papírjai, illetve felméréseink alapján Laci enyhe értelmi fogyatékossággal is küzd, ami még egy kicsit nehezíti iskolai teljesítményét. A szülők más papírokat nem bocsátottak rendelkezésünkre, így ezek alapján tudok a törvényesség betartásával szaktárgyi felmentéseket adni részére – tette hozzá Kékesné Czinder Gabriella. Mint fogalmazott, Laci jó érdemjegyei nem prognosztizálhatják az általános tantervű gimnázium eredményes elvégzését, ugyanis tanárai az ő állapotához mérten értékelték őt. – A jövő tanévben egy gimnáziumi osztályt tudok indítani, 20 támogatott tanulóval, 30 jelentkezővel. Őket kell eljuttatnunk az általános tantervű érettségiig. Sajnos válogatnom kell, kiben látom ezt a lehetőséget, hozzátéve, hogy Laci jövőre már nem tanköteles, míg a jelentkezők többsége igen. Én lennék a legboldogabb, ha mindenkinek tudnék lehetőséget biztosítani, azonban sajnos be kell látnom, hogy az ezen a területen meglévő összes társadalmi problémát nem tudom megoldani – fejtette ki az igazgató. Kitért arra is, hogy jelenleg a változó törvényi feltételek és a drasztikusan csökkentett vagy megszüntetett közoktatási támogatások következtében azt sem tudja, hogy a jövő tanévet végig tudják-e vinni. – Az azonban bizonyos, hogy az itt tanuló, többségében sajátos nevelési igényű 180 tanuló nélkülünk kiszorul a közoktatásból – tette hozzá.
– Laciba beletöltögettem szépen lassan úgy a tudományt, hogy értelmes fiú legyen – mondja az édesapja, akinek szinte kizárólag fiáról szólnak a napjai. Édesanyja is ápolja, de a fiú emelgetése a hetvenéves apára marad, mivel Márta több gerincműtéten is átesett. Laci is köztünk ül az asztalnál. Keveset beszél, de ha megszólal, egy kamasz fiútól ritkán tapasztalható választékossággal mondja el gondolatait. Igazságtalannak tartja a vele történteket. – Ha enynyire el akarnak engem tüntetni, akkor minek tanuljak – szegezi nekünk a kérdést. Mindannyiunknak összeszorul a szíve. Ritkán látni ilyen küzdést, ennyi áldozatot. A szülők iskolaidőben hajnal fél 4-kor, Laci fél 5-kor kel, hogy a Pest megyei Erdőkertesről beérjenek a csengetésre. Mindezt azért vállalják, mert szerintük egy sérült embernek a tanulás az egyetlen esélye arra, hogy munkát találhasson. Nemrégiben németül is tanítani kezdte Lacit az édesapja, angol nyelven. Az aszódi református gimnáziumba azonnal felvennék Lackót, ám ott egyelőre nem megoldott az akadálymentesítés, így esélye sincs arra, hogy ott folytathassa tanulmányait. Így csak egyetlen iskolában bízhatnak, de úgy tűnik, ott nem tanulhat Laci szeptembertől. Amikor ez kerül szóba, az egyébként jó kedélyű srác elszomorodik, és halkan csak annyit mond: „Ha a tanulást is elveszik tőlem, akkor vége, nekem már semmi nem marad.”
origo.hu
Magyar durván támadta az árvízi védekezésben résztvevőket
