Már a második olyan, rendhagyó útikönyv ez ebben az évben, amely egyszerre friss, színes, élvezhető, miközben tartalmas, egyedi megközelítésű. Az első az uniós elnökség alkalmából megjelent Budapest-útikönyv volt: ez a multikulturalitás felől közelített a fővároshoz, megmutatva, hány nép, nyelv és vallás hagyta keze nyomát a fővároson. A Napkút Kiadó Magyar kulturális kalauza pedig teljesen más megközelítéssel nemrég jelent meg. Törekvése egyszerű: igyekszik felmutatni, hogy ebben a multikulturális világban mi az, ami magyar, s legmélyebb gyökereinknél határoz meg minket. Egy külföldinek valószínűleg élményt jelenthetne ez a szépen kivitelezett, rengeteg színes képpel illusztrált munka, amolyan kezdőknek szánt magyar kulturális útikönyv: összképet, tájékozódási pontokat ad, s mindenképpen jó üzenetet hordoz.
Ez az üzenet magyar olvasóként is elérhet hozzánk, de talán kevesebb izgalmat tartogat a kötet, leszámítva az esetleges új ismereteket, amelyeknek a száma az olvasó tájékozottságától függ. Mindenképpen érdekes azonban, ahogy a felkért szaktekintélyek (például a történész Csorba László, színházi részről Tarján Tamás, az irodalom területén Vasy Géza), megküzdenek azzal a feladattal, hogy öt-tíz-húsz oldalban foglalják össze azt a területet, amelyre esetleg az egész életüket feltették. Nem marad tág tér a szubjektivitásnak, de valószínűleg nem is volt ilyen szerkesztői elvárás a kalauz tervének megszületésekor. A kutatók lexikoncikkeket írnak, a megszokottnál élvezetesebb, igényesebb stílusban, a szubjektivitás legfeljebb a válogatásban mutatkozhat meg, hiszen minden és mindenki nem férhetett be a szerény keretek közé. A kötet javára írható, hogy semmilyen elfogultság nem érzékelhető a sorok között sem. A szerzők igyekeznek tárgyszerűek maradni olyankor is, amikor voltaképpen saját szempontjaikat érvényesítik.
Meglepetéseket a fejezetek összeállítása sem tartogat: többek között nyelv, történelem, vallás és egyház, népi kultúra, építészet, képző- és iparművészet, irodalom, színjátszás, zene, tánc, egészen a kortárs fejleményekig. Érdekességnek számíthat – egyben utal a könyv későbbi, saját maga elé kitűzött céljára is, miszerint országnévjegy, igényes külföldi olvasók szellemi útikalauza válna belőle –, hogy a kultúrába ezúttal belefért a sport, a tudomány és technika című fejezet is. Az ok érthető, külföldön sokszor éppen ezek a területek fémjeleznek minket. Puskás és a golyóstoll olyanynyira hozzátartozik a magyar országimázshoz, hogy lehetetlen lemondani róluk egy ilyen könyvben, s tulajdonképpen a kultúrába minden további nélkül bele is férnek ezek a témák, még akkor is, ha a könyvben a művészet kap túlsúlyt.
Hiányérzetet egyik fejezet sem hagy, eltekintve talán attól, hogy a zenéről szóló fejezetből teljes egészében kimaradt a magyar könynyűzene. A határterületen mozgó, ugyanakkor világhírű magyar jazz például megért volna legalább egy alcímet.
origo.hu
Nézőpont Intézet: Áradt a Duna, apadt a Tisza
