Odahaza a Tamási Áron Színház színpadának adottságaihoz alkalmazkodva hídról játszották be Bocsárdi színészei vertikálisan a teret, Pécsett ehhez már állványok kellettek, Kisvárdán pedig a sepsiszentgyörgyihez hasonló módon tudták megoldani a problémát. A közönség középen, a pódiumon ül. A rendező eljárásának értelme egy esetben bontakozik ki igazán, Shylock misztikus, látomásszerű megjelenésekor. Egyébként nem tűnik indokoltnak az első felvonás térhasználata.
Komikus történet – ez A velencei kalmár műfaji „besorolása”. Bocsárdi László rendező a komikus jelzőt kesernyés groteszkkel árnyalja. Shakespeare szövegét kiegészítve bevezetőt iktat – a címszereplő szájába adva – a darab elé. Antonio (Mátray László) Géher István frappáns stílusú Shakespeare-olvasókönyvének szavaival a tolerancia-intolerancia kérdésének különböző állomásaira vezet el minket: szó esik antiszemitizmusról, nőellenességről és férfiszerelemről. Annak a férfiúnak a szájából, aki kis híján áldozatául esik a gyűlöletnek.
Volt egy időszak, amikor Magyarországon egyáltalán nem játszották Shakespeare különös, a többi közül bizonyos értelemben kilógó darabját, épp vélt (vagy valós) zsidóellenessége miatt. Shylock figuráját annak idején, a második világháború alatt emlékezetesen jelenítette meg Major Tamás. Az elvárásokkal szemben sikerült, ha nem is szimpatikussá, de elfogadhatóvá, sőt valamiképpen respektálhatóvá tenni az uzsorást. Hasonlóra törekszik a Bocsárdi-rendezés is. Szakács László alakítása talán a legjobb az előadásban: egyszerre hozza a zsidó kereskedőkhöz kötődő sztereotípiákat – egészen a náci Stürmer-féle hecckarikatúrákig elmegy Shylock ábrázolásában –, hogy aztán a bírósági jelenetben egy gyújtópontba gyűjtse össze azokat az érzéseket, amelyet figurája kelt, majd hirtelen megaláztatása, jelen esetben kissé szomorú bukása pillanatában maga felé fordítsa a közönség együttérzését. Shylock hangsúlyozott „bonyolultsága” a rögzült előítéletekről való gondolkodásra késztet. Ezt talán túlságosan egyértelművé tenné erőszakos megkeresztelésének jelenete, ezért is hagyhatta el Bocsárdi. Így kap nagyobb hangsúlyt a jegygyűrűk körüli huzavona. Eklektikus előadást láthatunk, a játékmód változataiban a beleélések, az elidegenítések terén fedezhetjük fel elsősorban nem bántóan, hanem szervesen illeszkedve a rendezés szövetébe. Talán a rendező által a POSZT-beszélgetésen aláhúzott elemelkedettség is közrejátszik ebben: Filip Ignác rendre ismétlődő fuvolaszólói megszakítják a játékot, nemes, transzcendens idézőjelet téve a darab köré.
(William Shakespeare: A velencei kalmár. Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház. Rendező: Bocsárdi László.)
origo.hu
Bohár Dániel: Idegállapotban darálja a zagyvaságot Magyar Péter
